Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Month: June 2007 Page 2 of 3

Királyság

Sok-sok évet kell még Új Zélandon élnem ahhoz, hogy mélységében is megértsem a kiwi gondolkodás finomságait, sokrétűségét.
Egészen mostanáig többé-kevésbé meg voltam győződve róla, hogy Új Zéland és a kiwik alapvetően elégedettek a brit monarchia intézményével. A királynő a királynő: szeretjük is talán, de feltétlenül örülünk neki, hogy van. Afféle nemzeti celebritás az uralkodófamilia, amolyan csak a miénk: vihetitek Beckhamet Los Angelesbe, a színészeinket Hollywoodba, de Erzsébet királynő, Károly herceg, és a trónörökösök nem kaphatóak pénzért. (Bizony tetszett volna nem a tengerbe borogatni a teát azon a bizonyos délutánon Bostonban).
A királyság intézménye, a főkormányzó személye nemcsak atavizmus persze, de szimbóluma a valahová tartozásnak: Új Zéland nem csupán néhány nagyobbacska zátony a Csendes Óceán csücskében, hanem a Brit Nemzetközösség része – 4 milliónan vagyunk, de összetartozunk másik százmillióval.
Azt hogy a fentebbi gondolatmenet mennyire általános, mindeddig nem tudhattam biztosan: a legtöbben ismerősöm és/vagy véleményformáló a napi közbeszédben nem nagyon törődik az uralkodócsaláddal – feltéve, ha éppen nem náci tisztnek öltözik valamelyik tagja farsang alkalmával.
A minap azonban érdekes – és eddig elég elképzelhetetlennek tartott – vitára lettem figyelmes: az Új-Zélandi Republikánus Mozgalom egy reklámfilmje kapcsán lángolt fel, méghozzá meglepő erővel. Legyen-e uralkodója Új Zélandnak, illetve ki legyen Új Zéland államfője?

A kisfilm William herceget mutatja legkülönbözőbb – többnyire szimpatikus – tevékenységek közepette, míg az utolsó kockákon szurkolás közben, ahogy a Brit Oroszlánoknak drukkol. Aztán a következő kockán ezt vetik a szemére: Új Zéland ellenében.
És a végső szlogen: Itt az idő, hogy az államfőnk Új Zélandnak drukkoljon végre!

Nyilván nem tudom átérezni, milyen lehet igazi republikánusnak lenni (és most tekintsünk el attól, hogy a kisfilmet mennyire bután demagógnak tartom), és a világ talán legfiatalabb kolóniájának szülötteként még most is úgy érezni, hogy a Monarchia intézménye nemkívánatos valamiféle politikai/nemzeti hitvallás szerint.
Nekem személy szerint tetszik a Monarchia, és nem fogom bánni, ha William herceg kit tudja hanyadik György Vilmos királyként az brit rugby-válogatottnak szurkol majd az All Blacks ellenében. Sokat úgysem segít rajtuk.

Nem bomba-buzi – buzibomba

Az emberi találékonyság kimeríthetetlen, amikor saját fajtársainak elpusztításáról van szó – ez eddig sem volt titok. Ám olykor egészen elképedek a bizarr ötletek kapcsán.
A CBS5 június 8.-ai riportjából kiderül, hogy az Egyesült Államok 1994-ben 7.5 millió dollárt fordított egy hormon-bomba kifejlesztését célzó projektre.
Az ohiói légierő laboratóriumának elképzelése szerint, a vegyifegyver erős afrodiziákummal támadna, amely az ellenséges harcosokban olyan homoszexuális vágyakat támasztana, hogy inkább egymással kezdenének foglalkozni, semmint a harcolással.
Buzibomba? Már megbocsásson a világ.
A dologban persze az abszurditásán kívül az lepett meg, hogy felteszem: ha a kutatásokra pénzt áldoztak, akkor legalábbis az elvi lehetőségnek léteznie kell, hogy létrehozható olyan kemikália, amely megváltoztatja a szexuális beállítottságot és kontrollvesztéses szexuális túlfűtöttséget is okoz.

És ezt hogy kell elképzelni? A bomba hatására ilyen monty-pythonosan elszórja a fegyverét a lebombázott ellen, és vad orgiákba kezd a harcmezőn?
Tényleg, azért szerettem volna legalább külső szemlélőként végigkövetni, ahogy az ohiói laboratóriumban kipattan valakinek a fejéből az ötlet. Ülnek a meetingen, és aszondja az egyik vegyész, hogy csináljunk buzibombát? És ez végigfut ki tudja hány döntéshozón, és egyik se küldi el a francba az ötletgazdát, míg végül valaki rábólint: egy próbát megér?

