Éjfél Kapitány felkeresett a minap. Régi ismerősöm, egyike a legrégebbieknek. Éjfél Kapitány amúgy virtuális szuperhős, és ez felveti azt a kérdést: lehet-e szuperhősöknek egyszerű halandó barátjuk (különösen virtuális szuperhősöknek) avagy a szuperhősség definíció szerint kizárja ezt; utóbbi esetben nekem is szuperhősnek kell lennem, csak nem tudok róla. Esetleg tudom, de nem árulom el…
Éjfél Kapitány egyébként egyike a legrégebbi bloggerek, alig hiszem, hogy valaki hamarabb kezdte volna nála Magyarországon – igaz, amikor először előpattant a virtuális térben teljes fegyverzetében, még nem hallottam a bloggolásról, sőt azt sem tudtam mi az.
Akkortájt, ha a személyes weblapok statikus magánya nem elégítette ki az embert, hát fórumozni járt.
A Kapitány főhadiszálása persze nem sok szempontból nem felel meg a blogok formai követelményének, de – még ha ő tiltakozik is ez ellen a kategorizálás ellen – eszmeiségében minden webnaplók archetipusa.
És akkor itt a válaszom Éjfél Kapitánynak, az ő stílusában:
Éjfél,
A házam vulkánok közt, dzsungelban bújik meg. A whanau nagy – számtalan maori harcos vigyázza. Ne küld hát se Boriszt, se Igort csapdát ásni: még bajuk esne, és igazán kár volna azért a két pompás gazemberért.
De ha Te jössz, mindig tárt ajtókat találsz. Kiülünk az égigérő Silverfernek alá jóféle sört kortyolgatva, hogy beszélgessünk a világ folyásáról.
