Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Új-Zéland Page 18 of 25

Négy nap a vadonban

No most megint nem lesz egy darabig blog: szombat hajnalban nekivágunk a vadonnak, ezúttal szó szerint.
Ahogy már írtam régebben, négynapos kenutúrára megyünk a Whanganui folyón. Szombat hajnali háromkor indulunk, mert reggel nyolcra már Ohakune-ban kell lennünk, ez pedig jó négyszázötven kilométer Aucklandtől. Ott letesszük az autókat, és a jó nevű Yeti Tours munkatársai – akik a kenukat és hasonló szükséges dolgokat biztosítják – elfuvaroznak a folyóhoz.
Innen fogva magunkra vagyunk utalva: négy napig emberi településnek nyomát sem látjuk, azt eszünk-iszunk, amit viszünk és jó esetben megteszünk 88 kilométer, hogy utunk végállomásánál Yetiék ismét felvegyenek minket és visszaszállítsanak az autókhoz.
Utunk a Whanganui Nemzeti Parkon vezet keresztül, a képek alapján gyönyörű. Szerencsére a folyó partján 20-25 kilométerenként sátortáborozásra alkalmas helyek vannak kialakítva, ezek némelyikén fogjuk tölteni az éjszakákat.

Mit is mondhatnék. Utoljára a kilencvenes évek elején próbálkoztam ilyesmivel, emlékeim szerint a Berettyó és a Rába folyók bejárása lett volna a terv, ám a túránk a második nap reggelén végetért: az áradás több kenut is elvitt. Azóta nem kísérleteztem evezéssel, így izgalmasnak ígérkeznek a elkövetkező napok – egyelőre elképzelésem sincs, mennyire lehet megerőltető a napi 25 kilométer evezés, amit beterveztünk magunknak.

A túrának sajnos a ma esti rugbymeccs is áldozatul esik, tekintve, hogy a héten mindennap hétig az irodában voltam, esélyünk sem volt, hogy rendesen összekészülődjünk – a szolid kommunikációs probléma miatt pedig egészen tegnapig meg voltam győződve, hogy a szombati indulás szombat délelőttöt jelent, és úgy terveztük: reggel még lesz időnk a csomagolásra meg élelemszerzésre. Hát nem. Kimarad a Blues – Crusader mérkőzés, amit persze fájlalok, de egyszerűen nem fér bele az időbe.

Végül a Yeti Tours honlapjának egy idézetével búcsúzom, beszámolóval és képekkel legközelebb jövő szerdán jelentkezem:

“There are few places left in the world you can go to today where there are no roads, no phones, no television and very few other people. The Whanganui River is such a place, where for a few days you can be isolated from the outside world and enjoy some peace and tranquillity.”

magyarul:

“Már csak néhány hely maradt a világon, ahol nincsenek utak, nincs telefon, televízió, és kevés az idegen. A Whanganui Folyó egyike ezeknek a helyeknek, ahol néhány napra elbújhatsz a külvilág elől, és élvezheted a békét és nyugalmat.”

Hány percbe kerül Új Zélandon egy kiló kenyér?

Találtam ezt a cikket az Indexen.
Gyorsan utánaszámoltam én is, megnéztem egy pár statisztikát, és íme, amire jutottam:

Új Zélandon (erre sajnos nem találtam Auckland specifikus statisztikát) 10 és fél percet kell dolgozni egy kiló kenyérért.
Az aktuális, Új Zélandra vetített nettó átlagórabér 16,65 dollár, egy kiló kenyér ára: 2,95 dollár.

A cikkben felsorolják az inkriminált városok egy főre jutó GDP-jét.
Találtam aucklandi adatot, ami szerint a nemzeti GDP összességéből 34%-ot termel Auckland.
Ez tavalyi számokon: a teljes GDP tavaly 95 milliárd USA dollár volt, aminek a 34%-a 32,3 milliárd dollár. Ha az aucklandi régió 1,215,000 lakosára vetítjük, akkor ez 20,511 euró/főt jelent.
Ez nagyjából annyi, mint Budapesté.

Az átlagos évi munkaidőre nekem 1775,6 óra jött ki; ez átlagosan heti 38,6 óra (persze levontam a munkaszüneti napokat és az éves szabadságot). Idéntől már évi 20 nap fizetett szabadság jár Új Zélandon.

Az átlagos fizetések összehasonlításán azért megdöbbentem egy kicsit.
A statisztikák szerint Új Zélandon 34,634 dollár az éves nettó átlagjövedelem, ami euróba átszámolva: 18,529.
Nem számítottam rá, hogy a felsorolt nagyvárosok közül, csak Londonban keresnek többet, mint nálunk – ez igazán meglepett.

Aucklandben egy átlagosnak számító, három hálószobás ház havi bérleti díja 770 euró. (Heti 360 dollárral számoltam, ezt adja ki, ha átlagolom a különböző városrészeken uralkodó árakat.)

Tények Új Zélandról

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért pont Új Zéland.
Számtalan felelet létezik erre a kérdésre, egy része már megjelent a blogomban a saját szubjektív élményeim formájában. Most azonban találtam pár érdekes információt, felmérést – azt hiszem közreadásuk segít kicsit objektívebb módon értelmezni a választásomat.

1. Az életminőség indexe

Az International Living.com közzétett egy (193 országot tartalmazó) listát, amely kilenc szempont alapján osztályozza az életminőséget. A kilenc szempont: Megélhetési költségek, Szórakozás és Kultúra, Gazdaság, Környezet, Szabadság, Egészség, Infrastruktúra, Veszélyek és Biztonság, Klíma.
Minden szempontot pontoznak egy sajátos metodika alapján, majd a kilenc pontszámból átlagolnak.
Ezen a listán Új Zéland az ötödik helyen áll: Franciaország, Svájc, Ausztrália és Dánia után.
Jópofa egyébként böngészni a listát és nézegetni: Megélhetési Költségek címén egy ponttal vagyunk lemaradva Magyarországtól (a lista készítői szerint 1 százalékkal drágább az élet itt), míg mondjuk a Szórakozás és Kultúra kategóriában 22 ponttal kapott többet Kiwiország szülőhazámnál. Itt nyilván nem csak a kultúrális életet vették számításba, hanem a környezet adta sportolási, természetjárási lehetőségeket is – mert szubjektív értékelésem szerint, az új-zélandi kultúrális élet nem ér a magyar nyomába.
A végső értékelés még beszédesebb: a listavezető Franciaország 88 pontot kapott, míg Új Zéland 84-et.

De nézzünk egy kevésbbé szubjektív/kommersz felmérést:

2. A gazdasági szabadság indexe

Az amerikai Heritage Foundation idei felmérése január közepén jelent meg. A 157 országot tartalmazó listán Új Zéland ismét az ötödik helyez végzett, és a “Teljesen szabad gazdaság” címkével látták el. A lista első öt helyezettje: Hong Kong, Szingapúr, Ausztrália, Egyesült Államok, Új Zéland.
Ez az összeállítás már 10 szempont alapján osztályoz: Üzleti szabadság, Kereskedelmi szabadság, Fiskális szabadság, Szabadság a kormánytól, Monetáris szabadság, Befektetési szabadság, Financiális szabadság, Vagyon szabadság, Mentesség a korrupciótól, Munkaerő szabadság.
Érdemes ebből a jelentésből is szemezgetni egy kicsit. Új Zélandról ezt írja (többek között):

“… Új Zéland a fiskális szabadság és kormánytól való szabadság területén tud még fejlődni. A legfelső adókulcs meglehetősen magas, ahogyan az adóbevételek és a kormány költése is; de mindezek a problémák eltörpülnek a gazdasági szabadság mértéke mellett. Új Zéland gazdasága globális versenyző, és a gazdasági szabadság regionális modellje.”

és még

“Két évtizednyi következetes gazdaságpolitika és a struktúrális reformok végrehajtása után, Új Zéland modern, flexibilis gazdasággá változott, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség az OECD országok között.”

Érdekes egyébként tudni, hogy a Transparency International korrupciót mérő listáján, Új Zéland a megosztott második helyen áll Finnországgal együtt. Az első helyezett Izland. Ez azt jelenti – amire a Heritage Foundation elemzése is kitér egyébként -, hogy Új Zélandon gyakorlatilag nincs korrupció.

Még egy utolsó ténydarab a végére: a The Times oktatással foglalkozó különszáma összeállította a világ 200 legjobb egyetemének listáját. Ezen két új-zélandi egyetem is szerepel: az Auckland University az előkelő 46. helyen áll, míg az Otago University a 79. helyen. Összehasonlításképpen: az első helyen a Harvard áll, a Heidelberg University az 58., a Boston University a 66., a Lomonosov pedig a 93.

Ezek a tények önmagukért beszélnek és talán sikerül érthetővé tenniük, miért éppen Új Zéland.

Bulvár

Történt a minap, hogy kisebb felzúdulást váltott ki egy alkalmi sztriptíz.
Az egész talán csak azért ragadt meg bennem, mert olvastam a hírt: egy magyar páros sikeresen feljutott a Déli-sarkvidék legmagasabb, Mount Winson nevű csúcsára.
Ha jól sejtem, ugyanezen a napon, a Canterbury Egyetem egyik lányhallgatója a Scott Bázis bárjában mulatott, amikor az egyik férfivendég alsónadrágra vetkőzve körbeugrálta a billiárdasztalt.
A lánynak sem kellett több: felajánlotta, ha a bárban tartózkodók összedobnak neki 200 dollárt, ő is megteszi ugyanezt. A pénz persze pillanatok alatt összegyűlt, a leányzó pedig nemcsak állta a szavát, de rá is tett egy lapáttal: teljesen meztelenre vetkőzött.
Nem nagy hír, tudom, még az is alig ad pikantériát a dolognak, hogy éppen a Déli Sarkon történt (bár lám-lám ott is van éjszakai élet), amin azonban jót mulattam, hogy a bázis vezetősége mennyire felháborodott az eseten.
Álságos szemforgatás persze: ha nem a Scott Bázis megalapítása 50.-dik évfordulójának előestéjén – Sir Edmund Hillary és Helen Clark látogatása előtt egy nappal – történik, nyilván a kutya sem törődik az esettel, így azonban nyomozást meg felelősségre vonást követeltek.
Szerencsére az egyetem vezetősége helyén kezelte az incidenst, és egy formális bocsánatkérés után, minden további következmény nélkül lezárta ügyet.

Más: néhányan nekiálltak spemmelni a Google Maps-et. Hatalmas logókat és hirdetéseket helyeznek el közparkokban, amikor arra számítanak, hogy a nagyfelbontású képeket készítő repülő arra jár. Csak én lettem túl konzervatív, hogy ez mégsem tetszik nekem?

Rövid hetek, hosszú napok

Hosszú napjaim lesznek a héten, nagyjából tizenkétórázni fogok végig. Szabadságot ugyanis nem szeretnék kivenni a jövő hét hétfőjére, tehát le kell dolgoznom: és inkább most teszem ezt, mintsem feláldozzam a jövő szombatomat.
De had magyarázzam meg: Új Zélandon 11 olyan ünnepnap van, ami fizetett munkaszüneti nap is egyben. Csak az érdekesség kedvéért felsorolom:

1. Új Év – Január 1.

2. Új Év másnapja – Január 2.

3. Auckland évforduló – Január 29.
Az új-zélandi kolónia 1841-es alapításának az ünnepe, és már 1842 óta munkaszüneti nap. 1963-ig az elsődleges nemzeti ünnep volt.

4. Waitangi Szerződés Napja – Február 6.
1840 február 6-án kötött szerződést a brit korona a maori törzsfőkkel. 1963-ban lett Új Zéland elsődleges nemzeti ünnepe, míg a január 29. ünnepet átnevezték Auckland Évfordulónak.

5. Nagypéntek – (idén) Április 6.

6. Húsvét hétfő – (idén) Április 9.

7. ANZAC Nap – Április 25.
A háborúban meghalt új-zélandiakra emlékezés napja. ANZAC – Australian and New Zealand Army Corps azaz Ausztrál és Új Zélandi Fegyveres Erők.

8. A Királynő születésnapja – (idén) Június 4.
A brit uralkodó születésnapi ünnepsége országról országra változik, és nem kötődik a valódi születésnap dátumához. Második Erzsébet például április 21.-én született. Új Zélandon a Királynő születésnapját június első hétfőjén ünnepeljük.

9. A Munka Ünnepe – (idén) Október 22.
Lásd: egy tavalyi bejegyzésem. Közben kiderítettem, hogy október negyedik hétfőjére esik.

10. Karácsony – December 25.

11. Dobozbontás (Karácsony másnapja) – December 26.

Jövő hét kedd tehát munkaszüneti nap, és így hogy a hétfőt is ledolgozzuk előre, négy szabadnap lesz egyben, ez pedig már elég hosszú, hogy kicsit túrázni menjünk.
Szombat reggel tehát nekivágunk és vadvízi evezésre indulunk a már Cape Reingát is megjárt társasággal.

Előtte azonban, pénteken kezdődik az idei SUPER XIV. Ez talán a legnépszerűbb, legnagyobb érdeklődést kiváltó rugby bajnokság – már persze a világbajnokságot leszámítva -, ahol nemcsak új-zélandi, hanem ausztrál és dél-afrikai klubcsapatok is részt vesznek. Már tavaly is kint voltunk a nyitómérkőzésen (az igazat megvallva az volt az első rugbymeccs, amit élőben láttam), de hirtelen nem emlékszem, hogy a Blues (Auckland csapata) akkor kivel játszott, csak arra, hogy győzött. Remélem most nem fog, mert ezúttal a kedvenceimmel, a tavalyi bajnok Crusaederssel (Canterbury csapat) csapnak össze az Eden Park stadionban.
Akárhogyan is, már csak ezt a négy napot kell végigcsinálni, és újra kezdődik (legalább egy kicsit) a szünidő.

Déli Sziget és a Picasaweb

Tegnap végre erőt vettem magamom, és feltöltöttem a Déli Szigetről készült képeinket a Picasawebre. Ide kattintva nézhetitek meg.
Őszintén szólva azért halogattam idáig, mert úgy terveztem, jó alaposan kiválogatom, hogy mi az amit érdemes feltenni, és mi az amit nem. Végül két ok miatt sem került sor erre a szelekcióra.
Az egyik mindjárt a lustaságom. Mindösszesen 691 kép készült, ennek az irdatlan képmennyiségnek a komoly átböngészése legkevesebb egy napomat elvitte volna, erre pedig nem tudtam rászánni magam.
A másik ok pedig magában a Picaswebben keresendő. Már a kezdetek óta nagyon kedveltem (nyilván mert, mint minden Google terméknek, könnyen kezelhető, puritán felülettel rendelkezik), egyetlen szívfájdalmam a tárhely 200 megabájtban korlátozott mérete volt. Aztán idővel jött a lehetőség: némi pénzért cserébe bővíteni lehetett, de eleinte ez az út csak az Egyesült Államokban élők számára volt járható – valami általam ismeretlen okból, a Google nem fogadott el máshol élőktől hitelkártyás fizetést. Bosszantott is nagyon dolog, már-már a a Flickr-re való áttérést fontolgattam, ám végül nem volt kedvem a teljes migrációhoz, így maradt minden a régiben.
Két hete aztán Tivadar blogjában előkerült a téma, és valami harántimpulzustól vezérelve ismét megnéztem, hogy hogyan áll a helyzet a fizetéssel. Legnagyobb meglepetésemre ezúttal minden további nélkül engedett fizetni, így 37 kiwi dollár leszurkolása után 6 és fél gigabájtnyi tárhely boldog tulajdonosává avanzsáltam.
Ez már akkora méretű tárhely, hogy nem kell mérlegelni mit és mennyit töltök föl rá – ami persze nyilván a minőség rovására megy majd, amit viszont nem bánok, tekintve fotós képességeim amúgy is szegényes voltát.
Annyit azért megtettem, hogy az egyértelműen élvezhetetlen képeket és a teljes duplikátumokat kiselejteztem, ám ez is több mint két órámat vette igénybe. Így végül 517 kép került fel, eltart egy ideig csak a végigfutásuk is. Van köztük néhány igen jól sikerült darab is – rossz belegondolni, mi lenne, ha tudnék fényképezni.
Szóval böngésszétek végig, és ha ahhoz van kedvetek használjátok nyugodtan. Ez különösen Gábor és Zoli barátomnak – meg persze Andrásnak, ha még mostanában is van kedve és ideje ilyesmivel foglalkozni – szól: ha bármelyiknek hasznát látjátok, csak jelezzétek és elküldöm a nagyobb felbontású verziót is.

És jöjjön néhány rövid információ, amit ugyancsak volt (és talán egyszer megint jövendő) alkotótársaim figyelmébe ajánlanék elsősorban. Efféle dolgokról írtunk olykor, Gáborék meg néha meg is festették – mégis más volt mindezt közelről látni és megtapasztalni.
A fjordok vize fekete. Egészen elképesztő módon fekete, néha olyan érzésem volt, mintha szuroktengeren hajóztunk volna.
A gleccserek táplálta folyók, patakok vize azonban élénk türkizzöld. Némelyik képen ez látszik is, de a fényképész tudományom kevés volt hozzá, hogy visszaadja azt a valószínűtlenül vivid színt, amiben pompáznak.
A sirályok inkább ordítanak, mint rikácsolnak. Kellett némi idő, amíg megszoktam a hangjukat, néha semmi madárszerű nincs benne, sőt… Elkárhozott, ártó szándékú lelkek kiáltozhatnak így, ha prédát szimatolnak.

Idill a mindenapokban

Délután, munka után Warkworthbe mentünk.
Warkworth kisváros – hivatalosan még Auckland közigazgatási része, de nekünk majd 70 kilométer és egy óra az út.
Zsu és Greg laknak ott, a házuk és a telek csodálatos – azt különösen szeretem, hogy a szomszéd házak még csak nem is látszanak.
Zsu és Greg szombaton esküsznek örök hűséget egymásnak, Kriszti lesz Zsu tanuja és koszorúslánya is egyben: ma az esküvő főpróbájára mentünk.
Az odavezető út lenyűgöző környezetben vezet, ma mindezt olyan átható mézillat kísérte, amit még sosem éreztem eddig: tömény, sűrű, húsz kilométeren át tartó.
Visszafelé a szűk Wyllies Roadon traktor jött szembe, vezetője vidám cowboy-kalapos fiatalember, a traktor után fogva utánfutóban két farmerlány. Mosolyogva integettek, ahogyan elhajtottunk egymás mellett.
Nehezen megfogalmazható, hogy miért dobott ez fel ennyire.
Idill a mindenapokban.

Page 18 of 25

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: