Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Új-Zéland

Autók és Auckland

Most, hogy kicsit lenyugodtam, nem tudom sírjak-e vagy nevessek.*

Szóval ma az autókról akartam írni, illetve az aucklandi tömegközlekedésről. Emlékszem, még valamikor az elején azt mondtam, hogy majd jól kiderül, milyen dolog Új Zélandra költözni, és eddig még nem derült ki szinte semmi. Hát majd most.

Tehát:
Auckland nagy város, már nem lélekszámra – 1.24 millió lakos -, hanem területre. 1086 négyzetkilométer, ami akárhogyan is számolom, nagyjából a duplája Budapestének (525 km2). Ezzel szemben tömegközlekedés nincs. Illetve van valami, amit annak csúfolnak – például némi buszközlekedés és egy pár éve felélesztett vonat, ami leginkább a HÉV-re hajaz -, de gyakorlatilag elhanyagolható hatékonyságú, és a mindennapi életben használhatatlan.
Én például helyi mércével mérve nem lakom vészesen messze a munkahelyemtől – 15 km -, de ha tömegközlekedve szeretnék bejutni, akkor átszállással, 1 óra 7 perc alatt érnék be, 7 dollár 50 centes jegyáron. Ez ugye oda-vissza $15. Ha a mostani árakat nézem, ezért 10 és fél liter benzint kapok, amivel legkevesebb száz kilométert tudok autózni, nem számítva, hogy a csúcsforgalomban is csupán fél órát kell vezetnem. Van ugyan havi bérlet – 200 dollár momentán – de rövid fejszámolás után kiderül, hogy az sem bolt.

Ezzel szemben Új Zélandon a legolcsóbb az autótartás. (Ezt mondjuk nem ellenőriztem le, de valahol olvastam, megragadt bennem, és itt élve teljesen hitelesnek tűnik).

Egyfelől a jó állapotú használt autók ára mulatságosan alacsony. Nemcsak az itteni jövedelmekhez képest, de objektív mércén is. Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe: durván $1000 körül már teljesen elfogadható kocsit tud venni magának az ember, $6-8000-ért pedig keveset futott, pár éves modellt.
Az új, szalonautó árakról nincsenek részletesebb információim, de első blikkre olcsóbbak a magyar áraknál.

Másfelől ugye olcsóbb az üzemanyag is: jelen pillanatban $1.43 a benzin literje míg $1.03 a dieselé. Mondjuk a diesel autó tartása kicsit trükkösebb – van úgynevezett Road Charge, amit kilométer alapján kell fizetni, de ha ezt is beleszámolom, akkor sem sokkal több $1.25-nél a diesel.

Nincs kötelező biztosítás, zöldkártya és súlyadó – van helyettük Registration, amit lehet 3-6-9 hónapra vagy egy évre fizetni (egy évre $183), illetve van WOF (Warrant of Fitness), ami leginkább a mi műszaki vizsgánknak felel meg. A WOF-ot hatévesnél fiatalabb autókra 12 havonta, az ennél öregebb autókra 6 havonta kell megcsináltatni. A WOF díja változó: nagyjából $30 körül van, de épp most találtam egy szervízt, ahol már $17.50-ért megcsinálják.
Persze, ha a WOF-on elhúzzák az embert, akkor fizetheti a javítás költségeit, de alapesetben egy rendben lévő gépkocsi TCO-je (Total Cost of Ownership): autó ára+$183/év+$35/év (hat évesnél öregebb benzines járgány esetén).
Tegyük hozzá még, hogy az autópálya használat ingyenes, és a parkolási díj sem haladja meg budapestit, viszont sokkal könnyebb nem fizetős helyet találni.
Ez mulatságosan alacsony összeg, ha valakinek nincs errefele autója, semmiképpen sem azért, mert nem engedheti meg magának.

Hmm… Hogy mit is akartam ebből az egészből kikerekíteni? (Mondjuk első tanulság: nem okos dolog sört inni bloggolás közben, mert ilyen sefüle-sefarka bejegyzések születnek.)
Ja, igen: nyilván a fentebb kifejtettek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az autó sokkal kevésbbé státuszszimbólum. Vannak persze kivételek, de alaphelyzetben leszögezhetjük: az autó milyensége és birtoklása nem szempont csajozáskor, sőt más tekintetben sem különösebben imponálási tétel.

(*Autókkal kapcsolatos személyes nyavajgásaim, és a helyi magyar kolónia autótartási szokásai egy következő post-ban.)

Auckland parádé és a video megosztás II.

Jó rég nem írtam, és most, hogy megint kedvem támadt hozzá, meglepve tapasztaltam, hogy a YouTube valamiért elérhetetlenné tette a videómat.
Annakidején szerencsére feltöltöttem a Google-ra is, bár el voltam kámpicsorodva, hogy mennyi időbe telt, amíg jóváhagyták.

Itt viszont megvan, úgyhogy azért is szerepelni fog.

Auckland parádé és a video megosztás

Lassan egy hete ment a polémia, amiért a most hétvégén megrendezésre kerülő Erotica Expót a vállalkozás szervezője egy a belváros szívében rendezett, meztelenkedős pornósztárokat felvonultató parádéval gondolta reklámozni. Az ötlet végül fényesen bevált.

Az történt ugyanis, hogy engedélyt kért a felvonulásra a városházától, ahol az ilyesmikkel foglalkozó ügyosztály megvizsgálta a kérelmét, és miután semmiféle törvénytelenséget nem látott az ügyben, azon melegében megadta az engedélyt. Gyanítom, ha ennyiben marad az ügy, a vállalkozó – bizonyos Steve Crow – egy kisebb vagyont költhetett volna még a reklámra, ám szerencséjére az ügyosztály vezetője elfelejtette tájékoztatni Dick Hubbard főpolgármestert.

Városunk ura a sajtóból értesült néhány nappal később, hogy Auckland belvárosában mi is készül fényes nappal. Ezen úgy felbosszantotta magát, hogy az elmúlt egy hétben szinte csak ezzel foglalkozott a média – miközben számtalanszor kifejtette, hogy Auckland városa nem támogatja az eseményt, ezért aztán nem is engedélyezte a Queen Street lezárást.
Ugyanakkor persze egy jogállamban, ahol egyetlen törvény sem tiltja, hogy félmeztelenül motorozzanak az emberek, nem tilthatta be rendezvényt, így az egyetlen eredmény, amit elért, hogy eszement közlekedési káoszt okozott. Tekintettel a média keltette felhajtásra, hatalmas tömeg gyűlt össze – valószínűleg jóval nagyobb, mintha egy kézlegyintéssel elintézte volna az ügyet -, s miután alig néhány rendőr kísérte a felvonulókat, fél egytől fél kettő gyakorlatilag megbénult a belváros.

Mellesleg maga a felvonulás nem érte meg a felhajtást: a télvégi hűvösben alig egy tucat, legjobb esetben is C kategóriásnak minősíthető erotika ipari szakmunkás volt látható, akik közül többen is jól láthatóan arra koncentráltak, hogy megússzák megfagyás nélkül az eseményt.

A hype persze engem is odacsalt – így aztán ebédidőben, ebéd helyett a Queen Streeten szorongtam – s a mobilommal rögzítettem az esemény majd 6 percnyi értékelhető részét. Visszatérvén aztán az irodába, gondoltam feltöltöm a netre, s miután elszánt Google júzer vagyok, megpróbálkoztam a Google Video szolgáltatásával.
Már értem, miért a YouTube a nyerő a Web 2 videós szegmensében. Hiába gyors és egyszerű a Google Video feltöltő processzusa (tegyük hozzá a YouTube-é sem sokkal bonyolultabb), ha a feltöltés után egy órával még mindig nem érhető el a video. Épp feldolgozás alatt áll, ami ezek után nyilván azt jelenti, hogy manuális ellenőrzésre kerül. Ebbe persze rossz belegondolni, különösen annak fényében, hogy a YouTube-on (ahová, megunván a várakozást, egy óra múltán feltöltöttem) simán, percekkel a feltöltés után megjelent.

