– Tegye a kettes számú iktatóba azt a szart, Novák – morogta a vénember és elémlökött egy dossziét, amiben takarosan összefűzött, mátrixnyomtatóval nyomtatott kézirat volt. – Computerre már futja neki, de a fogalmazása egy jobb általános iskolában se menne el.

A második napom volt a megbodogult Május 1 úti irodaházban, a Galaktika szerkesztősége az emeleten volt és Trethon Judit még nem érkezett meg – kettesben voltunk. Az egyes számú iktatót se tudtam hol van, nemhogy a kettes számút. Bizonytalanul pislogtam a szerény méretű szobában, de három íróasztalon meg egy pár viszonylag új könyvespolcon kívül más nem volt – és semmi olyan, ami egy kicsit is iktatóra emlékeztetett volna.

A vénember megelégelte a teszetoszaságomat és a vesszőből fonott szemeteskosárra mutatott:

– Na dobja már ki – aztán elgondolkodva rámnézett. – Maga ír, Novák?

Kicsit megszeppenten makogtam valamit, hogy igen – mintha szégyenkezni kellene miatta – de még nem küldtem sehová se, csak a barátok olvassák, ám a vénember ingerülten leintett.

– Computere van?

– Igen – feleltem.

– Ne írjon computerrel, Novák. Kérje el az anyja írógépét. Akkor ötször is meggondolja, hogy leír-e egy mondatot. Ha befejezte amin dolgozik, odaadhatja Trethonnak – de csak géppel írva, különben az is a kettes számú iktatóban végzi – intett a szemetes felé.

Disclaimer: Ez a szösszenet először a tumblerem jelent meg.