Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Page 42 of 54

Művészet

Még nem számoltam be róla, pedig ideje lett volna már: Életem Értelme második hónapja Art Schoolba jár. Igazándiból Réka kezdte már tavaly, Kriszti pedig idén csatlakozott hozzá.
Eleinte olyan értelmetlen időtöltésnek tartottam, amit unatkozó háziasszonyok űznek gyereknevelés mellett és félrelépés helyett – ráadásul ilyenkor kreatívnak is érezhetik magukat.
A dolog ellen mégsem tiltakoztam (bár az amúgy is kevés együtt tölthető időből rabol el értékes órákat), és bevallom, revideálnom kell a nézeteimet.
Egyfelől jó látni, hogy milyen felhőtlen örömet tud okozni ez a minden kedden esedékes két óra, másfelől elismerem, tényleg nem pletykapartit álcáznak így: a kedvesemben eddig is lappangó művészhajlamot némi elméleti és gyakorlati tudással vértezik fel.
Elég kíváncsian vártam tehát, hogy miféle produktum fog születni első nekifutásra, és roppant kellemesen csalódtam.


A szerintem inkább absztrakt, Kriszti szerint valamit ábrázoló kép azóta a hálószobánk falát díszíti, sajnos a fotó nem teljesen színhelyes, így kevésbbé látszik a sejtelmessége.
Mindenestere a mai nappal véget ér az idei szezon, legközelebb majd csak februárban folytatódik, aminek két vonzata is van:
Ma érkezik párom festőambíciójának egy újabb végterméke.
Szegénykém másfél hónapot nélkülözni lesz kénytelen egyik kedvenc elfoglaltságát, ez minden bizonnyal némi nyüszítéssel jár majd.
(Mondjuk festéket meg ecseteket beszerzett már magának, a családi költségvetés elleni újabb súlyos támadást így csak egy festőállvány kikövetelésével intézhet.)

Fotóblog

Legyünk fotóblog egy kicsit.
Korán ébredtem ma, Kriszti még javában aludt az éjszakai munkája után, én pedig elhatároztam, hogy csavargok egy kicsit a délelőtt. Szeretek a kikötőben bóklászni, van néhány félreeső, nyugalmas része, ahol a reggeli napsütésben szívesen olvasok újságot. Kegyelmi állapot – kihalt dokk, szálloda méretű teherhajók és csak a sirályok rikoltoznak. Jó rég nem volt már részem benne, de mert pénteken végre befejeződött a hajtás, úgy éreztem, ma megengedhetem magamnak. A fényképezőgépet inkább szórakozottságból, mint előre tervezés alapján ragadtam fel, aztán úgy gondoltam, ha már nálam van, használom is.
Íme:
Auckland belvárosa a North Shoreról nézve. Még a Harbour Bridge előtt megálltam az autópálya leállósávjában, onnan készültek a fentebbi képek. Ezt látom minden reggel, munkába menet.

Gyerekkorom egyik meghatározó tévéfilmsorozata az Onedin család története volt. Magát a történetet már alig-alig tudom felidézni, de a szereplők arca még tisztán előttem van, ha visszagondolok. Egyik kikötői csavargásom alkalmából bukkantam rá a sorozat főszereplő hajójára, a Soren Larsen nevű vitorlásra. A lelet fellelkesített és nosztalgiázásra késztetett, már akkor szerettem volna lefényképezni, de nem volt nálam az apparát, aztán amikor meg direkt e célból kerestem fel a dokkot, a hajót nem találtam ott. Ma reggel végre szerencsém akadt, nemcsak bent állt, hanem éppen kifutáshoz készülődött, így alkalmam nyílt a tengeren is megörökíteni.
Az aucklandi éjszakai élet egyik központja – nem meglepő módon – a kikötő. Péntek este két magyar turista sráccal – egyikükket megfogta Új Zéland és marad végül – közös sörözést beszéltünk meg. Miután eddig csak hallottam a Lenin bárról, de sosem voltam még, úgy döntöttünk teszünk egy próbát. Nem bántuk meg, jópofa és elviselhető zene, nagyjából korunkbéli közönség és 6 dolláros sör fogadott minket, Peti pedig szerelembe esett egy ázsiai szépséggel. Sajnos csak egyoldalúan…A Lenin bár tőszomszédségéban található a Minus 5 nevű becsületvesztő. Specialitása, hogy a teljes berendezése jégből készült: nem véletlen a neve sem. Sapka, sál, kesztű hiányában nem próbáltuk ki, de kivülről meglehetősen jópofának tűnt, amolyan Blade Runneres feelinget árasztott.Tartok tőle, sosem fogom megtudni, hogy a new-yorki szabadságszobor gipsz mását mi célből építették, és főképp, hogy mit keres a kikötő egyik eldugott zugában. Mindenesetre megörökítettem.
Ps.: A képekre kattintva a teljes felbontású, teljes méretű fotók is megtekinthetők.

Auckland és a kiwi építészet

Beszéltem már róla, hogy Auckland területileg kétszer akkora, mint Budapest. Mégsem egy metropoliszt kell elképzelni: a nem túl nagy belvárost (CBD – Central Business District) leszámítva inkább egy gigászi kertvárosra emlékeztet. Sőt méginkább egymással összenőtt számtalan önálló kertvárosra. Ezeket a kerületeket – nem meglepő módon – néven nevezik, nem pedig számmal jelölik, és talán ez az oka, hogy bár van irányító számunk, mégsem használja senki: elég a Suburb (kerület) nevét feltüntetni – azt viszont kötelező. Minden Suburbnek van egy jól definiált, önálló központja üzletekkel, postával, gyakran plázaszerű bevásárlócentrummal. Ez meglehetősen megkönnyíti az életet – leggyakrabban mi is csak Northcote Centerig megyünk, ha szükségünk van valamire.

Takapuna Center

Auckland építészete fura Janus a maga módján. Óriási parkok, és gyönyörű golfpályák tarkítják: talán a legzöldebb nagyváros, amit valaha láttam. Az emberek elsősorban önálló házakban, ritkábban unitok-ban (sorházakban) élnek; klasszikus bérházra emlékeztető épületet alig látni, sőt a Budán annyira divatos társasházakból is csak nagyon kevés van. Ugyanakkor – és ez lepett meg igazán – a házak, épületek közel vannak egymáshoz, még a nagyobb kerttel rendelkező épületek is úgy vannak elhelyezve, hogy vagy a szomszéd háztól, vagy az utcától (esetleg mindegyiktől) csak két-három lépés választja el.
Ez persze azt jelenti, hogy a magyar ízlésnek kicsit kicsi a személyes tér, gyakorta az az érzésem: egymás szájában élünk. Rá kellett ugyanakkor döbbennem, ennek az oka a sajátos angolszász, s talán protestáns gyökerű életfelfogás: már az épületek elrendezése is jelzi, egy közösséghez tartozunk, nincs rejtegetnivalónk, és figyelünk egymásra.
A kerítések is ennek jegyében épülnek – a kiwik mindent elkerítenek -, jelzik a személyes tulajdon határát, de nem akarják megakadályozni, hogy valaki átlásson rajtuk, és nyilvánvalóan fel sem merül, hogy fizikai gátat képezzen.

Tipikus sorház. A külső ne tévesszen meg senkit: nem tégla, hanem könnyűszerkezetes.

Maguk a házak döntő többségükben könnyűszerkezetesek, fából és gipszkartonból épülnek. Igaz ez még azokra is, amelyek kívülről téglaépítménynek tűnnek: a vörös dísztéglák vékonyak, és csak dekorációs célra szolgálnak a gipszkarton falra ragasztva.

Modern kiwi ház dísztéglával és weatherborad-dal.

Vannak persze kivételek, de alapvetően elmondható, hogy csak a nagyon drága és exkluzív villák épülnek szilárd anyagból – ez a szilárd anyag azonban beton vagy ytong, sohasem tégla. (Ennek a téglakerülésnek egyszer még utána járok, mert sehogyan sem fér a fejembe.)
Az házak stílusa meglehetősen ekletikussá vált az utóbbi években, miután a nagyarányú bevándorlás megkezdődött: láttam én már mexikói ranchot imitáló háztól kezdve mediterrán bungallót vagy csupafém, csupaüveg modernitást. Azért a klasszikus gyarmati angolszász épületek még többségben vannak: ezek jellemzője a fa vagy fának kinéző, fehérre festett un. weatherboard, azaz falburkolat.

Klasszikus gyarmati angolszász épület és burkolata a weatherboard. Egyenlőre még az ilyen épületek vannak többségben.

Új Zéland számokban

Ahhoz képest, hogy több, mint egy hete elhatároztam, írni fogok a kiwi építészetről (sőt fotókat is csináltam hozzá), minden napra akad valami, amit inkább tartok közreadásra érdemesnek.
Ma sincs ez másképp, mert véletlenül belebotlottam a 2006-os népszámlálás publikált eredményeibe. A cenzus valamikor az előző nyáron – év elején – volt, és már mi is statisztikai adatként szereplünk benne, sajnos nem szignifikáns módon, pedig kíváncsi lettem volna a magyar vonatkozásokra.
Erről hirtelen eszembe jutott, hogy nekünk két nyár van egy évben: az év eleji január, február (no jó, márciust is hozzászámíthatjuk nyugodtan), illetve az év végén december.

Tehát:

A cenzus éjszakáján 4,027,947 ember élt 1,471,746 háztartásban. Ez 2.74 fő per háztartás.

A lakosság 14% maori, azaz 565,329 fő.

A lakosság 8.8% ázsiai, ez 50%-os növekedés az előző, 2001-es népszámláláshoz képest.

A lakosság 11.1% új-zélandi etnikai csoportba tartozónak jelölte magát.

Van 744 Észak-Amerikai indián, 201 Pitcairn-szigeti, 108 Észt és 39 Falkland-szigeti lakó, hogy csak az egzotikusabbakat említsem. (A magyar populációról nem találtam adatot, sajnos.)

Az Új Zélandon élők közül 157,134-en NEM beszélnek angolul.

viszont

157,100-en beszélik a maorit; 85,428-an szamoai nyelvet; 53,757-en a franciát; 44,589-en hindit, és 15,873-an gudzsaratit.

A maorik 23.7% beszéli a maori nyelvet.

Az új-zélandiak 36.7% nem vallásos, 15.7% anglikán, 14.3% katolikus, 10.9% presbiteriánus, 1.8% hindu, 1.4% ratana(?), 1.2% mormon, 1% muszlim, 0,2% zsidó és 0.1% kizárólagos hittestvér(???)

867,696 férfi-nő párkapcsolatra, 2,655 férfi-férfi pár és 3,516 nő-nő pár jut.

112,758 háztartásban nincs gépjármű, de 222,204 háztartásban három vagy több van.

Sosem gondoltam volna, hogy ekkora örömet képesek szerezni a statisztikák: napokat el tudnék tölteni a tanulmányozásukkal.

Dél-Korea és a kultúrsokk

Döbbentes olvasmány élményben volt részem ma, nem tudom megállni, hogy ne adjak róla számot.
Noha alapvetően azt gondolom magamról, hogy elég nyitott és információ éhes vagyok, Dél-Korea mindennapjairól eddig felületes elképzeléseim voltak csak. Aztán rábukkantam Vera blogjára, és örültem neki: egy újabb kultúrába kaptam betekintést, szubjektív, szeretni való, élvezetes módon.
Bánom már, akár a kutya, hogy hamarabb nem néztem végig Vera linkjeit, mert már hamarabb megtalálhattam volna a The soul of Seoul blogot.
Vera öccse három hetet töltött a nővérénél, a blogjában egy másik szemszögből ismerhetjük meg Dél-Koreát. Rövid beszámoló, érdemes végigolvasni az egészet, de van egy post, ami különösen megfogott – Novembernél keressétek, Zoom out címmel. (Szívesen belinkelném, de valamiért nem lehet sajnos.)
A bejegyzés a két Korea viszonyán keresztül mutatja be a sajátos koreai életszemléletet, attitűdöt, nem is tudom minek nevezzem – Korea lelkét?
Nem idézek belőle, nem foglalom össze – olvassátok el. Engem egész hazafele úton a hatása alatt tartott.

http://thesoulofseoul.blogspot.com/

Sztaszov köszönöm, a kultúrsokk megvolt nekem is, még így tízezer kilométer távolságból is.

Update: a link működik már:

http://thesoulofseoul.blogspot.com/2006/11/zoom-out.html

Ezt kell elolvasni…

Mikulás

A hagyományos Mikulás ünnepség ismeretlen felénk, december 6.-án nem hoz a Télapó semmit. Hovatovább, a legtöbb kiwi még csak nem is hallott róla, hogy Európában ilyesmi ünnep dívik.
Tényleg. Dívik? Európai ünnep vagy magyar?
Viszont karácsonykor meg nem Jézuska felelős az ajándékokért, hanem a Mikulás – vagy ahogyan felénk hívják: Santa Claus.
Az alábbi példányt a Queen Streeten fényképeztem, a helyi legendárium szerint már évtizedek óta megvan (persze azt hiszem nem pont ez a darab).


Fiji Puccs

Hát bekövetkezett, a maga fura módján.
Igazándiból semmi csinnadratta, szinte fű alatt történt az egész. Ha valóban ez lenne a tervem, nem tudom, most kellene-e repülőjegyért szaladnom, vagy várni még, hátha történik valami látványosabb.
A rendőrséget lefegyverezték, a kormányzat gépjárműveit lefoglalták és katonák mindenütt, meg útlezárások. Laisenia Qarase miniszterelnök formálisan még kormányfő, de a legfrissebb hírek szerint már háziőrizetbe került.
Kíváncsian várom a fejleményeket, Frank Bainimarama tábornok este hét órára ígért sajtótájékoztatót.
Kéne tudnom, mi a helyzet, már a januári szabadságom okán is…

Josaia Voreqe Bainimarama tábornok
Fiji új diktátora?

Page 42 of 54

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: