Csanad | 赛纳德

Már rég mesélni akartam róla, aztán valahogy elmaradt, most azonban bepótolom.
Az új-zélandi parlamentnek van egy magyar származású képviselője, ő Tánczos Nándor, a Green Party soraiban.
Egész elképesztő figura ő: rasztafári, beházasodott egy maori nagycsaládba, harcos zöld aktivista, a könnyűdrogok legalizációjának szószólója és elkötelezett open source (nyílt forráskódú szoftverek) használó.

1966-ban született Angliában, magyar apától és dél-afrikai anyától. Apja 1957-ben a magyar forradalmat követően vándorolt ki, hogy Anglia után Új Zélandon telepedjenek meg. A gyerek Nándorra nagy hatással voltak a család költözései, majd 14 éves korában az akkor még népköztársaság Magyarországra látogatott. Emlékei a kommunizmusról tovább formálták politikai nézeteit, erről így vall:

“[My experience of Communism] is probably why I’m cautious about being described as ‘left-wing’ even though I’m a collectivist,” he explains.

vagyis

Valószínűleg a kommunizmus megtapasztalása miatt óvakodom attól, hogy baloldalinak nevezzem magam, annak ellenére, hogy kollektivizmus híve vagyok.

Politizálni már egészen korán elkezdett: a punkzene és az anarchizmus is közel állt hozzá ezekben az években. Állam nélküli társadalmat vizionált, amely az önkéntes, egyéni és közösségi munkamegosztáson alapul: úgy vélte ez kellő távolságban van a kommunista diktatúrától és a fejlett nyugati korporatilizmustól is.
Iskolái végeztével visszatért Angliába, ahol újságírást tanult és belevetette magát a politikai életbe: sztrájkok, békefelvonulások állandó szereplőjévé vált. 1987-ben visszatért Új Zélandra, ahol doktori fokozatot szerzett pszichológiából és szociológiából. Ekkoriban vett részt a National Organisation for the Reform of Marijuana Laws (Nemzeti Szövetség a Marihuana Törvények Megreformálásáért) létrehozásában. A kilencvenes évek közepén ismét Angliában töltött másfél évet, ám hazahívták, hogy részt vegyen az Aotearoa Legalise Cannabis Party (Új-Zélandi Kanabisz Legalizálók Pártja) megalapításában.
A párt mellesleg 1,6%-os eredményt ért el következő választáson, ám belső problémái miatt kisvártatva szétesett.
1997-ben csatlakozott a Zöldekhez és 1999-ben választották képviselőnek, azóta is a parlament tagja.
Szakterületei: a mezőgazdaság, az igazságügy, a választási rendszer reformja, alkotmányossági kérdések, az információs technológia, a statisztika, a környezet, és a hulladékfeldolgozás.

Kifejezetten üde színfoltja ő az új-zélandi politikai életnek (noha nem egyedülálló extremitása: Chris Carter a környezetvédelmi miniszter, harminchárom év együttélés után február 10.-én lépett házasságra – civil union – partnerével, Peter Kaiserrel) ám furcsa módon nagyon megosztja a kiwiland magyarjait. Tánczos ugyanis magyarnak vallja magát, és erről egészen megható módon vall:

“I pay respects to my Hungarian ancestors. I pay respects to the river Tisza, which has watered them, sustained them, fed them and quenched their thirsts for a thousand years. I give remembrance to my Tata, to my nagymama, to all my aunties, uncles and cousins.”

azaz

Tisztelem magyar őseimet. Tisztelem a Tiszát, amely a szomjukat oltotta, ringatta, eltartotta és etette őket ezer éven át. Emlékeimben élnek: Tatám, nagymamám és mind a nagynénjeim, nagybácsiaim és unokatestvéreim.

Egy más helyütt pedig azt mondja: kis részben ugyan, de eltéveszthetetlenül magyar. Magyarsága azonban nem merül ki pusztán a szavakban: rendszeresen ellátogat az Aucklandi Magyar Klubba is.

Az 56-os, idősebb magyar generáció tagjai közül mégis sokan nem kedvelik, némelyikük egyenes szégyenli, hogy “ilyen” magyar képviselője van a parlementnek. A fiatalok között sem egységes a megítélése.
Én – annak ellenére, hogy számtalan kérdésben nem értek vele egyett, illetve elvei egy részét politikai idealizmusnak tartom – roppant mód kedvelem. Jelleme, elvei, életútja és karakánsága mind tiszteletet érdemel.
És még open source apostol is.

Úgy tűnik a végéhez közeledik Új Zéland aktuális politikai skandalluma.
Az történt ugyanis, hogy tavaly év végén kirobbant a botrány. Kiderült, hogy a kormányzó Labour Party egyik képviselője, bizonyos Taito Phillip Field egy ázsiai – azt hiszem thai – mesterembernek cserébe a Samoa-n található háza kicsempézéséért segítséget ajánlott bevándorlással kapcsolatban.
A történet meglehetősen zavaros: ugyan fizetett a mesternek valamennyit, de állítólag nem a picai árat. Azt Taito Phillip Field is elismeri, hogy ígérte segít, ám állítja nem ígért többet, mint amennyit legálisan, az új-zélandi törvények és a bevándorlási ügymenet ismerőjeként megtehet. A mesterember viszont állítja, hogy a képviselő úr a bevándorlási engedélyt ajánlotta neki konkrétan.
Akárhogyan is, a dologból óriási botrány lett – mint erről már értekeztem korábban, a korrupció gyakorlatilag ismeretlen errefelé, ezért még a legenyhébb formája is óriási felzúdulást vált ki.
Taito Phillip Field-nek a fejét követelte előbb az ellenzék, utána a közvélemény és végül a média. Helen Clark meg a kormányzópárt eddig nem nagyon nyilatkozott az ügyben, kaptak is miatta hideget-meleget, mindenesetre ezzel hatalmas adag municiót szolgáltattak az ellenzéknek.

Nem tudom egyébként, itt védi-e valamiféle mentesség a politikusokat, illetve, ha igen, akkor milyen körülmények között. Az tény, hogy már hetek óta rendőrségi vizsgálat folyik Taito Phillip Field ellen, bár az eredményéről még nem tud senki, semmit.
Ma azután Helen Clark élesen elhatárolódott képviselőjétől, annak cselekedetét “immorálisnak, etikátlannak, és elfogadhatatlannak” nevezte.
A délután folyamán azután a párt is kizárta a soraiból, így Taito Phillip Field az egyetlen független képviselő az új-zélandi törvényhozásban.
A poltikai elemzők és a mértékadó publicisták nagyjából egybehangzóan egyetértenek abban, hogy a képviselő elleni nyomozás eredménnyel fog zárulni, és Taito Phillip Field-et elítélik.

Hiába no: az a fajta puritán provincializmus, ami Kiwilanden uralkodik, nem tűri a legkissebb botlást sem. Nem is tudom mi lenne viccesebb: magyar képviselőket ültetni Wellingtonba, vagy új-zélandi politikusokat a magyar parlamentbe.