Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Új-Zéland Page 22 of 25

Piszkos anyagiak

Úgy döntöttem, ma a pénz lesz a központi téma – a kérdések egy része is ezt firtatja.
Leszögezem mindjárt, nem áll szándékomban tudományos igényű vagy aprólékos, az egész országot átfogó értekezést írni. Az alábbiak Aucklandre vonatkoznak – amely talán a legdrágább város – és főképp a tapasztalataimat tükrözik.

Kezdjük a pénz értékével: régi, elcsépelt ökölszabály, nem szabad forintban gondolkodni, egyszerűen nincs értelme, annyira más az itteni financiális élet dinamikája.

Tények:

A minimálbér jelenleg bruttó $10.25/óra azaz nettó $8.17/óra. (Felnőtt munkavállalót és a teljes adóterhelést számolva.)
Ez bruttóban heti $410; évi $21,320 – nettóban: heti $324.72; évi $16,885.44.

A hivatalos átlagfizetés heti $610 (férfiaknak heti $754, a nőknek heti $473), noha a forrás nem tünteti fel, gyanítom azért, mert egyértelmű: ezek az összegek bruttóban értendők.

Jöjjön még pár hivatalos adat, ha már itt tartunk:

Adórendszer:

  • ÁFA(GST): egységesen: 12.5%

Nincs külön nyugdíjjárulék, egészségügyi járulék, meg tudjafranc.
Van adó és van ACC-nek nevezettt balesetbiztosítási díj. Ezek sávosan a következőek:

  • Évi $38,000 bruttó keresetig 19.5% + ACC = 20.8%
  • A kereset 38,001 és 60,000 dollár közé eső része: 33% + ACC = 34.3%
  • A kereset $60,001 feletti része: 39% + ACC = 40.3%

És akkor jöjjön a szubjektum.
Kezdő bevándorlóként, kétkezi munkával (takarítás, mosogatás, építkezésen segédmunka, stb.) nagyjából a minimálbér $10.25 óradíjjára lehet számítani. Ebből az összegből, ha egyedül van az ember, éppencsak, de meg lehet élni. Párosan szebb az élet: a két minimálbér kényelmes megélhetést biztosít, ha nem is túl nagy lábon.
A munkavállalási engedély megszerzése után 🙂 – persze szakmától, végzettségtől roppantul függő módon – a minimális keresmény inkább $13-$15 között mozog. Arra azért mindenki számíthat, hogy Új Zéland nemcsak bevándorló barát ország, de fel is készült a bevándorlókra, és ez igaz a legtöbb munkaadóra. Miután a munkavállalási engedély alaphelyzetben egy – a munkavállalást támogató – munkahelyhez köti az emberfiát (tehát nemám kilépek és keresek másik állást, ha nem tetszik a rendszer), a munkahely változtatás újabb nyűgös Immigration-os procedúrát von magaután. Ezt tudván, a cégek – ha nem is feltétlenül elvtelenül -, inkább kevesebbet fizetnek, mondván a nagy támogatás a munkavállalás lehetővé tétele volt, a reménybeli bevándorló pedig fizesse meg az árát.
A residency (letelepedési engedély) megszerzése után nagyot fordul a kocka, onnantól ki-ki szabadon dolgozhat, és ez a fizetési hajlandóságon is megmutatkozik – szóval rosszabb esetben is csak addig kell kihúzni valahogy.
Ismereteim főleg az informatikára vonatkoznak, azt tehát tudom, hogy informatikusként évi 45,000 és 100,000 dollár között lehet keresni: a $45k inkább kezdőként és residency nélkül értendő, a $100k meg már letelepedés után, jó munkahelyen. Évi $50-60 ezer dollárrral már igazán könnyen viccel az ember, $100,000 esetében kifejezetten jó parti vagy, legfeljebb olyan gondjaid lehetnek, amire mások bicskanyitással reagálnak.
(A többi szakmára jellemző fizetésekről nincs információm, tekintve, hogy az összes mérvadó ismerősöm és barátom informatikus vagy mérnök. Igen, nerdök vagyunk, sajnálom. Ha valaki olvassa innen a blogom, és vannak kiegészítő információi, kérem komentezzen, én is kíváncsi vagyok rá.)

