Választási év van, de erről majd sokat és sokkal részletesebben is szólok. Ámbár alapvetően nyugodt hangulatban folyik a kampány az év eleje óta, úgy tűnik, a vége felé egyre inkább forrósodnak a kedélyek. Ma például ki kellett üríteni a Parlament egy részét, mert Helen Clark miniszterelnök egy fehér porral teli levélborítékot kapott, amiről azután később kiderült, hogy ártalmatlan – bár eddig meg nem nevezett – anyag.
Tűzoltók mossák magukat a fehér por miatti riasztás után. Forrás: NZH/Mark Mitchell
Most még kipihenem a vasárnap begyűjtött szalmonella maradékát, aztán holnaptól kicsit bővebben is értekezem – az anyanyelvünk megőrzéséről tervezek írni már napok óta, mikor épp nem a mellékhelységben kuporgok.
Azt hiszem, kissé megnyugodtak a kedélyek, mióta napvilágra került: a hétfő terrorfenyegetés mögött nem egy új, eddig ismeretlen – és érthetetlen – mozgalom áll, hanem Tame Iti, a maori nacionalizmus arca. Gyanítom, hamarabb lecsillapodtak volna kedélyek – sőt valószínűleg fel sem korbácsolódtak volna –, ha már a kezdetekkor rendelkezésre áll ez az információ. Noha így sem öröm, hogy Kiwiföldön fegyverkező szeparatistákról lehet olvasni, most, hogy lassan fény derül a részletekre, az egész mondhatni súlytalanná vált – nyugodtan kijelenthetem, a pániknak vége.
Tame Iti az új-zélandi belpolitika, a harcos maori radikalizmus régi, megszokott és bejáratott, egyben emblematikus figurája. A Ngāi Tūhoe (ejtsd: tuhoj) törzshöz tartozó aktivista 1952-ben született. Gyermekkorában még nem tanulhatott maori nyelven az iskolában, így hamarosan a 60-as 70-es évek maori nemzeti mozgalmak tagjainak sorában találta magát, később egyik vezetője lett. Előbb csatlakozott az Új-Zélandi Kommunista Párthoz, majd 1973-ban – a kulturális forradalom idején – tanulmányútra ment Kínába és részese volt a kor maori földfoglalásainak is. Kommunisztikus beállítottsága nem akadályozta meg abban, hogy rádiós DJ-ként, képzőművészként előbb éttermet nyisson Aucklandben (ahol tradicionális maori ételeket szolgálnak fel), majd művészeti galériára tegyen szert Auckland belvárosában a Karangahape Road-on. (Érdekes kitérőként jegyzem meg csupán, hogy a K Road-ként ismert utca a város szex és bulinegyede, tele szexboltokkal, kuplerájokkal, homokosbárokkal és pezsgő éjszakai élettel.) Élete során gyakran szembekerült a törvénnyel – volt, hogy kihalással veszélyeztetett fajok halászata miatt tartóztatták le, gyakrabban illegális fegyvertartás vagy használat miatt –, de hozzá fűződik a parlament előtt Maori nagykövetségnek aposztrofált sátor felállítása is, ahol Tūhoe útleveleket állított ki. 1996-ban, 99-ben és 2002-ben is a Maori Párt képviselőjelöltjeként indult a választásokon.
A Ngāi Tūhoe az Északi Sziget keleti, erősen erdős részén található a Te Urewera és Te Urewera Nemzeti Park területén. A nagyjából 30 ezer főt számláló törzs (iwi) tagjainak mintegy 40% anyanyelveként beszéli a maorit (ez az arány egyébként a teljes maori népesség tekintetében alig haladja meg a 20%-ot (23.7%), az Új Zélandi kulturális kormányzat minden erőfeszítése, az általános iskolai maori nyelvtanítás, a napi 24 órában sugárzó Maori televíziós csatorna ellenére.) A Tūhoe hozzávetőleg 5 ezer tagja még ma is a vadonban, törzsi körülmények között él, de a városlakók is legalább két évente visszatérnek az erdei közösségekbe. A Tūhoe a legnagyobb törzs, amelyik 1975-ben a Waitangi Szerződésben meghatározott jogokat – és őseik földjét – követeli vissza az új-zélandi kormányzattól. 2002-ben újabb szerződés született ez ügyben, a 2005-ig benyújtott kárpótlási kérelmek elbírálásának lezárása még idén a parlament elé kerül.
Az, hogy Tame Iti az idő múlásával kezdi végképpen elveszíteni a realitásérzékét sajnálatos tény. A maori nemzeti mozgalom, a maori földek kárpótlása ügyében folyamatos előrelépések történnek – talán nem olyan gyorsan, mint az kívánatos volna, ám az tagadhatatlan tény, hogy a világon példatlan módon politikai egyetértésben és akaratban folyik a maori nép jogainak helyreállítása, megőrzése. Tame Iti terve – IRA stílusú háborút hozni Új Zélandra a fehérek ellen – minden komolytalansága ellenére is csak árt a maorik ügyének, és túlmutat a politikai rövidlátás kategóriáján: értelmetlen, felesleges és káros, meg persze tragikomikus. Hiszen kiderült, a formálódó terrorszervezetnek nem sokkal több mint húsz tagja között 15 éves iskoláslány is van, a fegyverkezés komolyságát pedig jól szemlélteti: Tame Iti egy aucklandi fegyverboltban próbált gránátvetőket rendelni.
Noha nem pont ilyen hírekkel gondoltam újra felvenni a fonalat, ám a történések mellett nem mehetek el szó nélkül. Tegnap, óriási rendőri akció keretében – közel háromszáz rendőr és akciócsoportos közreműködésével – tucatnál is több “környezetvédő” és “béke”-aktivistát tartóztattak le, Aucklandben és Wellingtonban egyaránt. A történtek háttere – a rendőrfőnök sajtótájékoztatója ellenére – meglehetősen homályos. A hivatalos verzió szerint egy évnyi titkos nyomozás és megfigyelés után, a Terroristaellenes Törvény alapján történt a rendőri akció. Kicsit később kiderült, hogy az első rendőri gyanúsítások főként illegális fegyvertartásról szólnak. A média és a blogok pártállástól függetlenül döbbenten találgatnak, az első reakciók még nem zárták ki a kapitális rendőri melléfogást sem, mostanra mindenki elfogadja bármi legyen is az eset hátterében – és mindenki reménykedik, hogy végül kiderül, hogy a mostani rémisztő magyarázatoknál valami egyszerűbb, kevésbé súlyos konklúzióra jut az ügy – a rendőrség nem tévedett. A letartóztatottaknál automata és félautomata fegyverek, molotovkoktélok, egyes hírek szerint nappalmbomba volt. Joggal merül fel: miféle békeaktivista az, aki automata fegyvereket rejteget, miféle harcos zöld gondol napalmmal küzdeni a jogaiért? A magyar híradás lakonikusságából úgy tűnt, hogy komoly rasszista felhangjai vannak az akciónak, ám az itteni média nem tulajdonít különösebb jelentőséget (a legtöbb esetben meg sem említi), hogy a gyanúsítottak egy része – nagyrészt – maori őslakó. Az alapvető felháborodáson felül a teljes döbbenet és értetlenség a fő reakció – no meg a hitetlenség. Egyik felem nekem is abban reménykedett, hogy az amerikai terrorellenes hisztéria következtében ostobán túlreagált belügyi balfogás történt – ami persze éppen annyira szomorú lenne; míg most nem tudom, nem szörnyűbb-e, hogy nem a rendőrségben, hanem kiwik egy csoportjában kell ekkorát csalódni. Egyszerűen nehezemre esik elhinni, hogy mindez velünk, Új Zélandon történik meg, és nem egy másik országból származó hírekben olvasom. Azt hiszem iskolapéldáját adom – és nemcsak én, de a gondolkodó többség jó része – Aronson kognitív disszonanciájának. Betört volna a szörnyű valóság a kiwi paradicsomba? A 21. század elején elbukott volna a béke utolsó szigete? Mindenki ezt találgatja és mindenki reménykedik a nemleges válaszban. Számomra talán a legkülönösebb, hogy nyomát sem látni olyan társadalmi feszültségeknek, olyan eseményeknek vagy problémahalmaznak, ami indokolná, hogy belföldi terror üsse fel a fejét. Egyszerűen érthetetlen – kiwiföldön nincs miért fegyverrel küzdeni: a demokrácia és az emberi szabadságjogok sok esetben jobban, mondhatni példaértékűen működnek. Egyelőre nincs magyarázat, és furcsa módon a média és a közbeszéd sem veti fel az engem leginkább érdeklő kérdést: miért? Mi ellen vagy kik ellen kellene harcolni? Bomber – az egyik nem túlságosan szavahihető, ám meglehetősen sok “aktivista” kapcsolattal rendelkező blogger bejegyzése mindenesetre meglehetősen ijesztő:
two things seem certain:
I: God forgive me, but as I understand it (and I’m open to being wrong, please let me be wrong) BUT the Police look like they were right to be concerned 2: There is going to be outrage when the full story gets out the likes of which talkback have never dreamt of.
két dolog tűnik bizonyosnak:
1: Isten bocsássa meg, de amennyire tudom (és lehet, hogy tévedek, kérem, had tévedjek) a rendőrségnek gyanúi HELYTÁLLÓAK 2: Amint az egész história napvilágot lát olyan erőszak várható, amiről még csak nem is álmodhattunk.
Kénytelen vagyok Bomber szavaival búcsúzni: Azzal a reménnyel fekszem le és várom a holnapot, hogy kiderüljön: az egész csak egy rossz álom.
Tűzoltók mossák magukat a fehér por miatti riasztás után. Forrás: NZH/Mark Mitchell
