Van egy csomó témám, amiről írni akarok, némelyik bejegyzést már el is kezdtem, de aztán különböző okok miatt nem fejeztem még be – és ez ráadásul zavar is.

Fogok például írni a gyerek többnyelvűségéről, az aucklandi közlekedésről, az elektromos autózásról és a ponyva aranykoráról.

Most azonban – szombat délelőtt – elsősorban a háztartásra kell koncentrálnom: mosás, mosogatás, takarítás és fűnyírás van a terítéken, aztán még ki kell találnom, hogy estére milyen vacsora legyen, ha ugyan. Ugyanis See meg Richard jönnek egy whisky-szivar estére, és ilyenkor – mintegy bemelegítésképp – vacsorázni is szoktunk. A hasonló esetek döntő többségében ugyan MeiMei a szakács, de ő most dolgozik a hétvégén, így rám marad a dolog. De tekintettel arra, hogy a héten itt volt a rokonság (Rékáék) Lily legnagyobb örömére, így most a háztartani való is sokkal több – szóval valószínűleg nem lesz kedvem nagy vacsorát rittyenteni, szerintem rendelek pizzát és kész.

Meg még az is van, hogy az a hiedelmem, hogy minden jelentős sors jobbrafordulás előtt van egy nehezebb periódus, kvázi töréspróba – és most pont egy ilyennek  közepén vagyunk, amit csak át kell vészelni, meg ki kell tartani és azután ennek meg lesz  jutalma. Így aztán már egy hete aktívan stresszelek mindenféle miatt, és a stressz levesz egy csomót a szabad (illetve nemcssak a szabad) energiáimból, ezért sokkal könnyebb halogatni mindent, a blogírást is – és csak ilyen gyors nyafogásra futja tőlem, amíg leeresztem a matracokat.