Árak:

Lakás, lakhatás.
A legelterjedtebb formája a ház bérlése: heti $250 és $1000 között igényektől és lehetőségektől függően. (Mi jelenleg 290 dolláért bérelünk egy két hálószobás házat a Northshore-on, viszonylag jó helyen, 10 perc autózásra a belvárostól vagy a legközelebbi beachtől.)
Nagy divat ugyanakkor a flatmate-elés – ez az albérlet egy formája, amikor akár barátok, akár idegenek közösen vesznek ki egy házat. Flatmateként egy szobát (meg persze a közös helységek használatát) heti $80 és $150 között lehet megkapni.
Az ingatlan vásárlása már húzósabb, de korántsem reménytelen: 300,000 dollárért már méretes házat lehet venni, igaz Aucklandben ez a minimum, ennél olcsóbban nincs, vagy nem érdemes foglalkozni vele. Tipikusan 10% sajáttőkét várnak el a bankok, de állampolgárként az első lakáshoz jutást az állam megtámogatja az önrész átvállalásával.

Autó, közlekedés.
Erről már írtam. Röviden összefoglalva: az autó vásárlása és tartása európai szemmel mulatságosan olcsó és egyszerű; a tömegközlekedés drága, tragikus – szinte senki sem használja.
Az előző posthoz képest csökkent az üzemanyag ára ismét: a benzin literje $1.38 a dieselé 98 cent.

Telekommunikáció.
A mobiltelefonálás szemtelenül drága, átlagosan 50 cent egy perc hálózaton belül és több, mint egy dollár más hálózatba. (Két mobilszolgáltató van: Vodafone és a Telecom.)
A vonalas telefon viszont olcsó: havi $40 az előfizetési díj, de városon belül ingyenes. Az itt létünk alatt egyszer volt 50 dollár körül a számlánk, egyébként az alapdíjat szoktuk fizetni.
Szélessávú internet: szolgáltatótól és sávszélességtől meg letöltési korláttól függően havi 25 és 100 dollár között van. Az itthoni 2 megabites Orcon DSL, 5 Giga letöltéssel havi $50.

Elektromos áram, gáz.
Gázt többnyire nem használnak. Van, de nem igazán elterjedt. A fűtést általában villanyradiátorokkal esetleg kandallóval oldják meg a kiwik.
A ház, amit bérelünk semmiféle fűtésrendszerrel nem volt felszerelve, mi vettünk pár radiátort. Nyáron nagyjából $100 fizetünk havonta, télen inkább $200-$250-et, igaz volt egy $300 hónapunk is. Tekintve, hogy melegfüggő vagyok, ez nem mérvadó, azt hiszem télen is ki lehet jönni 200 dollárnál kevesebből.
A gáz áráról megintcsak nincs információm, de azt gondolom nem lehet olcsóbb, mint az áram, különben jobban elterjedt volna. Ezt a gyanúmat erősíti az is, hogy Új Zéland vízi-erőművekben meglehetősen gazdag – köszönhetően a folyóknak -, gázzal viszont úgy tudom nincs különösebben eleresztve.

Étel, ital, egyebek.
Valamivel drágább, mint Magyarországon, bár az összehasonlítási alapomat nagyban kikezdte, hogy nem ismerem az aktuális magyar árakat.
Javaslom a Foodtown honlapjának böngészését, a Foodtown az egyik legnagyobb és legelterjedtebb élelmiszer-áruházlánc, a napi bevásárlásainkat mi is ott intézzük.
A két heti nagybevásárlást már a Pak’ n Save-ben szoktuk megejteni, 200 dolláért két hétre telepakoljuk a hűtőt minden földi jóval.
A cigaretta sokkal drágább; nem gazdaságos Új Zélandon dohányozni: egy doboz Marlboro $10.6. Összehasonlításképp, ennyi pénzért már hat üveg (egy sixpack) sör is kapható.

Éttermek, kifőzdék.
Legolcsóbb a gyilkos Fish&Chips (rántott tengeri halfilé meg szalmakrumpli), már 5 dollár körül dugig eheti magát az ember. A gyorséttermek (McDonalds, Wendys, stb.) olcsók, egy nagyobb menü is csak $10 – a legtöbb esetben ez kevesebb, mint az órabéred. A különböző ázsiai kifőzdékben is 10-15 dollár között meg lehet ebédelni, míg a klasszikus éttermekben (ha semmi extra), inkább $35-$40-ra kell számítani fejenként.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, biztos egy csomó mindent kihagytam, de sebaj, majd legközelebb. Mindent összevéve, ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznom: könnyebb a kényelmes, becsületes megélhetés errefele, mint a Kárpát-medencében.

Kiwiország

A nacionalizmus általam egyedül elfogadott módja, a nemzeti öntudatnak az a megnyilvánulása, amit Új Zélandon újra és újra tapasztalhatok. Nem valamiféle politikai fegyver ez, nem sajátítja ki magának egyetlen párt sem és nem is felülről erőltetik: egyszerűen csak átitatja az emberek mindennapjait, megnyilvánulásait és komoly tényező némely döntésekkor. Ugyanakkor nem offenzív vagy kirekesztő módon, nem hivalkodóan és nem arrogánsan teszik. A mi kutyánk kölyke elbírálás finom fricskája a globalizációnak, ha egyszer valahol példálóznom kellene, hát itt a tökéletes megoldás.
Ez az az ország, ahol a 100% kiwi owned and operated (100%-ban kiwik által tulajdonolt és működtetett) feliratnak komoly reklámértéke van, ahol az emberek inkább megveszik drágábban a kiwi paradicsomot és narancsot, mint az olcsóbb ausztrált; ahol a McDonalds reklámfilmje azt súlykolja, hogy a cég csak új-zélandi alapanyagokat használ és a megtermelt pénz 95% kiwikhez kerül. És amikor kiwit mondanak, akkor új-zélandit értenek; nemre, bőrszínre, származásra való tekintet nélkül – olyat, aki itt él és dolgozik. Valahogyan természetes számukra, hogy a hazai termék/szolgáltatás fogyasztása az országot, közvetve a jövőt, a saját jövőt építi.
Tudom, hogy némely más országok lakóiban is megvan ez a mentalitás – de tekintettel magyar voltomra és saját tapasztalataimra, nem tudok nem rácsodálkozni.

Ha már a kiwiknél tartottunk, had jelentsem örömmel, a mai nappal választ kaptam a kérdésre (amit még márciusban tettem fel), hogy miért kiwik az új-zélandiak. A megfejtés ma reggel érkezett Banditól egy comment formájában, de miután gyanítom a legtöbben nem veszik a fáradtságot, hogy napról-napra végigböngésszék a régi bejegyzésekhez esetlegesen érkezett új hozzászólásokat, így közzéteszem inkább.

The first New Zealanders to be widely known as kiwis were the military. The Regimental Signs for all New Zealand Regiments feature the kiwi, including those which fought in the Second Boer War then with the Australian and New Zealand Army Corps in World War I. Much of the interaction between Regiments and between regiments and locals was done under the respective Regimental Sign, and the kiwi came to mean first the men of regiments and then all New Zealanders. Due to the relative isolation of New Zealand, many troops stayed in Europe (particularly at Beacon Hill, near Bulford on the Salisbury Plain, where they carved a chalk kiwi into the hill in 1918) for months or years until transport home could be arranged. The Oxford English Dictionary gives the first use of the Kiwi to mean New Zealand in 1918, in the New Zealand Expeditionary Force Chronicles.

És akkor álljon itt hevenyészett fordítása:

Az első kiwinek hívott új-zélandiak a hadsereg tagjai voltak. Minden új-zélandi ezred jelképében szerepelt a kiwi, már a Második Búr Háborúban, azután az Ausztrál-Új Zélandi Haderők első világháborús szereplésekor. Az ezredek egymás közti – majd a polgári lakossággal folytatott – kommunikációban meghatározó szerepet játszott az ezredjel, így a kiwi előbb az új-zélandi hadsereg tagjainak, később az összes új-zélandinak szimbólumává vált. Új Zéland relatív elszigeteltségének köszönhetően sok csapat állomásozott Európában (főképp Beacon Hillen, Bulford mellett a Salisbury Síkon, ahol egy mészkő kiwit faragtak a hegyoldalba 1918-ban) hónapokig, néha évekig, míg a hazatérésüket megszervezték. Az Oxford English Dictionary szerint a kiwi Új Zéland viszonylatában történő első említése 1918-ból, az Új Zéland Expedíciós Erők Krónikájából származik.

SMS-szleng újra

Most azonnal meg kell követnem az SG.hu-t, teljes szerkesztőségével egyetemben. Miután az előző bejegyzésemben már jelzett hibáról értesítettem őket, lenyűgöző gyorsasággal reagáltak. Egyfelől világossá vált, hogy az MTI követte el a kapitális marhaságot, amit aztán a magyar média egy része mit sem sejtve átvett; másfelől azonnal ki is javították a tárgyi tévedést.
Gratuálok és köszönöm.

Double Bullshit

Kétszeres baromság, hogy mást ne mondjak.
Először is itt van az páratlanul hülye döntés, amit az NZQA (New Zealand Qualifications Authority) – az oktatásban szerzett képesítésekért felelős szervezet – hozott a minap, miszerint a jövőben – egyes esetekben – az írásbeli vizsgákon elfogadható az sms nyelvezet. Az angol egyébként is betegesen vonzódik a rövidítésekhez és szóösszevonásokhoz, ez persze az sms-ezésben és az interneztezésben teljesedik ki, olyanféle módon, hogy:

C u l8r (dekódolva: See you later)
vagy
gr8t (dekódolva: Great)

Ráadásul ezek a nyelvi szörnyszülöttek még csak nem is egységesek, hanem szubkultúránként vagy közösségenkét változnak, gyakran hosszú fejtörést okozva a megfejtésüket illetően.
Úgy tűnik, a korom haladtával egyre konzervatívabb leszek, mert csak egyetérteni tudok David Farrarel, aki teljesen jogos felháborodásnak ad hangot az ügy kapcsán.
Tisztelem és becsülöm a nyelvi evolúciót – létjogosultságát sem akarom kétségbe vonni -, de már a pongyola fogalmazást is nehezen tűröm, az sms-szleng pedig egyenesen taszít – a helyesírás és ezzel a nyelv egyik szépségnek kihalását vetíti előre. Az sms-szleng létrejötte és használat egyetlen környezetben értékelhető – ez pedig az smsezés, ahol a szöveg mérete korlátozott. No jó… És állja meg helyét az internetes csevegésben, ahol a gyors, valósidejű kommunikációt segíthetik az efféle rövidítések.
De könyörgöm, a mindennapi írásos kommunikációt nincs értelme feláldozni a rövidítések oltárán, a torz betűkapcsolatok használatával magát az írást gyalázzuk csak meg, nem beszélve, hogy hülye visszalépés ez a javából.
Nem evolúció, hanem devolúció.
A betűírás fontos előrelépés volt az írás-olvasás történetében, létrejötte tette lehetővé gyors elsajátítását. Hogy mennyire lehetett nehéz írnokká válni az ősi Egyiptomban a hieroglifák korában, azt nem tudom. Az viszont tény, hogy a kínai szóképírás – sőt még az egyszerűsített verziója is – pokol a kínai gyerekek számára. See, aki tizenegy éves korában érkezett Új Zélandra, már nem tud az anyanyelvén írni vagy olvasni, ami a jelek bonyolultságát, de méginkább sokaságát tekintve egyáltalán nem csoda.
Az sms-szleng pedig pont ebbe az irányba hat, a betűk és betűkombinációk önálló jelentéssel való felruházása már most sem különbözik nagyon a szókép írástól, in extremis víve a tendenciát, a következő generációnak már ezerszám kell megtanulnia az ASAP, 404, GR8, 8, RTFM szerű izék jelentéseit – csakúgy, mint most a kínai írás esetében -, hogy lassan elfelejtsék, nemcsak a szavak helyesírásának, de a betűk önálló használatának a módját.

A párhuzam pedig letagadhatatlan.

Két kopasz, színes leplekben kuporgó kínai – korokkal ezelőtt – egy kolostor cellájában azon törte a fejét, hogy meg kéne örökíteni mennyi döglött macskát, és selyemhernyót kaptak az adott hónapban ajándékba, a kényelmetlen elszámolási viták elkerülése végett. Az írás pont kapóra jött volna, de pechükre azidőtájt ezt még nem találták fel. Sebaj gondolták, majd ők. És nekiláttak:
– Mondjuk legyen a döglött macska jele, ez – dörmögte az egyikük, és cirkalmas krikszkraszkot rajzolt a porba. – Ez pedig az ajándéké.
Újabb cirkalmas rajz. A másik, nevezzük Wongnak, elgondolkodott:
– Nabazmeg…
– Igazad van – derült fel az első. – A nabazmeg jele így nézzen ki.
– Nem rossz – csóválta meg fejét Wong, mert a nabazmeg jele tényleg tetszetősre sikerült -, de ez így kicsit sokáig fog tartani. Számításom szerint van vagy ötvenezer szó, aminek ilyén izét…
– Betűt – vágott közbe az első.
– Szóval ilyen betűt kell kitalálnunk – fejezte be Wong.
– Nem baj, nem egy nagy szórakozás, de telik vele az idő.

És idejük persze tényleg volt, azóta meg emiatt szív másfélmilliárd ember.
Ezzel szemben a Földközi-tengernek nevezett pocsolya szélén páran úgy gondolták, hogy nekik bizony nem ennyire ráérős, és invenciózus módon előálltak a betűírással. 50 ezer jel helyett pár tucat. Bingó. Az elképzelés bevált az elmúlt pár ezer évben, csöppnyi visszalépésnek érzem most, hogy kezd divatbajönni a szóképírás.
Mert most még nagyjából tudja az ember, hogy az ASAP az As soon as possible rövidítése, és remélhetőleg azt is tudja, hogy miképp kell leírni. Ám ha hagyjuk az NZQA megengedő gyakorlatát elhatalmasodni, akkor könnyen eljutunk odáig, hogy már nem tudjuk, hogy az Amilyen gyorsan csak lehet kifejezést miért ASAPnak kell írni – ki a rosseb emlékszik, hogy a döglött macska jele miből alakult ki?

Szóval elég nagy baromság ez így, ahogy van, de Magyarországon még sikerült rátercelni. Az SG.hu informatikai és tudományos portálon, az MTI-re hivatkozva jelent meg híradás erről az új-zélandi ostobaságról, ám úgy tűnik, valaki vagy az MTI-nél, vagy az SG-nél nem szeret olvasni, csak írni – láttunk már ilyet -, mert annyira nem nevetséges a helyzet, illetve pont nem úgy, ahogyan ők tálalják.
Az NZQA közleményében ugyanis az szerepel, hogy az engedékenység csak bizonyos esetekben áll fent, mondjuk matematika, fizika, vagy kémia vizsgákon. Amikor az angol nyelv ismeretéről kell számot adni, akkor persze továbbra is tiltott. Tehát az SG.hu által felhozott Hamletes példa még véletlenül sem állja meg a helyét, ahogyan történelem dolgozatban sem engedélyezik ezt a – minden formájában – ökörséget.
Szóval éljen a hiteles tájékoztatás, megint egyszer. A bulvárízű, hamishírek áradatához hozzászokom lassan, és bizonyos médiáktól akár természetesnek is veszem. Az SG-t eddig többre tartottam.

A baloldali emberek…

Már régebben elhatároztam, hogy nem politizálok a blogban.
Magyarországtól túl távol vagyok ahhoz, hogy meg tudjam érdemben ítélni a történteket, Új Zélandon meg még nem vagyok annyira otthon. Szóval leszögeztem magamban, hogy távol tartom magam a politikától – legalábbis itt -, most mégsem tudom megállni, mert gyönyörű gyöngyszemre bukkantam a Kiwiblogon.


A közzétett képhez tartozó kérdés: melyik ország, melyik pártjának képviselőjelöltjét ábrázolja.
Nem is a válasz a legérdekesebb – bár számunkra talán pikáns -, hogy Hajnal Ban-ról, egy magyar származású ügyvédről van szó, aki a konzervatív Ausztrál Nemzeti Párt képviselőjelöltje, hanem a kérdést követő commentek között leltem pár egészen szívet melengető példányt.
Hogyaszondja:

“Pretty easy really. Better looking people always joing a right wing party, while those who are more homely belong to the labour party.”

(Roppant egyszerű. A szebb külsejű emberek mindig a jobb oldalhoz csatlakoznak, míg az igénytelenek a munkás párthoz.)

“just very obvious that she is not a socialist –
the socialists tend to have a chip off the shoulder, comfortable shoes and butt ugly.”

(teljesen egyértelmű, hogy nem lehet szocialista –
a szocialisták általában közönségesek, kényelmes cipőjük és ronda seggük van.)


“Very true. Left-wingers tend to be very ugly people.”

(Nagyon igaz. A baloldaliak általában nagyon ronda emberek.)

“And they smell too…”

(És büdösek is…)

Nem akarom elhallgatni persze, hogy vannak másféle megnyilvánulások is, de a fenti vonulat roppant szembeszökő.
Ronda, közönséges nagyseggű vagy nemzetáruló, pufajkás gyilkos?
Bizony, jól példázza a két konzervatív, jobb oldali gondolkodásmód különbségét és színvonalát.

S ha már a politikánál tartunk: az ihatesocialism blog (gyűlölöm a szocializmust) érdeklődés hiánya miatt a jövő hónaptól beszünteti működését. Az oldal gazdája azonban szívesen a megfelelő ember rendelkezésére bocsátja.
Valami azt súgja, ilyen hír Magyarországról egy darabig nem érkezik sajnos.

Guy Fawkes Night – Remember the 5th of November

1605 november 5-én, egy csoportnyi katolikus angol nemes Robert Catesby vezetésével I. Jakab királyt gondolta felrobbantani, az egyszerűség kedvéért az angol parlamenttel együtt. Jakab művelt uralkodó volt, a parlament alsóházával való folytonos vitái között még arra is maradt ideje, hogy Daemonologia címmel könyvet írjon, majd kishíjján csődbe vitte az angol királyságot.
A lázadók azonban nem ezért, hanem protestáns hitéért és az anglikán egyház megszilárdításáért tett erőfeszítései miatt csempésztek úgy harminchat hordónyi jó minőségű puskaport a parlament alatt bérelt pincehelységbe, hogy azután elbukjanak egy levélen, amely egy királyhű lordot próbált figyelmeztetni: aznap okosabb lenne távolmaradni a politikától.
A merénylet meghiúsult, az összeeskövőket elfogták és kivégezték, különösképp egy Guy Fawkes nevű zsoldos fázott rá az egészre, akit tettenértek az ominózus pincében, s egy darabig egyedüli gyanusítottként kellett elszenvednie a középkorban szokásos, oly barátságtalan kérdezősködést, aminek a végén nyilván kifejezett megváltásnak értékelhette a felakasztását követő felnégyelést.
Ámbár Guy Fawkes – aki Spanyolroszágban Guido néven szélhámoskodott – sem szellemi atyja, sem vezére nem volt a Puskaporos Árulásnak nevezett eseménynek, valahogy mégiscsak úgy hozta a sors, hogy róla nevezték el az éjszakát, amit az angol birodalomban (illetve a maradványában) azóta is megünnepelnek.
A sikertelen merénylet évfordulóján – Guy Fawkes Night vagy Fireworks Night – már napközben elkezedenek petárdázni a jónépek, de állítólag van ahol szalmabábot hordozó gyerekek járnak házról-házra pénzt kéregetni, mondván: Penny for the guy.
Akárhogyan, Új Zélandon ebből csak a petárdázás dívik, az viszont nagyon – tegnap délutántól kezdve késő éjszakáig ment a tűzijátékozás, úgyannyira, hogy estére komoly lőporfüst felhő gomolygott az utcán. Jópofa volt egyébként.
Ebből is látszik, hogy az angolszász pragmatikus népség, nem állami pénzen durrogtat, inkább megoldja magának, és a látványos végeredményt tekintve azt hiszem ez jóval szórakoztatóbb is.

És végül álljon itt az estéhez köthető rigmus, mintegy kultúrtörténeti érdekességképp:

Remember remember the fifth of November,
Gunpowder, Treason and Plot,
I see no reason why gunpowder and treason
should ever be forgot.
Guy Fawkes, Guy Fawkes, ’twas his intent
to blow up the King and the Parliament.
Three score barrels of powder below,
Poor old England to overthrow:
By God’s providence he was catch’d
With a dark lantern and burning match.
Holloa boys, holloa boys, make the bells ring.
Holloa boys, holloa boys, God save the King!
Hip hip hoorah!

Huia Point

Nagyjából tizenkét és fél éve meghaltam – de már elmúlt. Az esetet nem lehet elfelejteni, nemcsak egyértelmű vizuális nyomai miatt, de mert néha érzem a fiziológiás utóhatásait, mint például most is.

A tegnapi túra végül gyökeresen átalakult: nem Coromandel, hanem Huia Point lett belőle. A lassan szokásossá váló ok: nem volt szállás a nyolcvan fős Coromandeli hutban, így Pete (a főnököm) kitalálta, menjünk inkább Huiara.
Az újabb terv szűkszavúsága némi kétellyel töltött el – a főnököm legendás túrázó és sportsman, ami csak annyiban problémás, hogy azt gondolja, ami neki megy és öröm, az másnak is.
Szóval amikor megérkezett az sms a program változásáról, némi aggodalommal hívtam fel – nem is őt, hanem a barátnőjét, aki mégiscsak törékenyebb és kezelhetőbb jószág -, hogy akkor most pontosan mire számítsunk.
Kinga megnyugtatott, semmiség az egész, gyönyörű környék, nincs is messze – ha nem akarunk ott aludni, simán hazaautózhatunk -, és egy kis séta.

Huia tényleg gyönyörű – nem messze Titirangi után, a Waitekere régióban -, de a kis séta egy egész délután tartó, izomszakasztó, 12 kilométeres hegyi túrának bizonyult.
Ahhoz képest, hogy a negyedénél felvettem, hogy maradok, és kérlelni kezdtem Pete-et, hogy telepítsük a hegyre az irodát, mert akkor nem kell sem tovább mennem, sem visszafordulnom, szóval ehhez képest a végére egész jóleső érézéssel nyugtáztam, hogy mekkorát “sétáltunk”.
Estére végül nem maradtunk – Seevel inkább az otthoni sörözés mellett döntöttünk.
Mondjuk mire hazaértünk, alig tudtam a lábamra állni – ez a megterhelés erősen igénybevette a bokámat, így az este további és a mai nap eddig eltelt részét komikus sántikálással töltöttem.

Egyébiránt gyanítom, valamiféle kis románc van itt kialakulóban: See – aki szerdán még kategórikusan kizárta a hétvégi programon való részvételt -, kifejezett csalódottsággal vette tudomásul, hogy Annamari nem jött túrázni – Annamari viszont nem erőltette meg magát, hogy szabaddá tehesse a szombatját, hiszen See úgysem jön.
Este aztán pizzázás, sörözős beszélgetés – és szerintem az érintett felek egymás kerülgetése – folyt, valamint See ajándékának, egy igazi kubai Havana szivar elfogyasztása.
Ha a sejtelmeim nem csalnak, See egyre gyakoribb vendég lesz nálunk – amit nem bánok -, és a végkifejletet is kifejezett kíváncsisággal várom.

Page 22 of 25

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: