Nem tudom még, egyszerű paródia, vagy komolyan vett horrorfilm, – ha egyáltalán – de kiderül hamarosan. Sokféle ellenséget láttam már filmen, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem: madarakat, cápát, hangyákat, minden rendű és rangú kígyót, pókot, legyet… Bárányt még sosem.
A Black Sheep (Fekete Bárány) új-zélandi horrorfilm, állítólag március 29.-én kerül a mozikba, Jonathan King rendezésében, és Weta (a Gyűrűk Urát is készítő Peter Jackson vállalkozása) trükkstúdió közreműködésével. Azért mondom, hogy állítólag, mert cseppet sem vagyok meggyőződve, hogy nem egyszerű médiahackról van szó. A sztori Új Zélandon egy birkafarmon játszódik, ahol felelőtlen tudósok genetikai kísérleteket végeznek, ami végül rosszul sül el, és megjelennek a gonosz vérbirkák…
Noha alapveően ma az America’s Cup-ról (Amerika Kupa) gondoltam írni, miután elkezdtem a forrásfeldolgozást rájöttem, hogy sokkal nagyobb falat, semhogy csak úgy kutyafuttában nekiláthatnék. Az America’s Cup a világ legrégebbi és legnagyobb presztizsű yacht versenye, Új Zéland egyik legfontosabb sporteseménye, s az utóbbi időkben a nemzeti büszkeség pillére. Idén is lesz, az izgalom fokozódása már érezhető, és a kiwiket jobban leköti, mint az olaszokat a football világbajnokság. Tegnap késő délután, mikor Bélaval összefutottunk egy kis sörözésre, a yachtkikötőben várakoztam, s közben vettem észre, hogy a Team New Zealand hajói is ott horgonyoznak, mi több, naponta egyszer amatőr érdeklődőket is kivisznek az öbölbe, potom 135 dolláért. Noha Kriszti nem tud még róla, de szilárdan eltökéltem, hogy valamelyik hétvégén kipróbálom – a vitorlázás amúgy is a gyengém, az pedig, hogy két órát tölthetek a világ legjobb versenyyachtján, nekem megfizethetetlen. Azzal azonban már előre elbüszkélkedhetem, hogy Pete – a cégünk igazgató-tulajdonosa – stratégiai tanácsadóként kétszer is részese volt a Team New Zealand győzelmének, még könyvet is írt a világraszóló siker kapcsán. Miután ma nagyjából-egészéből befejeződött a projektünk első szakasza, holnaptól inkább pihenősebb időszak kezdődik, amit többek között arra fogok felhasználni, hogy ebédidőben szabályos riportot készítek vele az America’s Cupról, a kiwik rajongásáról és persze nemcsak a diadalról, hanem az idei kilátásokról is.
Ha már a sportnál tartok, had meséljem el, hogy a két hete indult rugby SUPER XIV milyen eszelős tömegeket tud vonzani. Nemcsak a teltházas meccsekre gondolok, de a Telecom ilyenkor évről évre Virtual Rugby néven webes játékot indít, ahol a fordulók eredményére lehet tippelni – amolyan játéksportfogadás ez, hiszen nincs anyagi tétje. Tavaly még nem, de idén már én is beszáltam a játékba: szorgalmasan végigböngészem péntekenként a a csapatok esélyeit, az elmúlt évek eredményeit, hogy 151 ezer játékostársammal egyetemben megtegyem a tétjeimet. A rossznyelvek (Lajos) szerint, csak a kezdők szerencséje, de az elmúlt fordulóban egyetlen meccs híjján mindnek jól tippeltem meg a győztesét, és három meccsen még a gólarányt is eltaláltam; így a lehetséges 56 pontból 42-őt begyűjtöttem, ami a százötvenezres mezőnyben a 24.728-adik helyet jelenti. Tényleg: azon kapom magam, hogy a második gyerekkoromat élem.
Történt a minap, hogy kisebb felzúdulást váltott ki egy alkalmi sztriptíz. Az egész talán csak azért ragadt meg bennem, mert olvastam a hírt: egy magyar páros sikeresen feljutott a Déli-sarkvidék legmagasabb, Mount Winson nevű csúcsára. Ha jól sejtem, ugyanezen a napon, a Canterbury Egyetem egyik lányhallgatója a Scott Bázis bárjában mulatott, amikor az egyik férfivendég alsónadrágra vetkőzve körbeugrálta a billiárdasztalt. A lánynak sem kellett több: felajánlotta, ha a bárban tartózkodók összedobnak neki 200 dollárt, ő is megteszi ugyanezt. A pénz persze pillanatok alatt összegyűlt, a leányzó pedig nemcsak állta a szavát, de rá is tett egy lapáttal: teljesen meztelenre vetkőzött. Nem nagy hír, tudom, még az is alig ad pikantériát a dolognak, hogy éppen a Déli Sarkon történt (bár lám-lám ott is van éjszakai élet), amin azonban jót mulattam, hogy a bázis vezetősége mennyire felháborodott az eseten. Álságos szemforgatás persze: ha nem a Scott Bázis megalapítása 50.-dik évfordulójának előestéjén – Sir Edmund Hillary és Helen Clark látogatása előtt egy nappal – történik, nyilván a kutya sem törődik az esettel, így azonban nyomozást meg felelősségre vonást követeltek. Szerencsére az egyetem vezetősége helyén kezelte az incidenst, és egy formális bocsánatkérés után, minden további következmény nélkül lezárta ügyet.
Más: néhányan nekiálltak spemmelni a Google Maps-et. Hatalmas logókat és hirdetéseket helyeznek el közparkokban, amikor arra számítanak, hogy a nagyfelbontású képeket készítő repülő arra jár. Csak én lettem túl konzervatív, hogy ez mégsem tetszik nekem?
A Gyűrűk Ura rajongók nehezen nyelik le, ha valami nem úgy történik, ahogyan elképzelték. Most fedeztem fel a Petition Onlineon, hogy a rajongók aláírásgyűjtés kezdeményeztek annak érdekében, hogy megakadályozzák a New Line Cinemát, hogy Peter Jackson nélkül készítse el a Hobbit c. filmet. Az petició most éppen a második helyen áll a legaktívabbak listáján (12862 aláírással). Az első helyen egy olasz petíció tanyázik (sajnos nem tudok elég jól olaszul ahhoz, hogy értelmezni tudjam, de valami mobiltelefóniával kapcsolatos), a meggyőző 771,293 szignóval.
Komolyan nem értem. Én is szeretem a Gyűrűk Urát. Én is nagy tisztelője vagyok Peter Jacksonnak, sőt ahogyan már írtam, Új Zélandon egyfajta nemzeti ügy is a kérdés. De az ég szerelmére! Elképesztő pénzekről vitáznak óriáscégek. Mit érdekli őket néhány tíz esetleg százezer aláírás?! Bojkott? Ugyan már. Nézzünk szembe a valósággal: hányan fogják ténylegesen bojkottálni a Hobbitot, ha Sam Raimi rendezi és nem Peter Jackson? Hányan nem mennek el majd megnézni a filmet? Persze, fejezzük ki az elkeseredésünket valahogyan. Jelezzük, hogy nem erre számítottunk, nem ezt szeretnénk. De legyünk biztosak benne, hogy a New Line Cinemánál számoltak ezzel, végiggondolták és végül kikalkulálták, hogy nagyívben tesznek rá. Ha egyetlen oka van, amiért esetleg mégis érdemes aláírni, az Peter Jackson: biztos kellemesen simogatja az egóját, ha értesül arról, miképp nyí és nyűszít a rajongóinak tábora. Azért ne tévedjünk: nem fog lemondani egy párszáz millió dollárról, csak azért, hogy a kedvünkre tegyen.
Elszomorodtam kicsit, amikor ma megláttam a hírt: úgy tűnik mégsem Peter Jackson rendezi a Hobbitot (vagy inkább Babót kellene mondanom?). Amennyire sikerült kisilabizálnom, Peter Jacksonnek és cégének a Wingnut Films-nek elszámolási vitája akadt a forgalmazó New Line Cinema/MGM párossal. A három film mintegy 3 milliárd USA dollár bevételt termelt eddig, s a jelek szerint az amerikaiak megpróbáltak ebből nagyobb részt megtartani, mint járt volna nekik. A Hobbit film köztudatba dobása inkább egyfajta zsarolásnak tekinthető: ezzel utaltak finoman arra, ha Jackson eláll a pertől, hamarosan újabb sikerprodukció főszereplője lehet. A számítás nem vált be: Új Zéland hatodik legbefolyásosabb embere megkötötte magát; amíg az előző három milliárd sorsa nem rendeződik megnyugtatóan, nem tárgyal új produkcióról.
“This is simple common sense – you cannot be in a relationship with a film studio, making a complex, expensive movie and dealing with all the pressures and responsibilities that come with the job, while an unresolved lawsuit exists.”
magyarul:
“Józan paraszti ésszel belátható: nem üzletelsz egy filmstúdióval, készítesz drága, bonyolult filmet, miközben hatalmas felelősséggel jár ez a munka, amíg lezáratlan pereskedésben álltok.”
Ezt persze meg tudom érteni. Ennek ellenére szomorúsággal tölt el az ügy: egyfelől szerettem Peter Jacksont – a Gyűrűk Ura filmmel csodálatos dolgot tett le az asztalra -, másfelől reménykedtem, hogy a Hobbit forgatása is itt Új Zélandon lesz, és közelről megnézhetem. A hírek szerint Sam Raimit kérték fel rendezőnek (apámmal ellentétben nem vagyok filmesztéta, így nem merek munkássága kapcsán fejtegetésbe bonyolódni), és a forgatási helyszín még nincs meghatározva, de kétlem, hogy bármilyen filmstúdió be merné tenni a lábát ezügyben Új Zélandra, Peter Jackson megkerülésével. Nekünk ez nem egyszerűen mozi, de nemzeti ügy is egyben.
Érdekes listára bukkantam a minap, Jeremy Greenbrook-Held blogjában, az Aucklander At Large-ban. Jeremy közreadta a Listener által készített, Új Zéland ötven legnagyobb befolyással bíró polgárának listáját. A lista több szempontból is érdekes – bár mint arra David Farrar rámutat, nyilván szubjektív és nem feltétlenül az abszolút valóságot tükrözi. Azért szeretnék néhány – számomra – igazán meglepő nevet kiemelni.
Nyilván nem meglepő – bár akár az is lehetne -, hogy a lista első helyén Helen Clark áll, Új Zéland miniszterelnöke.
A második Graeme Hart milliárdos, az ország leggazdagabb embere. Róla jópofa tudni, hogy klasszikus amerikai sikersztorival büszkélkedhet: 16 évesen abbahagyta tanulmányait, karoszéria lakatoskodott és tilosban parkoló autókat elszállító tehergépkocsi vezető volt. Aztán 32 éves korára elvégezte az egyetemet, alapított egy kis vállalkozást, és sikeres befektetéseinek köszönhetően nemcsak Új Zéland, de a térség egyik leggazdagabb emberévé vált.
A lista egyik meglepetése számomra Sam Morgan, a TradeMe alapítója.
A TradeMe az E-bay egyszerű másolata, mégis roppant sikerre tett szert, mostanra elválaszthatatlan része az új-zélandi életnek. Mindenki TradeMe-zik, és ezt most tessék úgy érteni, ahogyan mondom: MINDENKI. Sam Morgan 25 évesen alapította a céget, és 30 évesen (ez év elején) adta el egy Fairfax nevű ausztrál médiacég óriásnak, 700 millió dollárért. Ez persze valóban szép summa, de még mindig nem világos számomra, mivel érdemelte ki a 4. helyezést a listán – amely nem pénzről, hanem hatalomról szól.
Hatodik Peter Jackson, a Gyűrűk Ura rendezője. Aranyosnak tűnhet ugyan, de való igaz, elsősorban neki köszönhetően fedezte fel magának a világ Új Zélandot az elmúlt években, s ennek tulajdonítják az utóbbi öt-hat év látványos (bár mostanra kifulladni tűnő) gazdasági fellendülését.
Hetedik helyen Tumu Te Heuheu, a maorik legfőbb főnöke található, akit az ENSZ Oktatással, Tudománnyal és Kultúrával foglalkozó szervezetének is az elnökévé választottak a nyáron.
Szégyen, gyalázat, valamiért én azt hittem, Sir Edmund Hillary már meghalt. Közben nem, köszöni szépen jól van és a lista 19. helyén tanyázik, no meg fiatalkori arcképe díszíti az 5 dolláros bankjegyet. Csodálatos, mi mindenre elég a Himalája megmászása…:)
Végül pedig: jól jellemzi Új Zéland rugbyhez fűződő viszonyát, hogy az ötvenes lista közepén, pontosabban a 23. helyen, Graham Henry, a nemzeti válogatott (All Blacks) edzője található.
Mindegy végülis, hogy mennyire pontos ez az összeállítás, az biztos, hogy roppant érdekes, és meg merem kockáztatni: az újdonsült (vagy reménybeli) kiwik számára kötelező, oly sok mindent elmond az országról és az itt uralkodó viszonyokról.
Csak hogy világos legyen, a bunkóság teljesen internacionális – az adott reakciók már kultúránként és országonként különböznek. Az alábbi levélváltás a minap került a nyilvánosságra, előbb csak e-mail formájában terjedt, aztán persze megjelent a kiwiblogon – innen pedig egyenes út vezetett a napi elektronikus és nyomtatott sajtóba.
Csak az érthetőség kedvéért: egy fiatal pár a jövő áprilisi esküvőjét tervezve a The Great Marquee Company nevű cégtől akart óriási esküvői sátrat bérelni. Aztán, mielőtt megrendelték volna, elsétáltak és megnézték a referenciának kínált példányt. Innen jöjjön a levelezés maga:
From: Steve Hausman To: ‘Events Team’ Sent: Wednesday, November 15, 2006 4:06 PM Subject: RE: Quote #00002417; from The Great Marquee Company Ltd.
Hi Klaus
Paula and I went and viewed your marquee setup at Devonport the other weekend and unfortunately we did not like it.
So this is just to let you know we will not require your services on 7 April 2007.
Thanks for your assistance and we are sorry that it turned out this way although we are glad we looked at the marquee prior to booking as that would have been a huge disappointment.
Regards
Steve Hausman
magyarul:
Üdv Klaus
Paula és én elmentünk Devonportba megtekinteni az általatok felállított sátrat a múlt hétvégén, és sajnos nem tetszett nekünk.
Mindezt azért közöljük, hogy tudassuk, nem fogjuk igénybevenni a szolgáltatásotokat 2007 április 7-én.
Az együttműködést köszönjük, és nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, noha örülünk, hogy megnéztük a sátrat mielőtt megrendeltük, különben nagy csalódást okozott volna.
Tisztelettel
Steve Hausman
erre a válasz, egész hihetetlen:
From: Events Team [mailto: [email protected]] Sent: Wednesday, 15 November 2006 6:30 p.m. To: Steve Hausman Subject: Thank You From The Great Marquee Company
Hi Steve,
Thanks for your reply. Your wedding sounded cheap, nasty and tacky anyway, so we only ever considered you time wasters.
Our marquees are for upper class clients which unfortunately you are not. Why don’t you stay within your class level and buy something from payless plastics instead.
Kindest Regards Katrina Office Manager The Great Marquee Company
magyarul:
Üdv Steve
Köszönjük a válaszodat. Az esküvőtök amúgy is olcsónak, undoknak és ízléstelennek tűnt, és abban is biztosak voltunk, hogy csak az időnket vesztegetitek.
A sátraink a felsőbb osztálynak valók, amihez sajnos ti nem tartoztok. Miért nem maradtok inkább a saját szinteteken és vásároltak valami olcsó műanyagot.
A legmélyebb tisztelettel Katrina
Az ügy pikantériája, hogy az eset teljesen felháborította – megjegyzem teljes joggal – a közvéleményt; az érintett új-zélandi szakmai szervezet a cég kizárását fontolgatja. Amennyiben nem csalnak az ösztöneim, az ilyenfajta viselkedést nem lehet elvinni szárazon a világnak ezen a felén: nagyobb összegű fogadást mernék kötni, hogy a The Great Marquee Company ezzel a levéllel mintegy be is fejezte földi pályafutását.
