Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Újjászületés Terv

Két hónappal ezelőtt, augusztus 20-án kezdtem neki porhüvelyem emberi formába kényszerítésébe. A súlyos elhatározást alapvetően két dolog váltotta ki: egy 10 évvel ezelőtt készült fénykép megtekintése, valamint (és talán ez volt a fontosabb) a taipei reptér hosszú üvegfolyosóján visszatükröződő alakom amorfsága – ráadásul bárhogy igyekeztem kihúzni magam, sehogy sem akart kedvezőbbre váltani a csenevészebb trollot formázó kép.

Magyarországi látogatásom során, családom és barátaim kezdetben próbálták nem szóvátenni elhízásomat, ám kímélet ide vagy oda, az őszinteségre sem kellett sokat várnom. Bérbe adott házikónk kertkapujában ágaskodtam, amikor a szomszéd 6-8 méterről észrevett. Örömmel indultam felé, ám egyre gyanúsabb lett, hogy nem akar felismerni. Végül eltátotta a száját meglepetésében és így szólt:
– Szentséges ég, nem tudtam kitalálni, ki lehet ez a kerekfejű, kövér ember, aki itt szimatol a ház előtt…
90 kilót nyomtam ekkor, derékbőségem pedig tekintélyes 107 centiméterével inkább a szicíliai keresztapák esztétikáját idézte.

Két hónapnyi Atkins diéta és a tévéshopok AB King Pro nevű sztárjának napi intenzitású használata után ismét normális a vérnyomásom, 77.2 kilót nyomtam a vasárnapi mérlegelésen (a cél 75-76) és a derékbőségem 93 centiméterre zsugorodott. Életem Értelme pedig valamelyik este azt nyöszörögte, hogy megint szúrnak a bordáim.

Mindezt a nyilvánvaló exhibicionizmusom kívül az érdeklődő-irigykedők és az utókor kedvéért teszem közzé, de ígérem ennyire szemérmetlenül diétás-fitnesz-énbloggal legközelebb csak akkor jelentkezem, ha a 300 című film folytatásának statisztaválogatásán megfeleltem.

Previous

Kiwitube

Next

Munkaintenzitás

13 Comments

  1. Oszinte gratulacio a kitartasodert, ami az elmult honapjaidat jellemzi. Gondolom igy az egeszseges eletre valo atteres is energiaval tolt el. Kivanunk tovabbi kitartast mindennek megtartasahoz is! V&K

  2. Gratulálok az “újjászületésedhez”, ha jól számolom heti több, mint egy kiló ment le, ami igen korrekt, hosszú távon is tartható eredményt jelent!

    Remélem azért Magyarországról nem csak a kedves szomszéd őszinte kirohanásának – kétségkívül megrázó – emléke maradt meg, mert amióta beharangoztad hogy megírod a memoárokat, azóta várom annak zaftos részleteit…

  3. leszoktál a cigiről, visszaálltál versenysúlyba. Gratula!

    Jó eséllyel táncolsz majd az unokád esküvőjén.

  4. meglep amit írsz, amikor itt találkoztunk nekem nem túnt fel, hogy kövér lennél, bár előtte nem ismertelek, nem volt viszonyítási alap.

    Lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben!

    A cigiről való leszokás még nekem is fej felett van, mint damoklész gyíklesője… most kezd elég lenni a sokévnyi cigizésből.

  5. Gratula! Uram egy év Atkins-szal szépen fogyott, aztán éppen az új-zélandi túra miatt adta fel a diétát, majd elhanyagolta magát, s most megint 125 kiló… Nagyon erősen dolgozhattál magadon, mert neki egy év alatt ment le 25 kiló. Igaz, testedzés nélkül. Elismerésem!

  6. Gyanítottam, hogy ezért nem ettél a pizzából…:-)

  7. Reho

    Bárcsak én is itt tartanék már Mesterem 🙂

  8. Üdv,

    most hogy ilyen Robert Redfordos lettél már vállalnél egy előtte-utána fotópárost így a blogon belül? Csak mert magam részéről (egyetemi padnehezék) nem tudom megéri e a belefeccölt munka az ilyenbe…

  9. hobe

    Es sorozni mikor fogunk?;-)

  10. január elején 🙂

  11. Tényleg irigylésre méltó 🙂 Nekem most indult a cigi-kiló projekt, igyekszem tanulni a mestertől 😉

  12. Szija,
    elnézést, hogy hozzádbeszélek, de lécci csinálnál valamit az előző bejegyzés videójával? Vagy nem jól lett beágyazva, vagy valami gyíkja van.
    Amikor rádnézek, iszonyat hangosan elindul, én meg garantáltan szívrohamot kapok naponta kétszer. !– end of burkolt célzás hogy rendszeresen olvaslak —

    Szkúzi és bocsássék.

  13. Totasz

    Helyes a bőgés, oroszlán!!
    És akkor a testmozgást NEM ABBAHAGYNI a következő hatvan évben!!
    🙂

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: