Méltatlanul keveset foglalkoztam eddig a kiwi popkultúrával, pedig azt gondolom, sok mindent elmond egy országról az is, hogy milyen zenekarok az igazán népszerűek. Az efféle híradásaim gyakoriságát persze nyilván károsan befolyásolja a cseppet sem tipizálható média fogyasztási szokásom, ami ugyanakkor nem mentség. A minap (azt hiszem cseppet sem bántó éllel, de én azért magamra vettem:) jegyezte meg valaki, hogy el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet felénk a mindennapi átlagos ember. Erre ma reggel szokás szerint a ClassicHits-et hallgatva belebotlottam a Smashproof nevű dél-aucklandi hip-hopp, rap bandába, akik (az érthetőség határát súroló beszédhibán kívül), mint kiderült, egy 23 éves rekordot állítottak fel azzal, hogy a Brother c. számuk 11 héten keresztül vezette az új-zélandi toplistát, és most a Zátony legnépszerűbb zenekarának számítanak.
Érdemes végighallgatni őket, méginkább végignézni a klipet: Új-Zélandnak, Auckland-nek van ilyen arca is, mégha a napi életben nem is szembesülünk vele. Azért, ha erre lennék kíváncsi, tudom, hogy merrefelé induljak.
Következzék tehát a 2009-es év legnépszerűbb kiwi zenekara: a Smashproof, Gin Wigmore-ral kiegészítve.
Magáról a számról, illetve a zenéről nem tudok sokat nyilatkozni – a véleményem nyilván nem mérvadó. Aki ismer, tudja, hogy alapvetően (a barátaim által csak) “temető-zenének” csúfolt stílust kedvelem. Ismerve ugyanakkor a helyi viszonyokat, valahogy mégiscsak helyénvalóbbnak érzem a maori gengszterreppet, mint ennek a szánalmas kelet-európai megnyilvánulásait.
Azonban, ha már a kiwi popzenéről beszélgetünk, had említsem meg Bic Runga-t, aki szintén sztár, és még kedvelem is (úgy értem, bizonyos körülmények között magamtól hallgatom a zenéjét):
illetve a The Feelers nevű christchurch-i zenekart, akik dallomos rockot játszanak, és akiket szintén szívesen hallgatok.
