Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Visszatértem

Az elmúlt időkben sem kedvem, sem energiám nem volt írni, hovatovább már azt fontolgattam, hogy felhagyok a bloggolással.
Aztán mégsem.
Ebben a döntésemben persze sokat segített, hogy nincs akkora hajtás az irodában, illetve, hogy sikerült éppeszű munkaidőt kiharcolnom magamnak: reggel nyolctól, fél-ötig.
Ez már a harmadik munkaidőbeosztásom itt: eleinte elég volt otthonról dolgoznom, de ahogyan egyre magasabbra hágtam a céges ranglétrán, úgy szigorodtak az elvárások is. A mélypontot őszre (már az itteni őszre) értem el: reggel kilen harmincra jöttem és bár hivatalosan 6-ig tartott a munkaidőm, de hétnél előbb ritkábban végeztem.
Ősszel és a télen nem bántam különösebben (persze azért el tudtam fáradni, akár egy kutya), de amint kitavaszodott – sőt küszöbön a nyár -, elkezdtem lázadozni: ez még sem járja, az egész napom elmegy így. Végül a felmondási kísérletemkor (erről majd később) megoldódott ez a probléma is, úgyhogy épeszű időben végzek: ha van kedvem, akár délutánra is tervezhetek programot.
Ennek az új munkaidőnek pedig megvan az a csodálatos mellékeredménye is, hogy reggel, mikor érkezem, másfél óráig egyedül vagyok bent, ami gyakorta a növelni tudja a hatékonyságomat, és persze időt enged arra is, hogy rendszeresen írjak ide.
Tegnap egyébként tovább feszítettem a húrt: ultimátum szerűen bejelentettem a főnökségnek, hogy október végétől márpedig én fél nyolcra járok, hogy 4-kor végezhessek.
Beleegyeztek.

A Blogger megújulása is kapóra jött – ugyan még mindig nem vagyok maradéktalanul elégedett vele -, de legalább már vannak Tagek, RSS, és az egész szerkesztőfelületet kicsit jobban összerakták. Viszont azzal hogy átköltöztettem magam a Blogger Beta-ra megszűnt a Google AdSense-m. Nem mintha óriási veszteség lenne – eddig mindösszesen 67 centnyi bevételt generált, erről pedig szívesen lemondok a fejlettebb szolgáltatásokért cserébe.

Previous

Auckland parádé és a video megosztás II.

Next

Autók és Auckland

4 Comments

  1. Hol az az RSS? 🙂

  2. Firefoxban megtalálod a címsorban, Live Bookmark néven. Olyan narancssárga RSS icon…:)

  3. Izé… Sőt, az oldal legalján is ott van…:)

  4. Áh, közben megtaláltam az oldal alján. Sajnos (vagy nem sajnos) FF-ot nem használok napi szinten…

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: