Ez most egy rendhagyó post lesz. Ez elmúlt pár napban kaptam számtalan levelet és commentet, és úgy gondoltam, egy részükre itt és most fogok válaszolni. A commenteknek egyébiránt roppant mód örülök, és csak bátorítani tudok mindenkit: kérdéseiteket, véleményeteket írjátok meg. Vallom: a blog közösségi forma, a commentek legalább annyira fontos részét képezik, mint a post maga.
És akkor:
1. A hidegről:
“…Az kinti időjárást sokan szapulják. Igaz, hogy meg lehet fagyni kint?…”
Én hitelesen csak az Aucklandi időjárásról tudok beszámolni. Wellington kicsit esősebb és sokkal szelesebb, a többi városban vagy régióban pedig nem töltöttem annyi időt, hogy objektív információval szolgálhassak.
Auckland időjárása:
Kezdjük a szubjektummal – én imádom. Pont nekem való. Nincsenek szélsőségek, télen sincs hidegebb +5 foknál, nyáron nincs melegebb +30 foknál. Télen viszonylag sokat esik az eső (de ez megszokható, nekünk még mindig nincs esernyőnk se) és általában 8-12 fok a hőmérséklet. Nyáron 20-25 fok között van az átlag, amit azért hajlamosabb az ember többnek érezni a magas páratartalom miatt. Ami szokatlan, hogy eszelős különbségek tudnak lenni, attól függően, hogy épp a napon állsz vagy árnyékban: a nap sokkal erősebben tűz, alkalmasint izzadsz, hogy aztán egy lépéssel arrébb, az árnyékban meg fázzál.
Ian, tanárunk az IELTS előkészítőn mesélte, hogy Új Zélandon egészen másképp mérik a hőmérsékletet, mint a világ többi részén. Itt gyakorlatilag a földfelszín hőrmérsékletét adják meg a hivatalos jelentésekben, emiatt 4-5 fokkal kevesebbet jelentenek, mint másutt a világon. Nem tudom a pontos részleteket, de a saját tapasztalatom alátámasztja ezt: amikor 17-18 fokot mondanak, én azt bőven 20 fok fölöttinek érzem.
Állítólag egy ideig a közbeszéd tárgya is volt ez az anomália, aztán maradt minden a régiben: kiwi specialitás a helyi hőmérés.
Ami miatt ez a megfagyásos tévhit kialakulhatott, az a fűtés hiánya. A kiwi házak döntő többsége nem rendelkezik semmiféle beépített fűtőrendszerrel: némelyikben van kandalló és kész. Noha sosincs igazán hideg, azért estére meglehetősen le tud hűlni a levegő (különösen télen és ősszel), 14-15 fokban pedig lehet fázni. A kiwik hidegűrése egészen más: sokan még 16-17 fokban sem érzik rosszul magukat, így azután a magyar viszonyokhoz szokott ember roppant mód tud fázni. Mi ezt villanyradiátorok rendszerbe állításval küszöböltük ki: inkább fizetünk télen havi háromszáz dolláros villanyszámlát, mintsem fázzunk.
2. Adók és járulékok:
“…Kérlek, egyik alkalommal arról is írjál – szerintem biztosan sok embert érdekelne – hogy Magyarországot összehasonlítva Új-Zélanddal az ottani munkáltatót és munkavállalót milyen adók, járulékok, stb. terhelik…”
A magánszemélyek kereseti lehetőségéről és adójáról már írtam: Piszkos anyagiak címmel.
Ami talán eddig nem volt világos: a munkáltatónak a bruttó kereseten felül (amiből csak adót és csak az 1% ACC – balesetbiztosítás – vonnak) nincsenek említésre méltó plusz befizetni valói. Van még egy úgynevezett Holiday Pay, ami a bruttó éves fizetés 6%. Ezt akkor kell kifizetni, ha a munkavállaló nem veszi ki a szabadságát. Nincs semmi nyugdíjjárulék, sem egészségügyi hozzájárulás, sem semmi.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a munkáltatónak annyiba kerül a munkavállaló, amennyi annak a bruttó fizetése.
Ezen kívül talán érdekes lehet: az ÁFA (GST) 12,5%, a társasági nyereségadó cégeknek 33%.
3. Az életminőség indexe
“Ilyen indexelesben talan a legjobb az ENSZ HDI listaja. Abban aztan tenyleg minden bennevan…”
Rákerestem, megnéztem: az ENSZ Human Development Indexe 177 országot rangsorol. Ebben a listában Új Zéland a 20. helyen áll míg Magyarország a 35. Érdekes lista, érdemes végigbogarászni.
4. Választójog
“…a residency-vel jár választójog is?…”
Igen. A residencyvel szinte minden állampolgári jog megillet, csak az útlevél nem. Nemcsak választási jog, de az összes állami kedvezmény az oktatásban és más népjóléti ügyekben is.
5. Életszínvonal és jóléti kiadások
“…1. Az életszínvonal emelése vs. 3. A jóléti kiadások csökkentése Nem ellentétes ez??!…”
Nem, Új Zélandon egyáltalán nem ellentétes. Ehhez azonban tudni kell, hogy gyökeresen más szisztéma (és az már csak a saját abszolút szubjektív véleményem, hogy sokkal jobb) szerint működik minden. Új Zélandon nagyon kicsi a szegények aránya. Boldogulni jószerével mindenki tud, aki akar – noha 3,8%-os a munkanélküliség, ugyanakkor óriási a munkaerőhiány is. A kiwi rendszer nagyjából: aki nem dolgozik, ne is egyék alapfelállásból indul; sok esetben a segélyek és támogatások közmunka végzéshez vannak kötve.
Egy olyan országban, ahol a társadalom óriási többségét az úgynevezett középréteg vagy polgárság teszi ki, nyugodtan lehetne csökkenteni a jóléti kiadásokat, és engedni, hogy az állam mind több területről vonuljon ki. Ezt szegényebb vagy más struktúrájú országokban (ahol milliók élnek a minimálbéren, és kűzdenek a mindennapi megélhetésért) nyilván nem lehetne megtenni, ám Új Zélandon ez nem okoz problémát. Az emberek tudják fizetni mindazokat a piaci alapú biztosításokat, amelyek a napi életben a biztonságot nyújtják, felesleges tehát az állami rásegítés sok esetben.
Mint már írtam egyszer, Új Zélandon óriási a költségvetési többlet, a tavalyi nagyjából megfelelt a Magyar költségvetési hiánynak, idén pedig már az első két pénzügyi negyedévben teljesült az egész évre tervezett többlet. A National nem mást akar, mint a jelentős adóterhelést csökkenteni – így több pénz marad az embereknél -, és csökkenteni akarja a kedvezményezettek, támogatásra jogosultak körét, ami viszont, ha több pénz marad az embereknél, teljesen érthető és kivitelezhető. Nem tudom mennyire érthető: amit elvesznek támogatásban és segélyben, azt odaadják adócsökkentésben. Így lesz összeegyeztethető a két programpont.
6. Összehasonlítgatás Magyarországgal
“…Arról van szó, hogy szerintem rossz szájíze van a magyarországi áldatlan viszonyok folytonos felemlegetésének. Olyan, mintha NZ iránti lelkesedésedben Mo. összes polgárát – mondjuk – összeférhetetlennek bélyegeznéd azért, mert te nem találtad meg ott a helyedet.
Szóval no offense, nem követelem, hogy ezen vagy bármi máson változtass, vagy ilyesmi, csak gondoltam megemlítem, hátha ez az áthallás esetleg szándékod ellen való…”
Kezdjük ezzel, és ez a legfontosabb: Ha bármivel, amit írtam megbántottam volna, vagy megsértettem volna valakit, akkor elnézést kérek. Ez áll tőlem a legtávolabb, őszintén. Nagyon próbálok odafigyelni, hogy ne merülhessenek fel efféle érzések – hogy ez mégis előfordult azt jelenti, hogy valamit nem jól csinálok.
Ez a blog – túl azon, hogy tájékoztassa a családomat és a barátaimat – arról szól, hogy vállaltan szubjektív módon bemutassa Új Zélandot és egy friss bevándorló mindennapjait, életét, beilleszkedését és új élet kezdését. Semmiképpen sem Magyarország kritikájáról.
De azonban: időről időre muszáj a helyi viszonyokat valamihez mérnem, egy koordináta rendszerbe illesztenem. Kézenfekvő, hogy Magyarország, és az ottani életem legyen a mérce – ez a legjobb kapaszkodó nemcsak számomra, de minden olvasóm számára is.
Nem arról van szó ugyanakkor, hogy Új Zélandot elsősorban vagy mindenekelőtt Magyarországgal összehasonlítva találnám egy jobb, élhetőbb helynek: az a véleményem, hogy a világ legtöbb helyénél csodálatosabb; ám részint a korlátozott ismereteim, csekélyebb tapasztalataim okán nem látom értelmét mondjuk Németországhoz vagy Angliához mérni az itteni életemet.
Ugyanakkor úgy vélem – és persze, lehet hogy itt a hiba -, hogy a magyar valóság minden aspektusát elég jól ismerem ahhoz, hogy megtehessem az észrevételeimet: voltam sikeréhes kis senki, és az irigyelt elit tagja – íróként és az ország egyik legsikeresebb könyvkiadójaként – (pfuu… bocsánat ez még számomra is szörnyű nagyképűségnek tűnik), az, hogy a mai Magyarlanden nem találtam a helyem, vagy méginkább, hogy itt egy sokkal élhetőbb világot leltem magamnak, az nem elsősorban Magyarország kritikája, mintsem a saját személyiségemnek és sajátos értékrendemnek köszönhető tény.
Minden magyarázkodás ellenére is azonban a lényeg ez: BOCSÁNAT.
Senkit nem akartam megbántani; az alapvető élményem az, hogy csak tisztelni tudom mindazokat, akik kényszerből vagy saját elhatározásból végigcsinálják Magyarországon azt, amihez nekem sem kedvem, sem erőm nem volt.