Végezetül, de nem utolsó sorban:

Húsvét

Szögezzük le, bármennyit is panaszkodom az Új Zélandi konyhára, a világ legjobb húsvéti sonkája itt kapható. Nem tudom, hogy csinálják, és azt sem, miért ennyire jó, de… De ennél jobbat még sosem sikerült ennem.
Húsvéti tapasztalatként el kell mesélnem, hogy ünnepnap nem kapható alkohol. Úgy értem nemcsak az üzletek zöme tart zárva, de az a néhány éjjel-nappal – s munkaszüneti napon is – nyitva tartó bolt, ahol egyébként lehetne venni, sem árusíthat ilyenkor alkoholos italt.
Pénteken – fura, hogy eddig ez nem tűnt fel -, szomorúan szembesültem ezzel a ténnyel. Gondoltam sebaj – mindössze egy korsó sörre vágytam, de nagyon -, majd a pubban. Már úgy értem, van itt egy Fools and Horse nevű motel két sarokkal odébb, melynek kiválló pubja van, az mégiscsak nyitva van, még ünnepekkor is.
János barátommal nagy elánnal elfoglalunk két széket a bárpultnál, rendelnénk két sört – a nagy kivetítőn épp a Blues játszik a Western Force ellen a Super XIV-ban (rugby) – és örvendezünk, hogy ez még jobb is, mint otthon sörözni, amikor arculcsapásként ér, hogy sajnos ők sem szolgálhatnak fel alkoholt, elvégre public holiday van. Damn… – mondaná az angol.
Nem ragozom tovább: némi ismeretségre és jóindulatra volt szükség, meg pici csalásra – hogy úgy tegyünk, mintha vacsorázni jöttünk volna -, hogy mégiscsak hozzájussunk az áhított két korsó sörhöz. Asszem nem ittam még drágábbat, mert rászámolták az ünnepnapi felárat, így akárhogyan is nézem, 13 dollárt fizettünk korsónként.
Nagyjából ez minden húsvét kapcsán, s persze nem felejtem el közzétenni (ha már mindenkit ez érdekel): a locsolkodás errefele ismeretlen, gyanítom két lábbal rúgnának ki bárkit, ha megpróbálkozna vele.

Kiwi


Jó ideje töröm a fejem, hogy miért hívják magukat kiwi-nek a kiwik. A megoldáshoz annak ellenére sem jutottam közelebb, hogy megkérdeztem már mindenkit, akit csak értem: helyi magyarokat (hátha őket is érdekelte, s utána jártak), illetve kiwi ismerőseimet úgyszintén.
Na jó, kezdjük az elejéről: az Új Zélandiak kiwi-nek nevezik magukat. No nem a gyümölcs, hanem a kiwi madár után, ami tudvalevőleg a világ egyik legkomikusabb és valószínűleg legostobább, röpképtelen, szőrös madara, amely azon kívül, hogy csak itt él, arról híresült el, hogy kis híjján kihalt, miután képtelen volt több száz év alatt megtanulni, hogy az embertől félnie kell.
A legkülönösebb persze az egészben, hogy nem egyszerűen a helyi szleng hívja az kiwi-nek az Új Zélandit, de intézményesült a közbeszédben is: a híradó gazdasági szekciójában kiwi-dollárként aposztrofálják a pénzt, az egyetlen állami tulajdonú bank a Kiwibank – amely a Postabankkal ellentétben valóban a postákon üzemel -, s az egyik kedvenc felvilágosító kampányom (ami egyébként kivállóan jellemzi az egész ország habitusát) amely a közterületek tisztántartását hivatott propagálni, így szól: “Come on: be a tidy kiwi!” – azaz: Gyerünk, légy rendes kiwi.
A minduntalan a tisztaságra és rendre tanító propaganda láttán persze először arra gondolna az emberfia, hogy mocsok uralkodik, s ez ellen küzd heroikusan a kormány, ám szó sincs erről. Tisztább országgal még sosem találkoztam: nem magyar mércével, de nyugat-európaival is megdöbbentő, hogy mennyire ügyelnek erre. Nincs szemét, gondozott gyep mindenütt – értsd: 100 km-re a legközelebbi várostól az autópálya mellett is -, az utcák, utak pedig olyan tiszták, hogy – kis túlzással – enni lehetne róluk. Na ja, ez az a hely, ahol a kiwik a legnagyobb természetességgel járnak-kelnek mezítláb a városban.
De hadd térjek vissza az eredeti kérdéshez. Országos szinten kiwi minden Új Zélandi. A napi nyelvhasználatban egy picit másképp néz ki: kiwi a született Új Zélandi fehérember (az őslakók maorik, de vannak még szigetiek, akik a környező csendes-óceáni szigetekről, mint Fiji, Szamoa, Tonga érkeztek; és vannak ázsok, akik értelemszerűen Ázsiából jöttek). Én sosem leszek az, talán a gyermekeim – nem mintha bármiféle hátrány érhetne emiatt: tekintettel arra, hogy az itt élők majd ötöde első generációs bevándorló, az idegenek befogadása és megbecsülése terén Új Zéland valószínűleg világelső.
Komikusnak tartom ezt a kiwizést, másfelől tetszik is – csak épp nem értem. Illetve azt, hogy Új Zéland egyik nemzeti szimbóluma, még csak érteném – különösnek azt találom, hogy miért, mikor és miképp nevezte magát el e nép így.
A témára mindenestre még visszatérek – ezt megígérhetem -, s amint magyarázatot lelek a kérdésre, azonnal közzéteszem.

Drágulunk

Kapok ma egy levelet az internetszolgáltatómtól – jelen esetben az Orcon Internet Ltd. -, amiben örömmel jelentik, hogy az eddigi 1GB-os letöltési limitemet 4GB-ra emelték. Örülnöm kéne, de azért kissé el vagyok kámpicsorodva: eddig 40 dollárt fizettem havonta 1 GB-ig, míg a következő 9 GB (azaz 10 GB-ig összesen) plusz 10 dollárt kóstált nekem, így a havi számlám rendeszeresen 50 dollár (plusz adó, ami mifelénk 12%) volt. A kámpicsorodás oka, hogy az új limittel az árat is megemelték, így most 50 dollárért változatlan sávszélesség mellett havi 4 GB-ra csökkent a letölthető adatmennyiségem.
Na nem mintha nagy letöltögető lennék, az olvasgatás és mailezgetés nem tartozik a nagy adatforgalmú tevékenységek közé, viszont megrögzötten a legfrissebb Ubuntu Linuxot használom, aminek az a szépséghibája, hogy naponta frissül 100-120 megányit. (Persze nem az utolsó stabil, hanem a friss fejlesztői verzió, aktuálisan a Dapper Drake.)
Hatvan dollár adóstul még mindig nem a világ vége (számításom szerint nincs 8500 Ft) havonta (tényleg mit kérnek ma Magyarországon egy két megás ADSL-ért), amiért mégis szóba hozom, hogy mifelénk ez a fajta drasztikus áremelés nem szokásos. Úgy tűnik, valami nem klappol az Új Zélandi gazdasággal sem: egyfelől itt vannak az áremelések (nemrég az elektromos díjat is megemelte a szolgáltatónk 10%-al, és az üzemanyag is drágul), másfelől a forint mélyrepülése sem jelentkezik az NZD-HUF árfolyamban. Ez utóbbi miatt nem tudom, sírjak-e vagy nevessek: a magyar ingatlanunk eladását tervezve elemi érdekünk az erős forint, míg ha a hazalátogatást költségeit nézem, a dollárunk szárnyalása volna jó.
Mindent összevéve kissé meg vagyok zavarodva, ám nincs más lehetőségem, mint a kivárás: egyfelől bízom a magyar baloldal győzelmében (ha egy módom lesz rá, Sydney-be utazom, hogy szavazatommal is támogassam őket), másfelől reménykedem, hogy megnyugszik a világgazdaság, s a kiszámíthatóság állapota következik el. Ez talán a legfontosabb.

Page 25 of 25

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: