Category: Énblog Page 2 of 20
Ezt a videót a helyi Facebook csoportban találtam és elég szépen bemutatja a környéket (kerületet?), ahol lakunk.
Nem mellesleg egy kicsit frissítettem is a blog kinézetét, mert manapság már mindenki mobilról internetezik. Sziasztok 🙂
– Tegye a kettes számú iktatóba azt a szart, Novák – morogta a vénember és elémlökött egy dossziét, amiben takarosan összefűzött, mátrixnyomtatóval nyomtatott kézirat volt. – Computerre már futja neki, de a fogalmazása egy jobb általános iskolában se menne el.
A második napom volt a megbodogult Május 1 úti irodaházban, a Galaktika szerkesztősége az emeleten volt és Trethon Judit még nem érkezett meg – kettesben voltunk. Az egyes számú iktatót se tudtam hol van, nemhogy a kettes számút. Bizonytalanul pislogtam a szerény méretű szobában, de három íróasztalon meg egy pár viszonylag új könyvespolcon kívül más nem volt – és semmi olyan, ami egy kicsit is iktatóra emlékeztetett volna.
A vénember megelégelte a teszetoszaságomat és a vesszőből fonott szemeteskosárra mutatott:
– Na dobja már ki – aztán elgondolkodva rámnézett. – Maga ír, Novák?
Kicsit megszeppenten makogtam valamit, hogy igen – mintha szégyenkezni kellene miatta – de még nem küldtem sehová se, csak a barátok olvassák, ám a vénember ingerülten leintett.
– Computere van?
– Igen – feleltem.
– Ne írjon computerrel, Novák. Kérje el az anyja írógépét. Akkor ötször is meggondolja, hogy leír-e egy mondatot. Ha befejezte amin dolgozik, odaadhatja Trethonnak – de csak géppel írva, különben az is a kettes számú iktatóban végzi – intett a szemetes felé.
Disclaimer: Ez a szösszenet először a tumblerem jelent meg.
Van egy csomó témám, amiről írni akarok, némelyik bejegyzést már el is kezdtem, de aztán különböző okok miatt nem fejeztem még be – és ez ráadásul zavar is.
Fogok például írni a gyerek többnyelvűségéről, az aucklandi közlekedésről, az elektromos autózásról és a ponyva aranykoráról.
Most azonban – szombat délelőtt – elsősorban a háztartásra kell koncentrálnom: mosás, mosogatás, takarítás és fűnyírás van a terítéken, aztán még ki kell találnom, hogy estére milyen vacsora legyen, ha ugyan. Ugyanis See meg Richard jönnek egy whisky-szivar estére, és ilyenkor – mintegy bemelegítésképp – vacsorázni is szoktunk. A hasonló esetek döntő többségében ugyan MeiMei a szakács, de ő most dolgozik a hétvégén, így rám marad a dolog. De tekintettel arra, hogy a héten itt volt a rokonság (Rékáék) Lily legnagyobb örömére, így most a háztartani való is sokkal több – szóval valószínűleg nem lesz kedvem nagy vacsorát rittyenteni, szerintem rendelek pizzát és kész.
Meg még az is van, hogy az a hiedelmem, hogy minden jelentős sors jobbrafordulás előtt van egy nehezebb periódus, kvázi töréspróba – és most pont egy ilyennek közepén vagyunk, amit csak át kell vészelni, meg ki kell tartani és azután ennek meg lesz jutalma. Így aztán már egy hete aktívan stresszelek mindenféle miatt, és a stressz levesz egy csomót a szabad (illetve nemcssak a szabad) energiáimból, ezért sokkal könnyebb halogatni mindent, a blogírást is – és csak ilyen gyors nyafogásra futja tőlem, amíg leeresztem a matracokat.
Lányok, srácok: látom, hogy olvastok Dél-Koreából és Azerbajdzsánból is. Amíg a Dél-Koreára van tippem, hogy ki lehet, az azerbajdzsáni olvasóm megtenné, hogy egy kommentben bejelentkezik? Kíváncsi vagyok, na 🙂
Akartam megint írni a pénzügyekről, mert megtaláltam a kilenc évvel ezelőtti bejegyzésemet – Snapshot – és úgy gondolom érdekes az összehasonlítás.
Rögtön az elején mentegetőzéssel kezdem (noha a statisztikák szerint leginkább magamnak írok, szóval nem túl nagy a merítés az esetlegesen megbántódó magyar olvasói táborból): tudom, hogy ezek az összegek felháborítóan nagynak tűnhetnek, különösen, ha elkövetitek azt a hibát, hogy automatikusan forintra konvertáljátok. Nem az a célom, hogy felvágjak (új-zélandi olvasóim pontosan látni fogják, hogy nincs is mire), sokkal inkább reflekszió arra, hogy hogyan élünk (újabb tíz év után megint érdekes lesz visszaolvasni), meg talán segít kapaszkodót adni a frissen idetelepülni kivánók számára, hogy mire számítsanak megélhetési költségek tekintetében.
A kilenc évvel ezelőtti állapotokkal való összevetéskor pedig érdemes figyelembe venni, hogy akkor ketten éltünk Krisztivel egy 50 négyzetméteres bérleményben Auckland egyik elegáns negyedében, kétkeresős családmodelben voltunk fiatalok és bohémek.
Most hárman vagyunk, másfél keresős családban, egy városszéli kertvárosban élünk bankkölcsönnel terhelt saját házban, 200 négyzetméteren.
Sajnos évekkel ezelőtt áttértem egy másik családi költségvetési programra (a BudgetTracker-re), és már nem lenne egyszerű visszanézni a kilenc évvel ezelőtti adatokat, hogy újracsoportosítsam őket – így az eredeti bejegyzés fő kategóriáit fogom használni most is.
Az alábbi adatok 2017 június 1 és 2017 december 31. közötti állapotokat tükrözik.
Autózás – $3190 (havi: $455)
Szerelő, vizsga, regisztráció, úthasználat – $716 (havi: $102)
Biztosítás – $574 (havi: $82)
Üzemanyag – $1790 (havi: $256 )
Parkolás – $110 (havi: $16)
Itt láthatjuk, hogy a sokkal újabb gépjárműpark és a megváltozott életkörülmények (saját garázs a munkahelyemen) tetemes megtakarítással jár, még úgy is, hogy a messzire költözés nagyon megdobta az üzemanyag költségeket. További torzító tényező, hogy november 2.-tól elektromos autóval járok, így a vizsgált periódus utolsó két hónapjában már nincs szignifikáns üzemanyag költség.
Rezsi – $21820 (havi: $3117 )
LakbérBankhitel – $17275 (havi: $2468)
Áram + Gáz – $1683 (havi: $240)
Víz+Közösköltség – 1168 (havi $73)
Telekommunikáció – $1359 (havi: $194)
Sky televízió – $870 (havi: $124)Jótékonyság – $335 (havi $48)
A bankhitel duplája a 9 évvel ezelőtti lakbérnek, cserébe annyit mentek fel a bérleti díjjak, hogy nemcsak egy hasonló méretű házzal összehasonlítva, hanem gyakorlatilag minden aucklandi bérleti díjjal szemben is kevesebb amit a lakhatásra költünk. Az energia számla torzít, mert a mostani kalkuláció pont a telet kapja telibe, ha egész évre vonatkoztatnék, akkor a havi átlag csak 225 dollár lenne. A telekommunikáció még úgy is olcsóbb, hogy ebben benne van a Skype, Spotify, Amazon Prime, Netflix, iCloud, Google. Nem vagyunk már műholdas tévé előfizetők, ezért a Sky már nem tétel. A Jótékonyság kategória a Kids Cant és a Child Rescue-t takarja, az előbbi a gyermekszegénység ellen, az utóbbi a gyerek prostitúció ellen kűzd.
Élelmiszer (Groceries) – $9743 (havi: $1392)
Szórakozás – $642 (havi: $92)
Biztosítások – $4664 (havi: $666)
Összesen – $40059 (havi: $5722)
Élelmiszer (Groceries): a groceries sokkal jobb kifejezés, nemcsak az élelmiszert, de minden az átlagos életben szükséges bevásárolni valót (tisztítószerek, tisztasági holmik, háztartási kellékek) tartalmazza, illetve ezúttal én ide könyveltem az éttermezést és a kávézást is.
Szórakozás: mozi, étterem, múzeumok, színház, kocsmázás, sportesemények költségei. Ez itt biztosan nem stimmel, ide kéne számolni egy csomó mindent (pókerpartyk, whisky+cigar night, stb), de ezek az új könyvelés szerint más kategóriába esnek, ezért ilyen alacsony a kategória.
Biztosítások: teljes körű egészség és életbiztosítás illetve a magánnyugdíj befizetései. Az én kiwi saverem (magán nyugdíjjam) nem kerül itt könyvelésre, csak MeiMei-é és Lilyé. A kilenc évvel korábbi állapotokhoz képest, az egészségügyi és életbiztosításokon kívül van még, jövedelem kiesés biztosítás (ha megbetegednék, akkor a biztosító a jövedelmem hetven százalékát fizetné, amíg munkaképtelen vagyok – olyan ez, mint a táppénz Magyarországon), meg van bankhitel védelem, meg a ház és a berendezés biztosítása.
Egyébként ebbe a kategorizálásba egy csomó mostani költésünk nem fér bele – sajnos, ahogy említettem, nem áll módomban visszanézni, hogy kilenc évvel ezelőtt költöttünk-e ennél többet.
Ha minden centet figyelembe veszek, akkor havi átlagban $8500 költünk, ez tartalmazza az utazásokat, az házra és berendezésre fordított összegeket, a család egyes tagjainak pénzszórását, stb.
A lakóparknak – ahol felépítettük az új házat – van medencéje is (meg klubháza, és tenisz- és kosárlabdapályája, de ezek most lényegtelenek a poszt szempontjából). Két utcányi család használja, és ilyenkor nyáron megfizethetetlen. Amíg be nem költöztünk, a nyári délutánokat elsősorban a környező beacheken töltöttük – a Csendes Óceán szuper, gyönyörű, sekély partszakaszai ideálisak egy kis pancsolásra, és az örökmozgóval felszerelt gyermek energiái időleges elfogyasztására. Mióta viszont birtokon belül kerültünk, szinte soha nem megyünk le a tengerpartra: a medence győzött. Lemértem, pont 36 métert kell megtenni, és ez a kényelem, karöltve a lustaságunkkal győzedelmeskedett.
Az alábbi videón Lily az unokanővérével, Grétivel élvezi a péntek délelőtti jó időt. Legyen meg az utókor számára, hogy milyen nyomorúságos a gyerekkoruk.