Itt találatam: No Right Turn – balos kiwi blog.

All Blacks vs. Kanada

Valaki a marketinges kreatívok közül nagyon mellé nyúlt a Prime tévénél.
Szombat este ugye All Blacks – Kanada rugby tesztmérkőzés lesz, és ezt egy olyan reklámspottal népszerűsítik, amelyben felidézik az elmúlt évek találkozóit 1991 óta.
A dolog pici szépséghibája, hogy a reklám tanusága szerint 91-ben sikerült legjobban megszorongatni az All Blackset – akkor huszonsok-8 lett a végeredemény.
Az azóta eltelt tizenhat évben átlagban 40 pontot vertünk Kanadára, időnként meg több, mint hatvanat.
Mondjuk történhetnének csodák, de nyilván nagyobb az esély arra, hogy Irán felhagy az atomfegyverkezéssel, mintsemhogy Kanada győzzön.
A reklám előtt fogalmam sem volt az esélyekről: mostmeg eléggé van. Nem tétmeccs és nem kétségesek az erőviszonyok. Miért is nézném meg?
Persze nincs kétségem, hogy teltház lesz – de azért ezt elég komikusnak találom. Én lennék az a kisebbség, aki még tévében sem izgul végig mondjuk egy AC Milan – Baktalórántháza barátságos mérkőzést?

Kiwi dollár

Nagyjából egy hete, az új-zélandi jegybank 8%-ra emelte irányadó kamatokat. Lett is sürgés-forgás a nemzetközi valutapiacon: a kiwi dollár árfolyama rakéta módjára emelkedni kezdett.
Tudni érdemes mindehhez, hogy a pénzünk a déli félteke nyarán (decembertől-januárig) szokott erős lenni, hiszen akkor tódul ide a turisták zöme, ergó akkor a legnagyobb kereslet. Az árfolyam éppen júniustól-szeptemberig van mélyponton: olyankor a kutyának sem kell a valutánk.
A mostani árfolyam máris meghaladja a tavaly decemberit, mondhatni extrém, s miután mindezt júniusban produkálja, hát még extrémebbnek minősül.
Meg is rémült ettől a jegybank elnöke Dr. Bollard, és megpróbált (egyelőre mérsékelt sikerrel) beavatkozni.
Ezért pedig legszívesebben agyonrúgnám két okból is. Az egyik merőben önző: nekünk ugye kifejezetten jól jönne, ha az ez az extrém kurzus megmaradna, legalábbis addig, amíg Magyarországon tartózkodunk.
Másfelől meg nem is értem, mit képzeltek. Azt egy közgazdaságilag alulképzett bölcsész/informatikus is tudja, hogyha egy alapvetően jól működő gazdaság jegybanki alapkamatát az egekbe emeljük, annak nyilvánvalóan árfolyamerősödés lesz eredménye.
Mégis mire számítottak?
Végül pedig szeretnék megfogalmazni egy szolid kérdést: ha már egyre erősödik a a kiwi dollár, miért nem csökken az üzemanyag ára? Vagy a világban mindenütt csúcsokat döntöget az olaj, mi meg örüljünk, hogy a szokásos téli csúcson stagnál?

Technológia zagyvaság és a légvárak

Nem csak nerdeknek.
Két érdekesebb bejelentés is történ az elmúlt időszakban a kiwi tech-szektor tekintetében.
Egyfelől (és ez a régebbi hír ) a Telecom bejelentette, hogy a mobilszolgáltatása tekintetében áttér a GMS/WCDMA szabványra – magyarul arra a hálózati megoldásra, ami az emberek nagytöbbsége számára (és pl. Magyarországon is) a mobiltelefóniát jelenti.
Jelenleg ugyanis Kiwilanden két mobilszolgáltató (nem)versenyez egymással: a Vodafone, amely a megszokott GSM szabványt használja és a Telecom, amely egyelőre a CMDA hálózaton működik. A két megoldás még véletlenül sem kompatibilis egymással, de annyira nem, hogy a Telecomos mobilokhoz ugye még szimkártya sincs (az valahogy kiemelhetetlenül integrálva van a készülékbe), így azután a szolgáltató váltás finoman szólva sem zökkenőmentes: a simlock ugyan ismeretlen fogalom, ellenben, ha egy Vodafone-os Telecom ügyféllé kívánna avanzsálni, akkor dobhatja el mobilját és vehet újat – illetve vica-versa.
Ennek az állapotnak voltak nyertesei: a mobilszolgáltatók; és voltak vesztesei: az ügyfelek (És persze ez szubjektív, de én azt hiszem a Telecom ügyfelek nagyobb lúzerek.).
Miután a váltás ennyire nehézkes, igazi verseny sem alakult ki. Írtam már talán eddig is, a mobiltelefonálás minden összehasonlításban szemtelenül drága: hálózaton belül is 50 cent percenként a legkedvezőbb percdíj.
A Vodafone ügyfelei legalább külföldi utazásaik alatt is használhatták a készüléküket, de a Telecom ügyfél, hacsak nem Ausztráliába utazott, még roamingolni sem tudott a hálózatok (és így a készülékek) különbözősége okán.
Nos kiderült, hogy a Telecom ausztrál partnere – aki mellesleg Új Zélandon a vonalas szegmensben versenytárs –, a Telstra Clear jövőre megszünteti a CDMA hálózatát, így a mi Telecomunk sem tehetett mást.
Ez persze egyfelől annak a beismerése, hogy az évekkel ezelőtt hozott döntés – mármint a CDMA szabvány választása – finoman fogalmazva is ostobaság volt, ami legkevesebb 300 millió dollárjába kerül most a cégnek. Másfelől felveti az átállást követő verseny kialakulásának reményét, amit persze bonyolít, hogy a Telecom nem rendelkezik 800 Mhz licensszel, így a 850Mhz és 2100 Mhz spektrumon fog GMS-et szolgáltatni.
Ez azt jelenti magyarul, hogy csak azok tudják szabadon cserélgetni majd szimkártyájukat, akik 4 sávos készülékkel rendelkeznek.
Mondjuk az Apple IPhone pont ilyen. Ha a Telecomnak lenne egy csepp esze, az év végére megoldaná az átállást, és IPhonet kínálna az új ügyfeleinek. Ezzel még engem is megnyerhetne magának, mind a havi 40 dollárnyi költésemmel:)

A másik, mindössze két napos hír, hogy az Orcon-t, Új Zéland talán legnagyobb független internetszolgáltatóját felvásárolta 24,3 millió dollárért a kiwi állam.
No jó, nem pont az állam, hanem egy Kordia nevű, ámde 100%-ban állami tulajdonban lévő, távközlési (alaphálózati) szolgáltató, amelyet hirtelen az Antenna Hungáriához lenne kedvem hasonlítani, azzal a jelentős különbséggel, hogy a Kordia fogja kiépíteni a következő generációs száloptikai hálózatot Új Zélandon.
Egyfelől nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az akaratomon kívül állami tulajdonú lett az internetszolgáltatóm – és egyáltalán van-e értelme állami tulajdonú internetszolgáltatónak? –, bár az összes sajtóközlemény nem győzi kiemelni, hogy az Orcon függetlensége megmarad, ugyanakkor persze azonnal CEO (ügyvezető) váltás is történt.
Ehelyütt rögzíteném, hogy eddig alapvetően meg voltam elégedve mind a szolgáltatás, mind az ügyfélszolgálat színvonalával.
Másfelől azért ez is egy klasszikus kiwi sikertörténet – emlékszünk még ugye a Trade Me tulajdonosára –: Seeby Woodhouse 15 évesen alapította az Orcont, 1994-ben 100 dollárból, és egy darabig egyetlen hálószobában üzemelt a vállalkozás.
Woodhouse megőrizte befolyása nagyrészét a cég felett az elmúlt tizenhárom évben (80%), a maradék 20% tulajdonosa az Orcon CTO-ja (Chief Technology Officer – kb. műszaki igazgató) Mark Mackay.
Ezúttal gratulálnék mindkettőjüknek, s közben persze szeretnék álmodozni és légvárakat építeni annak kapcsán, hogy a címem CTO, napirenden a résztulajdonossá válás, és amit csinálunk, akár multikat is érdekelhet.

Szolgálunk és védünk

Volt (van) egyébként rendőrséges, erőszakolós botrányunk nekünk is, ráadásul évek óta. Az itteniben három rendőrtiszt és egy 18 éves lányka szerepel, akit 17-szer vagy 20-szor erőszakoltak meg.
A három rendőrből azóta kettő leszerelt, a harmadikból viszont aucklandi főtiszt lett. Ez első pillantásra furcsa lehet, azonban érdemes ismerni a tényt: az eset 20 évvel ezelőtt, 1986-ban történt, csak éppen most van botrány belőle.
Illetve 2004 óta folyamatosan, ámbár változó intenzitással.
Amiért igazándiból érdemes összehasonlítani a magyar üggyel az a legfőbb különbözősége az eseteknek. Ez pedig a rendőrségek alapvető megítélése.
Elvitathatatlan ugyanis, hogy mindkét ügy kapcsán (ártatlanság vélelme ide vagy oda) a társadalom és a média azonnal prejudikált, és ez a prejudikáció mintegy bizonyítványt is kiállít a két rendvédelmi szervről.
Azt, hogy a magyar rendőrség – egyebek mellett – erkölcsi válságban van, mi sem mutatja jobban, minthogy a társadalom habozás nélkül elhiszi E. Zsanett vádjait – egy még nyomozati, bírói szempontból korántsem lefutott ügy kapcsán belügyminiszter, országos kapitány és még (fene sem emlékszik miféle) főrendőrök buknak. Tudom, nemcsak a Rebiszes erőszak miatt, meg különben is megérdemlik, de azért józanul belegondolva, az ártatlanság vélelmének alapvető pofánverése az ügy. Hacsak nem abból az erkölcsi alapvetésből indulunk ki, hogy már a gyanú felmerülése is megengedhetetlen – ez meg ugye nem magyar tempó.
Ezzel szemben a mi erőszakunk esetében legfinomabb kifejezéssel élve is szkeptikus a társadalom – inkább hisznek a rendőröknek, akik magát a szexuális kapcsolatot nem tagadják, csak épp állítják, erőszak helyett közös beleegyezéssel történt.
Egyik ügy sem zárult le, egyik esetében sem került még nyilvánosságrag megdönthetetlen bizonyíték, felelős bíróság nem hozott még jogerős ítéletet. Könnyen lehet, hogy E. Zsanett nem mond igazat, ezzel szemben a kiwi rendőrök valóban megerőszakolták Louise Nicholas-t.
Mégis, a többség meg van győződve, hogy a magyar lány igazat mondott; míg Új Zélandon inkább hisznek a rendőröknek: mindkét esetben kognitív disszonanciát okozna az ellenkezője.
És ez az igazán szörnyű a magyar állapotokban – persze az is, ha kiderül, hogy volt öt ilyen állat –, hogy bármi rosszat, habozás nélkül elhiszünk egy olyan szervezetről, amelynek alapvető létét kellene jelentenie, hogy bízzunk benne, hogy higgyünk neki és hozzá fordulunk bajunkban.

Ma

Ma az volt, hogy alig tudtam felébredni – mostanában egyébként is problémám van a hatórás keléssel -, aztán úgy éreztem, hogy elkaptam az influenzát, amivel See kínlódott a múlt héten, ami csak azért lenne különös, mert személyesen nem is találkoztunk (csak Annamarival a hétvégén, úgyhogy ő lehet a bűnös), és a munka közös részét telefonon, e-mailben és chaten bonyolítottuk. Ezért is szeretem, hogy a jövőben élek.
Ma kiderült, hogy nem kaptunk – márhogy céges szinten – repülőjegyet Tahitiről visszafelé a konferencia hétvégéjét követően, csak csütörtökre.
Most hirtelen nem tudom, hogy örüljek-e ennek, mert persze Tahitin munkátlanul tölteni 2-3 napot az kifejezetten jó is lehetne, ellenben nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a főnököm jelenléte sokat levon majd a szituáció értékéből…
Aztán ma még megvettük a magyarországi látogatásunkhoz elengedhetetlen repülőjegyet. Ahhoz képest, hogy Kriszti offline (IRL) kísérlete milyen kudarcba fulladt ez ügyben – a Flight Centernek sikerült 6300 dolláros legjobb árajánlattal előállni -, végül teljes sikerélménnyel zárult a dolog, és az EVA Airlines weboldalán 5000 dollárért sikerült a jegyeket megvennünk. Pont annyiért, amennyit terveztem a költségvetésben. Az mondjuk aggaszt kicsit, hogy valamiért csak $4,728.54-al terhelték meg a hitelkártyát és nem $5062.72, de holnapra kiderül talán, hogy a légitársaság játszik-e szeretetszolgálatot, vagy észreveszik a hibát és korrigálják.
Mindenestere már most leszögezhetem az érintetteknek, hogy augusztus 2. és 13-a között tartózkodom Magyarországon (Kriszti persze marad szeptember 3-ig), úgyhogy bárki személyesen is látni óhajt, így kalkuláljon.
Ésmég elhatároztam, hogy ma pótolni fogom azt az eszelős restanciát, amit email írásban (válaszolásban) halmoztam fel; valamint, hogy több értelmes, Új Zélanddal kapcsolatos blogbejegyzést is megejtek, de ebből végülis nem teljesült semmi.
Holnap. Mondjuk legyen holnap.

Page 2 of 3

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: