Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Internet Page 4 of 5

Hobbit újra

A Gyűrűk Ura rajongók nehezen nyelik le, ha valami nem úgy történik, ahogyan elképzelték. Most fedeztem fel a Petition Onlineon, hogy a rajongók aláírásgyűjtés kezdeményeztek annak érdekében, hogy megakadályozzák a New Line Cinemát, hogy Peter Jackson nélkül készítse el a Hobbit c. filmet.
Az petició most éppen a második helyen áll a legaktívabbak listáján (12862 aláírással).
Az első helyen egy olasz petíció tanyázik (sajnos nem tudok elég jól olaszul ahhoz, hogy értelmezni tudjam, de valami mobiltelefóniával kapcsolatos), a meggyőző 771,293 szignóval.

Komolyan nem értem. Én is szeretem a Gyűrűk Urát. Én is nagy tisztelője vagyok Peter Jacksonnak, sőt ahogyan már írtam, Új Zélandon egyfajta nemzeti ügy is a kérdés.
De az ég szerelmére! Elképesztő pénzekről vitáznak óriáscégek. Mit érdekli őket néhány tíz esetleg százezer aláírás?! Bojkott? Ugyan már. Nézzünk szembe a valósággal: hányan fogják ténylegesen bojkottálni a Hobbitot, ha Sam Raimi rendezi és nem Peter Jackson? Hányan nem mennek el majd megnézni a filmet?
Persze, fejezzük ki az elkeseredésünket valahogyan. Jelezzük, hogy nem erre számítottunk, nem ezt szeretnénk. De legyünk biztosak benne, hogy a New Line Cinemánál számoltak ezzel, végiggondolták és végül kikalkulálták, hogy nagyívben tesznek rá.
Ha egyetlen oka van, amiért esetleg mégis érdemes aláírni, az Peter Jackson: biztos kellemesen simogatja az egóját, ha értesül arról, miképp nyí és nyűszít a rajongóinak tábora. Azért ne tévedjünk: nem fog lemondani egy párszáz millió dollárról, csak azért, hogy a kedvünkre tegyen.

Magyar blog projekt

A fejlesztést ugyan egy picit visszavetette, de úgy vélem megérte. Létrehoztam egy külön fejlesztői blogot a Magyar Blogok a nagyvilágban projekthez, Commando címen.
Kérlek benneteket, hogy látogassátok meg, olvassátok, de legfőképp tanácsokkal, ötletekkel és kritikával támogassátok. Meg persze az sem volna rossz, ha terjedne a híre – igazándiból a közösségi munkát kedvelem leginkább, és azt hiszem, a legjobb dolgok mindig így születnek.

Magyar blogok a nagyvilágban

Az jutott eszembe, hogy össze kellene gyűjteni mindazokat a magyar nyelvű blogokat, amelyek nem Magyarországon íródnak, hanem valahol másutt a világban.
Az igazat megvallva nemcsak gondoltam rá, de el is kezdtem dolgozni rajta, úgyhogy a hétvégén be is fejezem az alfa verziót. Azért, ha bármi ötleteket lenne, azt szívesen venném.

SMS-szleng újra

Most azonnal meg kell követnem az SG.hu-t, teljes szerkesztőségével egyetemben. Miután az előző bejegyzésemben már jelzett hibáról értesítettem őket, lenyűgöző gyorsasággal reagáltak. Egyfelől világossá vált, hogy az MTI követte el a kapitális marhaságot, amit aztán a magyar média egy része mit sem sejtve átvett; másfelől azonnal ki is javították a tárgyi tévedést.
Gratuálok és köszönöm.

Double Bullshit

Kétszeres baromság, hogy mást ne mondjak.
Először is itt van az páratlanul hülye döntés, amit az NZQA (New Zealand Qualifications Authority) – az oktatásban szerzett képesítésekért felelős szervezet – hozott a minap, miszerint a jövőben – egyes esetekben – az írásbeli vizsgákon elfogadható az sms nyelvezet. Az angol egyébként is betegesen vonzódik a rövidítésekhez és szóösszevonásokhoz, ez persze az sms-ezésben és az interneztezésben teljesedik ki, olyanféle módon, hogy:

C u l8r (dekódolva: See you later)
vagy
gr8t (dekódolva: Great)

Ráadásul ezek a nyelvi szörnyszülöttek még csak nem is egységesek, hanem szubkultúránként vagy közösségenkét változnak, gyakran hosszú fejtörést okozva a megfejtésüket illetően.
Úgy tűnik, a korom haladtával egyre konzervatívabb leszek, mert csak egyetérteni tudok David Farrarel, aki teljesen jogos felháborodásnak ad hangot az ügy kapcsán.
Tisztelem és becsülöm a nyelvi evolúciót – létjogosultságát sem akarom kétségbe vonni -, de már a pongyola fogalmazást is nehezen tűröm, az sms-szleng pedig egyenesen taszít – a helyesírás és ezzel a nyelv egyik szépségnek kihalását vetíti előre. Az sms-szleng létrejötte és használat egyetlen környezetben értékelhető – ez pedig az smsezés, ahol a szöveg mérete korlátozott. No jó… És állja meg helyét az internetes csevegésben, ahol a gyors, valósidejű kommunikációt segíthetik az efféle rövidítések.
De könyörgöm, a mindennapi írásos kommunikációt nincs értelme feláldozni a rövidítések oltárán, a torz betűkapcsolatok használatával magát az írást gyalázzuk csak meg, nem beszélve, hogy hülye visszalépés ez a javából.
Nem evolúció, hanem devolúció.
A betűírás fontos előrelépés volt az írás-olvasás történetében, létrejötte tette lehetővé gyors elsajátítását. Hogy mennyire lehetett nehéz írnokká válni az ősi Egyiptomban a hieroglifák korában, azt nem tudom. Az viszont tény, hogy a kínai szóképírás – sőt még az egyszerűsített verziója is – pokol a kínai gyerekek számára. See, aki tizenegy éves korában érkezett Új Zélandra, már nem tud az anyanyelvén írni vagy olvasni, ami a jelek bonyolultságát, de méginkább sokaságát tekintve egyáltalán nem csoda.
Az sms-szleng pedig pont ebbe az irányba hat, a betűk és betűkombinációk önálló jelentéssel való felruházása már most sem különbözik nagyon a szókép írástól, in extremis víve a tendenciát, a következő generációnak már ezerszám kell megtanulnia az ASAP, 404, GR8, 8, RTFM szerű izék jelentéseit – csakúgy, mint most a kínai írás esetében -, hogy lassan elfelejtsék, nemcsak a szavak helyesírásának, de a betűk önálló használatának a módját.

A párhuzam pedig letagadhatatlan.

Két kopasz, színes leplekben kuporgó kínai – korokkal ezelőtt – egy kolostor cellájában azon törte a fejét, hogy meg kéne örökíteni mennyi döglött macskát, és selyemhernyót kaptak az adott hónapban ajándékba, a kényelmetlen elszámolási viták elkerülése végett. Az írás pont kapóra jött volna, de pechükre azidőtájt ezt még nem találták fel. Sebaj gondolták, majd ők. És nekiláttak:
– Mondjuk legyen a döglött macska jele, ez – dörmögte az egyikük, és cirkalmas krikszkraszkot rajzolt a porba. – Ez pedig az ajándéké.
Újabb cirkalmas rajz. A másik, nevezzük Wongnak, elgondolkodott:
– Nabazmeg…
– Igazad van – derült fel az első. – A nabazmeg jele így nézzen ki.
– Nem rossz – csóválta meg fejét Wong, mert a nabazmeg jele tényleg tetszetősre sikerült -, de ez így kicsit sokáig fog tartani. Számításom szerint van vagy ötvenezer szó, aminek ilyén izét…
– Betűt – vágott közbe az első.
– Szóval ilyen betűt kell kitalálnunk – fejezte be Wong.
– Nem baj, nem egy nagy szórakozás, de telik vele az idő.

És idejük persze tényleg volt, azóta meg emiatt szív másfélmilliárd ember.
Ezzel szemben a Földközi-tengernek nevezett pocsolya szélén páran úgy gondolták, hogy nekik bizony nem ennyire ráérős, és invenciózus módon előálltak a betűírással. 50 ezer jel helyett pár tucat. Bingó. Az elképzelés bevált az elmúlt pár ezer évben, csöppnyi visszalépésnek érzem most, hogy kezd divatbajönni a szóképírás.
Mert most még nagyjából tudja az ember, hogy az ASAP az As soon as possible rövidítése, és remélhetőleg azt is tudja, hogy miképp kell leírni. Ám ha hagyjuk az NZQA megengedő gyakorlatát elhatalmasodni, akkor könnyen eljutunk odáig, hogy már nem tudjuk, hogy az Amilyen gyorsan csak lehet kifejezést miért ASAPnak kell írni – ki a rosseb emlékszik, hogy a döglött macska jele miből alakult ki?

Szóval elég nagy baromság ez így, ahogy van, de Magyarországon még sikerült rátercelni. Az SG.hu informatikai és tudományos portálon, az MTI-re hivatkozva jelent meg híradás erről az új-zélandi ostobaságról, ám úgy tűnik, valaki vagy az MTI-nél, vagy az SG-nél nem szeret olvasni, csak írni – láttunk már ilyet -, mert annyira nem nevetséges a helyzet, illetve pont nem úgy, ahogyan ők tálalják.
Az NZQA közleményében ugyanis az szerepel, hogy az engedékenység csak bizonyos esetekben áll fent, mondjuk matematika, fizika, vagy kémia vizsgákon. Amikor az angol nyelv ismeretéről kell számot adni, akkor persze továbbra is tiltott. Tehát az SG.hu által felhozott Hamletes példa még véletlenül sem állja meg a helyét, ahogyan történelem dolgozatban sem engedélyezik ezt a – minden formájában – ökörséget.
Szóval éljen a hiteles tájékoztatás, megint egyszer. A bulvárízű, hamishírek áradatához hozzászokom lassan, és bizonyos médiáktól akár természetesnek is veszem. Az SG-t eddig többre tartottam.

Search Quality Coordinator

Ma megkísértett az ördög.
Olyan állásra hívták fel a figyelmemet, amely egyike azon lehetőségeknek, amire mostanában vágyom.
Óriási, stabil multi-cég; fejlődési és valószínűleg továbblépési lehetőség; érdekes munka.
A kiírás feltételeinek többé-kevésbbé mind megfelelek. És a cég… igen a Google, ami azt hiszem, sok hozzám hasonló internetfüggő informatikus álma.
A dolognak persze egy szépséghibája van: az állás Írországban, Dublinban található.
A lehetőség előnyeit nem ecsetelem, egyfelől gyanítom minden további magyarázat nélkül is világos, másfelől nem akarom még tovább fájdítani a szívem.
Azért azt hiszem, délután viccből elküldöm az önéletrajzomat. Mit lehessen tudni?
Ha pedig komolyan vesznek, még szidhatom magam, amiért ilyen dilemmát teremtettem magamnak.

Internet Marketing Expert

Nem véletlenül nem írtam tegnap, ugyanis oktatáson vettem részt, amit nagyképűen Internet Marketing Conferencenek hívtak.
Szolid 1000 dolláros részvételi díját a cégem fizette – én próbáltam tiltakozni, de hiába: a főnököm szerint biztos tudnak újat tanítani ennyi pénzért.
Nem tudtak.
Ez már akkor gyanussá vált, amikor a rádöbbentem, a résztvevők azon elényésző kisebbségéhez tartozom, akik számára az informatika nem szitokszó.
Hogyan fogalmazzam meg azt a pánikot, amit akkor éreztem, amikor bevezetésképpen elkezdték magyarázni, mi az internet? Végül nem volt szörnyű: gyorsan túljutottunk az alapfogalmakon, hogy rátérjünk olyan grandiőz tudnivalókra, mint Search Engine optimalizáció, meg Vertikális Portálok.
Végül egész érthetően ledarálták egy hozzám hasonló geek számára a tudnivalókat, azt azonban erősen kétlem, hogy a hallgatóság nagyrészét kitevő egyszerű marketingesek bármit megértettek volna.
Mindenesetre, akárcsak nekik, nekem is egy újabb papírral gazdagodott a gyűjteményem: tegnaptól Certified Internet Marketing Expert vagyok.

Page 4 of 5

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: