Ezt a videót a helyi Facebook csoportban találtam és elég szépen bemutatja a környéket (kerületet?), ahol lakunk.
Nem mellesleg egy kicsit frissítettem is a blog kinézetét, mert manapság már mindenki mobilról internetezik. Sziasztok 🙂
Category: Video Page 1 of 3
A New Zealand Herald futtat most egy szavazást, hogy megtalálják az ország legjobb beachét. Ebben a videóban erről beszélgetnek, de közben be is mutatják a tíz legszebbet.
A lakóparknak – ahol felépítettük az új házat – van medencéje is (meg klubháza, és tenisz- és kosárlabdapályája, de ezek most lényegtelenek a poszt szempontjából). Két utcányi család használja, és ilyenkor nyáron megfizethetetlen. Amíg be nem költöztünk, a nyári délutánokat elsősorban a környező beacheken töltöttük – a Csendes Óceán szuper, gyönyörű, sekély partszakaszai ideálisak egy kis pancsolásra, és az örökmozgóval felszerelt gyermek energiái időleges elfogyasztására. Mióta viszont birtokon belül kerültünk, szinte soha nem megyünk le a tengerpartra: a medence győzött. Lemértem, pont 36 métert kell megtenni, és ez a kényelem, karöltve a lustaságunkkal győzedelmeskedett.
Az alábbi videón Lily az unokanővérével, Grétivel élvezi a péntek délelőtti jó időt. Legyen meg az utókor számára, hogy milyen nyomorúságos a gyerekkoruk.
Na többek között ezért is szeretem a miniszterelnökünket (aki a turizmusért is felelős miniszter egyben): mosolyogva tűrte az amerikai showman bunkóskodását, nem jött zavarba, és nem vette egy másodperce sem túl komolyan magát.
Neki csak egy jó lehetőség volt, hogy tegyen valamit a tárcája (és Új-Zéland egyik fő húzógazdasága) hasznáért.
Noha a mozikban van már az új Star Trek, mind pedig a Terminátor 4, én azért mégis augusztusra várok: ekkor kerül bemutatásra Peter Jackson új sci-fije, a DISTRICT 9.
A történet szerint idegen menekültek érkeznek az űrből, csapdába esnek Dél-Afrikában, ahol rabszolgasorba kerülnek.
A mozi Peter Jackson produkciójában, Neill Blomkamp rendezésében készült, aki eddig elsősorban látványtervezőként vált ismerté: főképp Ridley Scott produkciós cégének dolgozott.
Pappa írt két bejegyzést is az aucklandi Harbour Bridgeről, ezek elolvashatóak itt és itt. Csak az tudja ennek a hídnak a jelentőségét felmérni, aki az öböl túloldalán, mondjuk a North Shore-on lakik, és napi szinten jár a túlpartra dolgozni. A reggeli csúcsban a híd előtti autópálya-szakasz dugul be a legjobban, ahogyan délután is itt a legszűkebb a keresztmetszet. Szóval nekünk, az északi part magyarjainak különös fontossággal bír a híd, ezért előtúrtam az ötven évvel ezelőtti eseményeket megörökítő videó-felvételt.
Méltatlanul keveset foglalkoztam eddig a kiwi popkultúrával, pedig azt gondolom, sok mindent elmond egy országról az is, hogy milyen zenekarok az igazán népszerűek. Az efféle híradásaim gyakoriságát persze nyilván károsan befolyásolja a cseppet sem tipizálható média fogyasztási szokásom, ami ugyanakkor nem mentség. A minap (azt hiszem cseppet sem bántó éllel, de én azért magamra vettem:) jegyezte meg valaki, hogy el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet felénk a mindennapi átlagos ember. Erre ma reggel szokás szerint a ClassicHits-et hallgatva belebotlottam a Smashproof nevű dél-aucklandi hip-hopp, rap bandába, akik (az érthetőség határát súroló beszédhibán kívül), mint kiderült, egy 23 éves rekordot állítottak fel azzal, hogy a Brother c. számuk 11 héten keresztül vezette az új-zélandi toplistát, és most a Zátony legnépszerűbb zenekarának számítanak.
Érdemes végighallgatni őket, méginkább végignézni a klipet: Új-Zélandnak, Auckland-nek van ilyen arca is, mégha a napi életben nem is szembesülünk vele. Azért, ha erre lennék kíváncsi, tudom, hogy merrefelé induljak.
Következzék tehát a 2009-es év legnépszerűbb kiwi zenekara: a Smashproof, Gin Wigmore-ral kiegészítve.
Magáról a számról, illetve a zenéről nem tudok sokat nyilatkozni – a véleményem nyilván nem mérvadó. Aki ismer, tudja, hogy alapvetően (a barátaim által csak) “temető-zenének” csúfolt stílust kedvelem. Ismerve ugyanakkor a helyi viszonyokat, valahogy mégiscsak helyénvalóbbnak érzem a maori gengszterreppet, mint ennek a szánalmas kelet-európai megnyilvánulásait.
Azonban, ha már a kiwi popzenéről beszélgetünk, had említsem meg Bic Runga-t, aki szintén sztár, és még kedvelem is (úgy értem, bizonyos körülmények között magamtól hallgatom a zenéjét):
illetve a The Feelers nevű christchurch-i zenekart, akik dallomos rockot játszanak, és akiket szintén szívesen hallgatok.
