Most azonnal meg kell követnem az SG.hu-t, teljes szerkesztőségével egyetemben. Miután az előző bejegyzésemben már jelzett hibáról értesítettem őket, lenyűgöző gyorsasággal reagáltak. Egyfelől világossá vált, hogy az MTI követte el a kapitális marhaságot, amit aztán a magyar média egy része mit sem sejtve átvett; másfelől azonnal ki is javították a tárgyi tévedést.
Gratuálok és köszönöm.
Category: Bulvár
Kétszeres baromság, hogy mást ne mondjak.
Először is itt van az páratlanul hülye döntés, amit az NZQA (New Zealand Qualifications Authority) – az oktatásban szerzett képesítésekért felelős szervezet – hozott a minap, miszerint a jövőben – egyes esetekben – az írásbeli vizsgákon elfogadható az sms nyelvezet. Az angol egyébként is betegesen vonzódik a rövidítésekhez és szóösszevonásokhoz, ez persze az sms-ezésben és az interneztezésben teljesedik ki, olyanféle módon, hogy:
– C u l8r (dekódolva: See you later)
vagy
– gr8t (dekódolva: Great)
Ráadásul ezek a nyelvi szörnyszülöttek még csak nem is egységesek, hanem szubkultúránként vagy közösségenkét változnak, gyakran hosszú fejtörést okozva a megfejtésüket illetően.
Úgy tűnik, a korom haladtával egyre konzervatívabb leszek, mert csak egyetérteni tudok David Farrarel, aki teljesen jogos felháborodásnak ad hangot az ügy kapcsán.
Tisztelem és becsülöm a nyelvi evolúciót – létjogosultságát sem akarom kétségbe vonni -, de már a pongyola fogalmazást is nehezen tűröm, az sms-szleng pedig egyenesen taszít – a helyesírás és ezzel a nyelv egyik szépségnek kihalását vetíti előre. Az sms-szleng létrejötte és használat egyetlen környezetben értékelhető – ez pedig az smsezés, ahol a szöveg mérete korlátozott. No jó… És állja meg helyét az internetes csevegésben, ahol a gyors, valósidejű kommunikációt segíthetik az efféle rövidítések.
De könyörgöm, a mindennapi írásos kommunikációt nincs értelme feláldozni a rövidítések oltárán, a torz betűkapcsolatok használatával magát az írást gyalázzuk csak meg, nem beszélve, hogy hülye visszalépés ez a javából.
Nem evolúció, hanem devolúció.
A betűírás fontos előrelépés volt az írás-olvasás történetében, létrejötte tette lehetővé gyors elsajátítását. Hogy mennyire lehetett nehéz írnokká válni az ősi Egyiptomban a hieroglifák korában, azt nem tudom. Az viszont tény, hogy a kínai szóképírás – sőt még az egyszerűsített verziója is – pokol a kínai gyerekek számára. See, aki tizenegy éves korában érkezett Új Zélandra, már nem tud az anyanyelvén írni vagy olvasni, ami a jelek bonyolultságát, de méginkább sokaságát tekintve egyáltalán nem csoda.
Az sms-szleng pedig pont ebbe az irányba hat, a betűk és betűkombinációk önálló jelentéssel való felruházása már most sem különbözik nagyon a szókép írástól, in extremis víve a tendenciát, a következő generációnak már ezerszám kell megtanulnia az ASAP, 404, GR8, 8, RTFM szerű izék jelentéseit – csakúgy, mint most a kínai írás esetében -, hogy lassan elfelejtsék, nemcsak a szavak helyesírásának, de a betűk önálló használatának a módját.
A párhuzam pedig letagadhatatlan.
Két kopasz, színes leplekben kuporgó kínai – korokkal ezelőtt – egy kolostor cellájában azon törte a fejét, hogy meg kéne örökíteni mennyi döglött macskát, és selyemhernyót kaptak az adott hónapban ajándékba, a kényelmetlen elszámolási viták elkerülése végett. Az írás pont kapóra jött volna, de pechükre azidőtájt ezt még nem találták fel. Sebaj gondolták, majd ők. És nekiláttak:
– Mondjuk legyen a döglött macska jele, ez – dörmögte az egyikük, és cirkalmas krikszkraszkot rajzolt a porba. – Ez pedig az ajándéké.
Újabb cirkalmas rajz. A másik, nevezzük Wongnak, elgondolkodott:
– Nabazmeg…
– Igazad van – derült fel az első. – A nabazmeg jele így nézzen ki.
– Nem rossz – csóválta meg fejét Wong, mert a nabazmeg jele tényleg tetszetősre sikerült -, de ez így kicsit sokáig fog tartani. Számításom szerint van vagy ötvenezer szó, aminek ilyén izét…
– Betűt – vágott közbe az első.
– Szóval ilyen betűt kell kitalálnunk – fejezte be Wong.
– Nem baj, nem egy nagy szórakozás, de telik vele az idő.
És idejük persze tényleg volt, azóta meg emiatt szív másfélmilliárd ember.
Ezzel szemben a Földközi-tengernek nevezett pocsolya szélén páran úgy gondolták, hogy nekik bizony nem ennyire ráérős, és invenciózus módon előálltak a betűírással. 50 ezer jel helyett pár tucat. Bingó. Az elképzelés bevált az elmúlt pár ezer évben, csöppnyi visszalépésnek érzem most, hogy kezd divatbajönni a szóképírás.
Mert most még nagyjából tudja az ember, hogy az ASAP az As soon as possible rövidítése, és remélhetőleg azt is tudja, hogy miképp kell leírni. Ám ha hagyjuk az NZQA megengedő gyakorlatát elhatalmasodni, akkor könnyen eljutunk odáig, hogy már nem tudjuk, hogy az Amilyen gyorsan csak lehet kifejezést miért ASAPnak kell írni – ki a rosseb emlékszik, hogy a döglött macska jele miből alakult ki?
Szóval elég nagy baromság ez így, ahogy van, de Magyarországon még sikerült rátercelni. Az SG.hu informatikai és tudományos portálon, az MTI-re hivatkozva jelent meg híradás erről az új-zélandi ostobaságról, ám úgy tűnik, valaki vagy az MTI-nél, vagy az SG-nél nem szeret olvasni, csak írni – láttunk már ilyet -, mert annyira nem nevetséges a helyzet, illetve pont nem úgy, ahogyan ők tálalják.
Az NZQA közleményében ugyanis az szerepel, hogy az engedékenység csak bizonyos esetekben áll fent, mondjuk matematika, fizika, vagy kémia vizsgákon. Amikor az angol nyelv ismeretéről kell számot adni, akkor persze továbbra is tiltott. Tehát az SG.hu által felhozott Hamletes példa még véletlenül sem állja meg a helyét, ahogyan történelem dolgozatban sem engedélyezik ezt a – minden formájában – ökörséget.
Szóval éljen a hiteles tájékoztatás, megint egyszer. A bulvárízű, hamishírek áradatához hozzászokom lassan, és bizonyos médiáktól akár természetesnek is veszem. Az SG-t eddig többre tartottam.
Kezdjük ezzel: szeretem az Indexet. Már Magyarországon is rendszeresen látogattam – olvasása a napi rutinom részévé vált. Új Zélandra költözésem ezen mit sem változtatott, itt talán mégjobban megerősödött a kötődésem – jó magyarul olvasni, mitagadás ez hiányzik leginkább előző életemből.
Szóval szeretem az Indexet, annak ellenére, hogy az utóbbi időben mind kevésbbé szolgál rá. Tartalmának színvonala egyre ingadozóbb, látványosan bulvárosodik (néha komikus mennyire nincs köze ordítóan bulváros cikkcímeinek a tényleges íráshoz), s a háttérben működő program bugosabb, mint valaha. A rendre dev/nullba vezető linkeknél csak az utóbbi idők flashdömpingje a bosszantóbb, tetszőlegesen erős hardvert is képes úgy belassítani, hogy az már az olvashhatóság határát súrolja. No ehhez vegyük még hozzá (amiről persze nem ők tehetnek), az ad-szerver és az audit-szerver időleges túlterheléseit – így jutunk bivalyerős hardverrel és 2 megás DSL-el – akárha időgépet használnánk – tíz évvel ezelőtti (PI-es gép, 56K-s modem) felhasználói élményhez.
Mindezeken túltenném magam, ám az utóbbi időben újabb jelenség ütötte fel a fejét: a félretájékoztatás. No nem állítom, hogy szándékos, vagy rosszidnulatú csusztatásokba botlanék unos-untalan (illetve ilyet még nem vettem észre), sokkal inkább a hozzánemértés a ludas. Különösen tettenérhető ez a Tech rovatban, úgyannyira, hogy ezt már nem állhatom meg szó nélkül. A mai termés két gyöngyszemet is produkált.
Az első az “Elkészült a Gnome 2.14” címet viseli. Rövid ismertetés, pici hír, csak épp jól látszik, hogy aki írta, annak fogalma sincs, hogy miről beszél. A hír nemcsak bántóan felületes – az új Gnome olyan elemeit emeli ki, amelyek finoman szólva is huszadrangúak -, de rövid tíz sorából kiordít, hogy szerzője nemcsak nem látott még Gnome-ot használó operációs rendszert, de valószínűleg arról sincs fogalma, hogy miért és milyen operációs-rendszerek használhatnak Gnome-ot, vagy egyáltalán, mi a rossebb az a Gnome.
Nem baj az, ha valaki nem ért valamihez. Az se baj, ha világ életében a Microsoft Felhasználói Élményéhez kötődik. Csak könyörgöm: ha már hírt ad valamiről, akkor vegye a fáradtságot, és nézzen utána, hogy miről ír.
Ahogyan nem baj, ha valaki nem a nyílt forrású szoftverek elkötelezettje, ugyanúgy az sem baj, ha valaki nem ismeri igazán az angol nyelvet. (Mellesleg néha én is úgy érzem, hogy sosem fogom megtanulni igazán.) Ám, ha egy szó jelentésénben bizonytalan, igazán vehetné a fáradtságot, hogy utána keressen.
A mai második gyöngyszemet a “Politikailag elfogult kereső” című cikkben leltem. Ezt írja a z “Agent Portál” fedőnevű szerző:
“A kereső a politikai témájú kulcsszót beírva a találatokat három csoportba osztja: liberális, konzervatív és libertáriánus (ez utóbbit talán leginkább a szocialistának lehetne megfeleltetni Magyarországon). “
Csakhogy, a libertáriánusokat még véletlenül sem lehet megfeleltetni a szocialistáknak. Az angol libertarian kifejezés a magyar politikai szóhasználatban sokkal inkább a liberális megfelelője, míg az angol liberal az, amit leginkább a szociálistának felel meg. Trükkös ez tudom – ahogyan az angol billion sem billiót, hanem milliárdot jelent magyarul -, de azért nem kunszt utána járni, pl. a Világ Legrövidebb Politikai Kvíze segít az eligazodásban.
Talán a fenti két megjegyzésem kekeckedésnek tűnik. Nem annak szántam – egyszerű figyelmeztetésnek. Ez a tendencia nem most ütötte fel a fejét az Indexen, a példáim nem önmagukban állnak. A hülyeségek/valótlanságok publikálása pedig lassan kikezdi az egész orgánum hitelét – s ha eljön a pont, amikor minden cikk olvastán az jut az eszembe, hogy ez helytálló-e vagy megint ostobaság, úgy bármennyire is szerettem az Indexet, nem fogom többet olvasni. De az is lehet, hogy nem csak én vagyok ezzel így. Kár lenne érte.
