Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Pénzügyek

Akartam megint írni a pénzügyekről, mert megtaláltam a kilenc évvel ezelőtti bejegyzésemet – Snapshot – és úgy gondolom érdekes az összehasonlítás.

Rögtön az elején mentegetőzéssel kezdem (noha a statisztikák szerint leginkább magamnak írok, szóval nem túl nagy a merítés az esetlegesen megbántódó magyar olvasói táborból): tudom, hogy ezek az összegek felháborítóan nagynak tűnhetnek, különösen, ha elkövetitek azt a hibát, hogy automatikusan forintra konvertáljátok. Nem az a célom, hogy felvágjak (új-zélandi olvasóim pontosan látni fogják, hogy nincs is mire), sokkal inkább reflekszió arra, hogy hogyan élünk (újabb tíz év után megint érdekes lesz visszaolvasni), meg talán segít kapaszkodót adni a frissen idetelepülni kivánók számára, hogy mire számítsanak megélhetési költségek tekintetében.

A kilenc évvel ezelőtti állapotokkal való összevetéskor pedig érdemes figyelembe venni, hogy akkor ketten éltünk Krisztivel egy 50 négyzetméteres bérleményben Auckland egyik elegáns negyedében, kétkeresős családmodelben voltunk fiatalok és bohémek.

Most hárman vagyunk, másfél keresős családban, egy városszéli kertvárosban élünk bankkölcsönnel terhelt saját házban, 200 négyzetméteren.

Sajnos évekkel ezelőtt áttértem egy másik családi költségvetési programra (a BudgetTracker-re), és már nem lenne egyszerű visszanézni a kilenc évvel ezelőtti adatokat, hogy újracsoportosítsam őket – így az eredeti bejegyzés fő kategóriáit fogom használni most is. 

Az alábbi adatok 2017 június 1 és 2017 december 31. közötti állapotokat tükrözik.

Autózás – $3190 (havi: $455)

Szerelő, vizsga, regisztráció, úthasználat – $716 (havi: $102)
Biztosítás – $574 (havi: $82)
Üzemanyag – $1790 (havi: $256 )
Parkolás – $110 (havi: $16)

Itt láthatjuk, hogy a sokkal újabb gépjárműpark és a megváltozott életkörülmények (saját garázs a munkahelyemen) tetemes megtakarítással jár, még úgy is, hogy a messzire költözés nagyon megdobta az üzemanyag költségeket. További torzító tényező, hogy november 2.-tól elektromos autóval járok, így a vizsgált periódus utolsó két hónapjában már nincs szignifikáns üzemanyag költség.

Rezsi – $21820 (havi: $3117 )

LakbérBankhitel – $17275 (havi: $2468)
Áram + Gáz – $1683 (havi: $240)
Víz+Közösköltség – 1168 (havi $73)
Telekommunikáció – $1359 (havi: $194)
Sky televízió – $870 (havi: $124)
Jótékonyság – $335 (havi $48)

A bankhitel duplája a 9 évvel ezelőtti lakbérnek, cserébe annyit mentek fel a bérleti díjjak, hogy nemcsak egy hasonló méretű házzal összehasonlítva, hanem gyakorlatilag minden aucklandi bérleti díjjal szemben is kevesebb amit a lakhatásra költünk. Az energia számla torzít, mert a mostani kalkuláció pont a telet kapja telibe, ha egész évre vonatkoztatnék, akkor a havi átlag csak 225 dollár lenne. A telekommunikáció még úgy is olcsóbb, hogy ebben benne van a Skype, Spotify, Amazon Prime, Netflix, iCloud, Google. Nem vagyunk már műholdas tévé előfizetők, ezért a Sky már nem tétel. A Jótékonyság kategória a Kids Cant és a Child Rescue-t takarja, az előbbi a gyermekszegénység ellen, az utóbbi a gyerek prostitúció ellen kűzd.

Élelmiszer (Groceries) – $9743 (havi: $1392)

Szórakozás – $642 (havi: $92)

Biztosítások – $4664 (havi: $666)

Összesen – $40059 (havi: $5722)

Élelmiszer (Groceries): a groceries sokkal jobb kifejezés, nemcsak az élelmiszert, de minden az átlagos életben szükséges bevásárolni valót (tisztítószerek, tisztasági holmik, háztartási kellékek) tartalmazza, illetve ezúttal én ide könyveltem az éttermezést és a kávézást is.

Szórakozás: mozi, étterem, múzeumok, színház, kocsmázás, sportesemények költségei. Ez itt biztosan nem stimmel, ide kéne számolni egy csomó mindent (pókerpartyk, whisky+cigar night, stb), de ezek az új könyvelés szerint más kategóriába esnek, ezért ilyen alacsony a kategória.

Biztosítások: teljes körű egészség és életbiztosítás illetve a magánnyugdíj befizetései. Az én kiwi saverem (magán nyugdíjjam) nem kerül itt könyvelésre, csak MeiMei-é és Lilyé. A kilenc évvel korábbi állapotokhoz képest, az egészségügyi és életbiztosításokon kívül van még, jövedelem kiesés biztosítás (ha megbetegednék, akkor a biztosító a jövedelmem hetven százalékát fizetné, amíg munkaképtelen vagyok – olyan ez, mint a táppénz Magyarországon), meg van bankhitel védelem, meg a ház és a berendezés biztosítása.

Egyébként ebbe a kategorizálásba egy csomó mostani költésünk nem fér bele – sajnos, ahogy említettem, nem áll módomban visszanézni, hogy kilenc évvel ezelőtt költöttünk-e ennél többet. 

Ha minden centet figyelembe veszek, akkor havi átlagban $8500 költünk, ez tartalmazza az utazásokat, az házra és berendezésre fordított összegeket, a család egyes tagjainak pénzszórását, stb.

Previous

Nyár a Shangri La Gardensben

Next

Új Zéland legjobb beachei

2 Comments

  1. zhaoman

    Jó, hogy újra blogolsz! RSS-ből olvaslak, ezért lehet, nem látszik a statisztikában.

    • Szia. Nagyon örülök, hogy olvasol. A statisztikák szerint maradt valami pici olvasótábor – jó látni, hogy itt vagy a régiek közül.

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: