Megtörtént a lehetetlen: az idei Super XIV.-t nem a Crusaders, de még csak nem is új-zélandi csapat nyerte. A Rugby Union történetében példátlan eset elemzése azóta is folyik, az amatőrök és a sportkommentátorok is nagyjából egyetértenek abban, hogy a Crusaders – amely egészen az elődöntőkig vezette mezőnyt – csúnyán eltaktikázta az idei szezont. Hangsúlyoztam már: Kiwiföldön a rugby a nemzeti büszkeség egyik alappillére, ismeretlen társaságban a legbiztonságosabb téma, rugbyről mindenkinek van véleménye, arról mindíg lehet csevegni. Az, hogy a Super XIV-ban elszenvedett kudarcot mégsem országos tragédiának tekintik a kiwik, talán az egyre közeledő rugby világbajnokságnak köszönhető: az All Blacks (Új Zéland rugby válogatottja) még mindíg a világ legjobb csapata, és az idei, Franciaországban rendezett viadal fő esélyese.
Holnap mindenesetre barátságos – un. teszt – mérkőzést játszik az All Blacks Franciaországgal, a tavalyi barátságos találkozó visszavágóját. A Super XIV. meccsen voltam már, de a válogatottat még sosem láttam élőben. Holnap este bepótolom az Eden Parkban.
Noha alapveően ma az America’s Cup-ról (Amerika Kupa) gondoltam írni, miután elkezdtem a forrásfeldolgozást rájöttem, hogy sokkal nagyobb falat, semhogy csak úgy kutyafuttában nekiláthatnék. Az America’s Cup a világ legrégebbi és legnagyobb presztizsű yacht versenye, Új Zéland egyik legfontosabb sporteseménye, s az utóbbi időkben a nemzeti büszkeség pillére. Idén is lesz, az izgalom fokozódása már érezhető, és a kiwiket jobban leköti, mint az olaszokat a football világbajnokság. Tegnap késő délután, mikor Bélaval összefutottunk egy kis sörözésre, a yachtkikötőben várakoztam, s közben vettem észre, hogy a Team New Zealand hajói is ott horgonyoznak, mi több, naponta egyszer amatőr érdeklődőket is kivisznek az öbölbe, potom 135 dolláért. Noha Kriszti nem tud még róla, de szilárdan eltökéltem, hogy valamelyik hétvégén kipróbálom – a vitorlázás amúgy is a gyengém, az pedig, hogy két órát tölthetek a világ legjobb versenyyachtján, nekem megfizethetetlen. Azzal azonban már előre elbüszkélkedhetem, hogy Pete – a cégünk igazgató-tulajdonosa – stratégiai tanácsadóként kétszer is részese volt a Team New Zealand győzelmének, még könyvet is írt a világraszóló siker kapcsán. Miután ma nagyjából-egészéből befejeződött a projektünk első szakasza, holnaptól inkább pihenősebb időszak kezdődik, amit többek között arra fogok felhasználni, hogy ebédidőben szabályos riportot készítek vele az America’s Cupról, a kiwik rajongásáról és persze nemcsak a diadalról, hanem az idei kilátásokról is.
Ha már a sportnál tartok, had meséljem el, hogy a két hete indult rugby SUPER XIV milyen eszelős tömegeket tud vonzani. Nemcsak a teltházas meccsekre gondolok, de a Telecom ilyenkor évről évre Virtual Rugby néven webes játékot indít, ahol a fordulók eredményére lehet tippelni – amolyan játéksportfogadás ez, hiszen nincs anyagi tétje. Tavaly még nem, de idén már én is beszáltam a játékba: szorgalmasan végigböngészem péntekenként a a csapatok esélyeit, az elmúlt évek eredményeit, hogy 151 ezer játékostársammal egyetemben megtegyem a tétjeimet. A rossznyelvek (Lajos) szerint, csak a kezdők szerencséje, de az elmúlt fordulóban egyetlen meccs híjján mindnek jól tippeltem meg a győztesét, és három meccsen még a gólarányt is eltaláltam; így a lehetséges 56 pontból 42-őt begyűjtöttem, ami a százötvenezres mezőnyben a 24.728-adik helyet jelenti. Tényleg: azon kapom magam, hogy a második gyerekkoromat élem.
Hosszú napjaim lesznek a héten, nagyjából tizenkétórázni fogok végig. Szabadságot ugyanis nem szeretnék kivenni a jövő hét hétfőjére, tehát le kell dolgoznom: és inkább most teszem ezt, mintsem feláldozzam a jövő szombatomat. De had magyarázzam meg: Új Zélandon 11 olyan ünnepnap van, ami fizetett munkaszüneti nap is egyben. Csak az érdekesség kedvéért felsorolom:
1. Új Év – Január 1.
2. Új Év másnapja – Január 2.
3. Auckland évforduló – Január 29. Az új-zélandi kolónia 1841-es alapításának az ünnepe, és már 1842 óta munkaszüneti nap. 1963-ig az elsődleges nemzeti ünnep volt.
4. Waitangi Szerződés Napja – Február 6. 1840 február 6-án kötött szerződést a brit korona a maori törzsfőkkel. 1963-ban lett Új Zéland elsődleges nemzeti ünnepe, míg a január 29. ünnepet átnevezték Auckland Évfordulónak.
5. Nagypéntek – (idén) Április 6.
6. Húsvét hétfő – (idén) Április 9.
7. ANZAC Nap – Április 25. A háborúban meghalt új-zélandiakra emlékezés napja. ANZAC – Australian and New Zealand Army Corps azaz Ausztrál és Új Zélandi Fegyveres Erők.
8. A Királynő születésnapja – (idén) Június 4. A brit uralkodó születésnapi ünnepsége országról országra változik, és nem kötődik a valódi születésnap dátumához. Második Erzsébet például április 21.-én született. Új Zélandon a Királynő születésnapját június első hétfőjén ünnepeljük.
9. A Munka Ünnepe – (idén) Október 22. Lásd: egy tavalyi bejegyzésem. Közben kiderítettem, hogy október negyedik hétfőjére esik.
10. Karácsony – December 25.
11. Dobozbontás (Karácsony másnapja) – December 26.
Jövő hét kedd tehát munkaszüneti nap, és így hogy a hétfőt is ledolgozzuk előre, négy szabadnap lesz egyben, ez pedig már elég hosszú, hogy kicsit túrázni menjünk. Szombat reggel tehát nekivágunk és vadvízi evezésre indulunk a már Cape Reingát is megjárt társasággal.
Előtte azonban, pénteken kezdődik az idei SUPER XIV. Ez talán a legnépszerűbb, legnagyobb érdeklődést kiváltó rugby bajnokság – már persze a világbajnokságot leszámítva -, ahol nemcsak új-zélandi, hanem ausztrál és dél-afrikai klubcsapatok is részt vesznek. Már tavaly is kint voltunk a nyitómérkőzésen (az igazat megvallva az volt az első rugbymeccs, amit élőben láttam), de hirtelen nem emlékszem, hogy a Blues (Auckland csapata) akkor kivel játszott, csak arra, hogy győzött. Remélem most nem fog, mert ezúttal a kedvenceimmel, a tavalyi bajnok Crusaederssel (Canterbury csapat) csapnak össze az Eden Park stadionban. Akárhogyan is, már csak ezt a négy napot kell végigcsinálni, és újra kezdődik (legalább egy kicsit) a szünidő.
Noha nem vagyok egy túl nagy tévénéző, néha elkerülhetetlenül megakad a szemem a képernyőn. Szeretem a kiwi reklámokat, bár sokszor nagyon ciki 60-as, 70-es évek feelingjük van. Amikor viszont nem, akkor ötletesek és szórakoztatók. Egyik kedvenc sorozatom, a Tui Sör kampánya.
Első film:
Második film:
Hamarosan kezdődik a rugby szezon. Fogok még a rugbyről írni, fontos szerepet tölt be a kiwik életében, és mi is nagyon megszerettük. Az All Blacks (nemzeti válogatott) mérkőzések kötelező velejárója a haka (maori harci tánc) előadása. Íme egy kis ízelítő belőle:
All Blacks vs. Tonga
All Blacks vs. France
Ezt a mérkőzést volt szerencsém látni a tévében. Érdemes volt: jól látszott, hogy Új Zéland jelenleg legyőzhetetlen rugbyben. A franciák sem rosszak – idén meg Franciaországban lesz a világbajnokság -, de az All Blacks 47-3 győzött, és ha csak a try-okat (tényleges gól) nézzük, mégdöbbenetesebb 7-0 eredmény született. Az utána következő sajtóviszhang pedig jellegzetes kiwi volt: nem elszált tömjénezés, hanem óvatos aggódás, nem túl korán került-e az All Blacks csúcsformába.
A rugby nemzeti sport, és Új Zéland jó benne – nagyon. Az All Blacks – a nemzeti válogatott – megnyert már minden címet, amit csak lehetett. Én is gyorsan megszerettem – jó pár meccsen jártunk is, ami mondjuk a foci esetében nem fordulhat elő. Érdekes megfigyelni, hogy amennyivel durvább a játék, annyival békésebb a közönség: a rugbymeccs családi szórakozás, simán ki lehet menni kisgyerekekkel, s a rajongó tábor összekeveredése nem harcot, hanem közös sörözéseket indukál. A rugbymeccs show is: kabalafigurákkal és dögös szurkolólányokkal, de legfőképpen a nemzeti büszkeség egyik pillére. Nem csoda tehát, hogy hatalmas harc folyt tavaly a négyévente megrendezendő Rugby World Cup 2011-es színhelyének elnyeréséért – állami szintű erőfeszítéssel, és kisebb diplomáciai feszültséggel övezve. (A legutóbbi 2003-ban Angilában, a legközelebbi jövőre Franciaországban lesz.) Végül Új Zéland kapta a rendezés jogát, s azóta gőzerővel folynak az előkészületek. Ami miatt mindez most az eszembe jutott: ma születik meg a döntés a világbajnokságra épülő/bővülő stadionok ügyében. (Az eredményt majd pénteken hirdetik ki.) Aucklandben két lehetséges koncepció csatázik: vagy a már meglévő Eden Park-i stadiont bővítik mintegy 320 millió dollárból, vagy egy vadonatúj épül a belvárosban, a mostani teherkikötő helyén szolid 700 millió dollárból. Az ügy meglehetősen megosztja a közvéleményt – egyes elemzések tökéletesen értelmetlennek tartják az új stadiont, amely sosem térül meg, míg lobbistái az aucklandi gazdaság várható felpörgéséről beszélnek. Az új, vízparti stadion egyik fő támogatója egyébként Helen Clark miniszterelnök… Kíváncsi leszek a végeredményre, már csak azért is, mert egyelőre nem tudok eligazodni a sok megjelent elemzés és hír között – az egyik például a tervezett tengerparti stadion czunami állóságát vonja kétségbe -, gyanúsan lobbiízűnek tűnik a legtöbbje. David Farrar – a Kiwiblog szerzője – ugyanakkor a Wellingtonban hasonlóképpen az öböl mellé épült WestpacTrust Stadium hatalmas sikerét emlegeti, igaz, az mindössze 130 millió dollárba került. Egy kivétellel a fő kérdéseket azért megfogalmazza a Kiwiblog:
1. Megéri a 700 millió dollárt?
2. Ki fizeti a cehhet?
3. El tud egyáltalán készülni 2011-re?
Amiről viszont nem tesz említést, pedig legalább ilyen fontos szerintem, az a látvány és a városkép. A tegnapi New Zealand Heraldban egyebek mellett egy koncepciórajzot is publikáltak, ha annak a legkisebb köze is van a valósághoz, én azonnal Eden Park pártivá válok. A kép ijesztő volt minden szempontból: az épület ufószerű rondaságán kívül a belváros látképének tökéletes elrútítását tudnám kiemelni.
Érdekes egyébként a különböző vélemények ütközését látni a Kiwiblogon, a commentek lefedik a teljes témakört.
