Ide jön a post.
Page 33 of 54
Hibát követtem el a képek közreadásával, különös hibát, de erről majd később. Mégis örülök a kialakult vitának és vélemények ütközésének, el sem hinnétek milyen sokat tanul belőle az ember: azt hiszem jobban meghatározzátok a Subdimensiont, mint magam tudnám.Kényelmes volna most arra fogni, hogy szándékos provokáció volt, és lám, sikerült: pedig szó sincs erről. Nagyjából mindenki hozzászólásával egyet tudok érteni: önmagában értelmezhetetlen és ide nem illőek a képek, mondjuk ki – stílushiba. A Subdimension kiwi országimázs, igen, ahová nem illenek ilyen képek. Másfelől rólam és a gondolataimról is szól – akármi beleférhet, elméletileg.
Amit láttok egyfajta útkeresés.
Lassan egy éve írom a blogot, és most úgy érzem, hamarosan fordulóponthoz érek: sok fontos kérdést érintettem már Új Zélanddal kapcsolatban, és egy párat még nem. Ám hosszútávon nem maradhat egyszerű kiwi országimázs: jól behatárolható időintervallumon belül elérkezik a pont, ahonnan kezdve már csak magamat ismételném, legfeljebb más és más hangszerelésben.
Valahogyan fel kell oldanom ezt a dillemát, és őszintén szólva – mert alapvetően tudatos lény vagyok -, szeretném előre látni a jövőmet, legalább magamnak felvázolni a hogyan továbbot. Kiwiland mindenképpen főszerepet játszik a jövőben is, ez nagyjából nem is kérdés, de az arányokon kénytelen leszek változtatni – alig hiszem, hogy a napi kiwi apróságok mindannyiótokat érdekelnének.
A blogolás egyfajta exhibicionizmus is – hiba volna ezt eltagadni -, az ember örömmel látja, hogy a szűk környezetén kívül másokat is érdekelnek bejegyzései: ez persze önként vállalt felelősséget is felvet, mindazok irányába, akik megtisztelnek a virtuális látogatással.
A kérdés tehát adott: merre tovább? Nem leszek tech-blog, nem leszek Politikai Megmondó, és bulvár-blog sem – noha nyilván mindezek részét képezik az életemnek. És persze nem leszek klasszikus Énblog sem: erre valahogy nem érzem magam alkalmasnak. Próbálok egy olyan szintézist kialakítani, amely két fő szempontnak is megfelel: egyfelől azonosulni tudok vele, és közvetíti a személyiségemet, másfelől eleget tesz az olvasóim kiváltotta írástudói felelősségnek.
Még az útkeresés elején tartok: méricskélem magamat, a világot, és persze titeket kedves olvasóim.
A hiba, amit elkövettem – ahogyan én látom, és ahogyan Vera találóan megfogalmazta -, hogy az ominózus bejegyzést “No Comment” címen és valóban no commenttel adtam közre. Pedig nem arról van szó, hogy kaptam egy pár érdekesnek tűnő képet és rögvest fel is raktam: hál’ istennek sikerült ismerőseimet leszoktatnom a “vicces levelek” küldéséről.
A bűnt lustaságból követtem el.
És ezt hadd magyarázzam is meg mindjárt. A képeket egy cikkbe ágyazva találtam, egy kiwi középiskolában váltott ki mérsékelt botrányt: a tanári kar egy része pornográfnak minősítette, ezért néhány diák megrovásban részesült. A képek láttán elgondolkodtam ugyan a felvetésen – vajon pornográfnak, ízléstelennek minősülnek-e? – ám mégsem emiatt ragadtak meg bennem.
Közbevetőleg, itt követtem el a hibát: általában elmentem a linkeket, amiről később írni szándékozom, hogy hivatkozhassak. Ezúttal nem tettem, mert a cikk önmagában nem fogott meg ekkora mértékben.
Aztán olvastam egy másik híradást, ami viszont már arról szólt: az Egyesült Államok némely repülőterén röntgen kapukat – akár az Emlékmás című filmben – készülnek rendszerbe állítani, a terrorizmus elleni harc jegyében, az esetleges bombák/fegyverek kiküszöbölése céljából.
A két híradás ekkor ért össze bennem: vajon megengedhető-e – bármilyen indokkal is – olyan eszközök használata, amelyek végeredményül olyan képet produkálnak, amelyek erkölcsi/etikai/ízlésbéli polémiára adnak okot. Ízléstelen vagy pornóképek ezek? Sértik a szemérmet? Hisz ezt látják rólunk hamarosan minden repülőtéren…
Az ok, és gondolatmenet tehát megvolt, ám az iskolai botrányt taglaló cikket csak nem találtam hosszas keresés után sem: a böngésző chache-ében azonban megmaradtak a képek, én pedig – lustaságból – a publikásuk mellett döntöttem, egy majdani magyarázat és visszautalás tervével – ha sikerül újra meglelnem az ominózus hivatkozást.
Végezetül, de nem utolsó sorban: Andreától természetesen engedélyt kértem, mielőtt közreadtam volna levelét. Ehhez a szokásomhoz a jövőben is ragaszkodni fogok: engedély nélkül semmiféle hozzám intézett levelet nem publikálok.
Andreától kaptam ezt a levelet.
Mi a véleményetek, merre tovább?
Kedves Csanád!
Lehet, hogy nem tipikus manapság a szexuális, vagy inkább már-már a perverzitáshoz közelítő témáknál, illusztrációknál ellenvéleményt megfogalmazni, de én most szeretnék élni ezzel.
Világos, hogy az internet és egyéb más vivmány ma már nem korlátozza az embert sok dolog megtételében, és ezzel önmagában nem is lenne baj. De a szabadság gondolatából nem okvetlenül következik, hogy minden értelmes, a jóizlés határát nemhogy súroló, de azt teljes mértékben meghaladó (vagy inkább romboló) ötletet, gondolatot, képet magunkévá tegyünk.
A magam esetében ez azt jelenti, hogy nagyon szívesen olvasom a blogodat, de ez a mai, “No comment” cím alatt megjelent téma kiverte a biztosítékot.
A blogodat azért szerettem, mert objektív, ismeretterjesztő témákkal foglalkozik; érdekes kis történetekkel, magánéleti elemekkel átszöve, és egyáltalán nagyon tetszett.
Szerintem – ha megengedsz egy javaslatot -, ahhoz, hogy ez a blog jó maradjon, különbözzön a ma oly elterjedőben lévő, stílusában szókimondó, nyers megfogalmazásoktól, és a jövőben is szeretnéd, hogy értelmes, normális emberek is
látogassák a blogodat, fontolóra kéne venni, hogy például ezt a három képet egyáltalán benn hagyod-e a blogodon!Üdvözlettel: Szabó Andrea
– A kiwi kormány 1,15 millió dollárt költött egy egy állásokat hirdető, hivatalos kormányzati weboldal létrehozására. Jelenleg két betöltetlen állás található rajta: egy nővért és egy halászt keresnek.
Tisztelettel jelentem, hogy a rendszert egy tizedéért is megcsináltam volna (ha van magyarul tudó illetékes, aki olvasná a blogomat, ne felejtse el, ha legközelebb ilyesmibe akarnának kezdeni), de még értelmesebb lett volna a Trade Me-n meghirdetni, úgy nem került volna 50 dollárba sem.
– Megszületett a Wikipedia első – nem is tudom minek nevezzem – paródiája? A Conservapedia leginkább a Galaxis Utikalauz Stopposoknak-ra emlékeztet lakonikusságával. A Magyar címszó alatt ez található:
The Magyars were a nomadic Asian tribe also known as the Scourge of Europe. They settled in Hungary.
azaz
A magyarok ázsiai nomád törzs volt, akiket Európa ostorának is neveztek. Magyarországon telepedtek le.
Új Zélandról már kicsit bővebben megemlékeznek, íme:
New Zealand is part of Oceania.
The early New Zealand population survived by growing bananas, coconuts, yams and taro, and also by raising dogs and pigs.
azaz
Új Zéland Óceánia része.
A korai új-zélandi lakók banán, kókuszdió, yamgyökér és taro termesztésből vegetáltak, de neveltek kutyákat és disznókat is.
– Wellington Önkormányzata bejelentette, hogy minden háztartást bedrótoznak nagysebességű internettel. Az elképzelés szerint a trolibusz vezetékek használat 80%-os költségmegtakarítást hoz, de felmerült, hogy a a városi csővezetékeket ingyen bocsássák a internetszolgáltatók rendelkezésére.
– A kiwi parlament február 28-án elfogadta az anti-spam törvényt: az OECD államok közül utolsóként.
– Az egyre gyakoribb phissing támadások miatt, az Új Zélandi Bankok Szövetsége, egy új, másodszintű – bank.nz – domainért folyamodott. Ismerve David Farrar (az InternetNZ, a kiwi internetszolgáltatás hivatalos szervének igazgatója) ezirányú elkötelezettségét, nincs kétségem affelől, hogy hamarosan megkapják, amit szeretnének. A dolog egyszerűségében zseniális, csak azt nem értem, miért nem jutott eddig másoknak eszébe. Annyira kézenfekvő, hogy a bankok külön domaint kapjanak, és ezzel mindjárt az egész támadási módszer méregfogát ki lehet húzni.
– A Telecom partnert váltott: megszüntette stratégiai szövetségét a Microsofttal. Eddig a Telecom Adsl szolgáltatásának nyitóoldala az MSN új-zélandi verziója volt. Tegnaptól, külön létezik az msn.co.nz portál, míg a Telecom a Yahooval szövetkezve, elindította a yahooextra.co.nz oldalt, amely a Yahoo új-zélandra specializált portáljára mutat, minden kiwi Yahoo használó legnagyobb örömére.
A Microsoftnak egyébként is egyre nagyobb problémái jelentkeznek ausztrálázsiában: a Google az ausztrál piacon támad először: komoly reklámkampánnyal próbálja átterelni az MS Office ügyfeleit a saját webes irodai szolgáltatása használatára. Az ár mindenesetre megdöbbentően versenyképes: a Google 50 USD-t kér évente felhasználónként, a Microsoft Office árának alig negyedét.
Végül egy kis video:
Meglepetéssel olvastam a cikket, amely az új-zélandi SAS (Special Air Service) egységek elismeréséről és kimagasló hősiességük taglalásáról szólt. Az igazat megvallva, szinte semmit sem tudtam a kiwi hadseregről – persze a tévében futó állandó toborzáson kívül -, valahogy úgy képzeltem, hogy amolyan semmilyen, említésre sem méltó bohóckodás az egész. Azt végképp nem feltételeztem, hogy ha van is különleges egysége, az éppen a brit SAS mintájára született, és a világ legjobbjai között tartják számon. Kicsit utána néztem tehát, és egészen elképedtem.
Az új-zélandi SAS századot 1955-ben hozták létre, brit mintára. Hamarosan a harc sűrűjében találták magukat: 1955-57-ig Malajziában, 1962-ben Thaiföldön, azután Borneóban és Vietnámban harcoltak, hogy a hetvenes évek végére a világ egyik legjobb különleges egységévé váljanak. A kiwi SAS felvételi követelményei sok esetben felülmúlják a brit, ausztrál követelményeket, sőt az amerikai – híres-hírhedt – Zöldspakásokét is. Legkevesebb négy év katonai szolgálat után lehet jelentkezni a századba, amit egy tizennégy napos felvételi procedúra követ. A megerőltető pszichikai és fizikai teszteket mindössze a jelentkezők 2%-a tudja teljesíteni, de még ez sem garancia: ha a kilenc hónapos, vizsgákkal tűzdelt kiképzés során a legkisebb hibát is véti, a jelölt azonnal visszakerül eredeti egységéhez.
Az elképesztő terhelésű kiválasztás és kiképzés végére megkapjuk az NZ SAS nagyjából 120-130 főből álló különítményét (a harmaduk maori), amely nemcsak egyike a világ legjobbjainak, de elismerten a világ legjobb nyomkereső harci alakulata (combat tracker) – úgyannyira, hogy a kiwi SAS-ok nyújtanak segítséget a brit, ausztrál és amerikai különleges egységek kiképzésében is.
Jelmondatuk: Aki mer, az nyer (Who dares wins). Jelvényükön két szárny között egy álló kard – a közhiedelemmel ellentétben nem Arthur király Excaliburjét jelképezi, hanem Damoklész kardját.
A század újoncainak kiképzése évi 39 millió dollárt emészt fel, ami elképesztő összeg, még az amerikai Zöldsapkás költségvetéshez képest is.
A dolog könyebben érthető, ha tudjuk: a SAS tagjai – ellentétben a legtöbb különleges alakulattal – tökéletesen multifunkciósak; egyaránt kiképzik őket szárazföldi, légi, vizi és anti-terrorsita (városi gerilla) harcra. A század fele állandóan külföldi missziókat teljesít (harcit vagy kiképzésit), míg a másik fele Új Zélandon állomásozik bevetésre készen: tekintettel arra, hogy a rendőrségnek nincs anti-terrorsita alakulata, a kiwi SAS adja a szolgálatot különleges helyzetekben.
Az új-zélandi hadsereg egyébiránt modern, jólkiképzett csapatokból áll: 11,228 harcost és 2256 civilt számlál. Ez összesen 13,448 fő – összehasonlítás képpen: Magyarország hadserege 24,890 fő. Költségvetése ugyanakkor alig marad el a hazaiétól: míg a magyar hadsereg 1,35 milliárd USD-ből gazdálkodhat 2007-ben, addig a kiwi katonák 1,234 milliárd USD felett rendelkeznek.
Referenciák:
New Zealand Defence Force
Magyar Honvédség – A Wikipédiából, a szabad lexikonból
Special Air Service of New Zealand – From Wikipedia, the free encyclopedia
Our secret war: What the government did not want you to know
Találtam egy tündéri összefoglalót Új Zélandról. Egy nyugdíjas szerszámkészítő írta, aki a cikk megírásakor már 43 éve élt itt. Az öreg – helyenként mosolyogtató magyarsággal ugyan -, öt fejezetben összefoglalta mindazt, amit Kiwilandről tudni érdemes. Az írás 2004 közepén készült, azóta persze változott néhány dolog. Helyenként számszaki pontatlanságokat fedezhet fel benne az ember, ami nyilván az eltelt időnek köszönhető főképp. Különös kedvencem, amikor a két szigetet összekötő kompjárat 8-9 órás menetidejéről beszél – valójában nincs egészen 4 óra sem. Úgy képzelem, jó rég lehetett, amikor még ilyen hosszan kellett hajózni.
Minden apró pontatlansága ellenére csodálatosan megszerkeszett összefoglaló, érdemes elolvasni. Az egyetlen dolog, amiben elbizonytalanított, a nyugdíj kérdése: én biztosan tudom, hogy heti 196 dollár, ő azt írja két hetente $498,18, ami majdnem 250 dollárra jön ki heti bontásban. Alig hiszem ugyanakkor, hogy a nyugdíj összege csökkent volna az elmúlt években, tehát más turpisságnak kell lennie, ennek megpróbálok majd utána járni.
“Haeremai!” (Isten hozta maori nyelven) 2004 június 29.
Nevem Róna György nyugdíjas szerszámkészítő.
Mikor megérkeztem Új-Zélandba 1961-ben ez az ország nagyon el volt maradva a nyugat-európai országok színvonalától. Az 56-os forradalom után én Németországban (Frankfurtban) éltem és dolgoztam 5 évig mint szerszámkészítő egy nagy gyárban ahol vízpumpákat készítettek tűzoltókocsik részére. A Nyugat-német életszínvonal az 1960-as időkben mondhatni egyike volt a legmagasabbaknak az európai országok között. Mivel nem volt szándékomban Európában maradni, (ami mindig is egy puskaporos hordó volt és még ma is az) így Németország csak egy ugródeszka volt számomra addig míg sikerül egy tengerentúli országba kivándorolni.
