Az elmúlt hétvégén henteskedtünk: Tibornál töltöttünk kolbászt és szalámit Gáborral hármasban. Az eredmény – mármint az egy hétnyi füstölés után látható ínyencségek – most a kerti szerszámtárolóban száradnak/érnek tovább.
Gábor részletesebben is beszámolt az eseményről, akit érdekel itt tekintheti meg:
– http://www.pappito.com/2008/08/03/gasztro-fust/
– http://www.pappito.com/2008/07/26/gasztro-fedettpalyas-sertesfeldolgozas/
Ezúton szeretném értesíteni az összes kedves ismerősömet, akikkel eddig MSN-en tartottam a kapcsolatot, hogy a Microsoft ezen csodálatos termékét végképp száműztem az informatikai infrastruktúránkból. Eddig is csupán a Gaim segítségével kapcsolódtam ezzel a protokollal, ám ennek vége. Az elmúlt hónapokban áttértem Machintosra, s ezzel véget vetettem a Gaim/Pidgin pályafutásának is. Ugyanakkor Skype-on bárki megtalál ezentúl is, akinek erre lenne igénye.
Nem mentegetőzésnek, még csak nem is nyavajgásnak szánom az alább következőket, egyszerűen csak magyarázatnak.
Kettő év és kilenc hónapja vagyok a jelenlegi munkahelyemen, a minap pedig kiszámoltam, hogy ez idő alatt 5 év és 1 hónapnyi időt dolgoztam le. Ráadásul ennek a többletnek a tetemes részét az elmúlt egy év alatt sikerült összehoznom.
Ez tehát a fő oka, amiért a Subdimension tetszhalálba merevedett, bár most, hogy ismét lazulni látszik az életem, úgy döntöttem visszatérek. Persze igazságtalanság lenne, ha csupán a munkámra fognám a hosszú hallgatást, van itt más is a bokrának megette.
Nevezetesen, hogy az elmúlt időszakban a szociális életünk feltűnő mód pezsgésbe csapott – miután az év elején érkezett magyarokat sikerült a közelben (a North Shore-on) letelepítenem, az egyébként bloggolásra kiváló esték egy része így közös beszélgetések, filmnézések, borozgatások és PS3 nyomkodásba fulladt.
A Subdimension eredetileg személyes (én) blognak indult, ám gyorsan átváltott valami mássá: talán nem nagyképűség azt állítanom, hogy egyfajta populáris ismeretterjesztő irányt vett, amire persze büszke vagyok, ám itt és most meg kell jegyeznem, hogy ez jelentősen időtrablóbb (egy-egy bejegyzés hátterének a feldolgozása akár egy, másfél óra is lehet), mintha arról írnék, hogy a takapunai kisbolt koreai tulajdonsa sokáig megvolt győződve róla, hogy mi Krisztivel testvérek vagyunk, s miután megtudta, hogy ehelyett párkapcsolatban élünk, nem győzött biztosítani minket, hogy ez a legszerencsésebb konstelláció, hisz a fizikailag hasonló emberek az ázsiai álmoskönyvek és babonák szerint a leginkább összeillőek.
A következőkben egy kicsit személyesebb hangvételűvé válik tehát a blog, bár nyilván nem tudok kibújni a bőrömből, így lesznek az eddigiekben megszokott komolyabb témák is, legfeljebb nem olyan nagy számban.
A végére némi reklám: olvassátok Gábort, és nézegessétek Márkot, megéri, megígérhetem. És persze: angolul bíró olvasóim számára jegyezném meg, hogy a szinte legfelül található, “Olvastam, Érdekes” linkdoboz frissül a legyakrabban, akit érdekel Új Zéland (és persze az egyéb perszevációim) , a friss információkat mindig megtalálhatja ott.
Már-már engem zavaró exhibicionizmussal, most mégis arra vetemedem, hogy közzétegyem az ilyen volt, ilyen lett képeket.
Augusztus 20.-án kezdtem neki az Újjászületés Tervnek, íme a különbség három hónapnyi pörköltfalás után:
Az alapanyag: ilyen volt –
és az eredmény: ilyen lett… Irigykedve szoktam hallgatni itteni barátaim beszámolóit arról, hogy mennyit és milyen tempóban dolgoznak. Az egyébként is kényelmes, ráérős hozzáállásról híres Új Zélandon a multiknál olyan lazaság uralkodik, ami már-már a komédia határát súrolja.
Nyögtem már miatta, hogy ezzel szemben nekem sikerült egy kisebb, igazán kompetitív hozzáállású céghez szegődnöm, így nem is álmodozhattam a láblógatásról.
Az elmúlt két hetem ismét rohanós és a sűrűbbnél is sűrűbb volt: ráadásul – tekintve a hétfői határidőt – ez nem változik a következő napokban sem. Így esett, hogy a kutyáké lett a Labour-day hosszú hétvégje, hogy gyakorlatilag megszűnt az IRL szociális interakcióm, és még Rékáék frissen vásárolt házát sem tudtuk megtekinteni.
Mit is mondhatnék: elméletileg ez az utolsó project, amiben még kódolással is részt veszek, utána jön a Business Analystek – reményeim szerint – aranyélete…
Két hónappal ezelőtt, augusztus 20-án kezdtem neki porhüvelyem emberi formába kényszerítésébe. A súlyos elhatározást alapvetően két dolog váltotta ki: egy 10 évvel ezelőtt készült fénykép megtekintése, valamint (és talán ez volt a fontosabb) a taipei reptér hosszú üvegfolyosóján visszatükröződő alakom amorfsága – ráadásul bárhogy igyekeztem kihúzni magam, sehogy sem akart kedvezőbbre váltani a csenevészebb trollot formázó kép.
Magyarországi látogatásom során, családom és barátaim kezdetben próbálták nem szóvátenni elhízásomat, ám kímélet ide vagy oda, az őszinteségre sem kellett sokat várnom. Bérbe adott házikónk kertkapujában ágaskodtam, amikor a szomszéd 6-8 méterről észrevett. Örömmel indultam felé, ám egyre gyanúsabb lett, hogy nem akar felismerni. Végül eltátotta a száját meglepetésében és így szólt:
– Szentséges ég, nem tudtam kitalálni, ki lehet ez a kerekfejű, kövér ember, aki itt szimatol a ház előtt…
90 kilót nyomtam ekkor, derékbőségem pedig tekintélyes 107 centiméterével inkább a szicíliai keresztapák esztétikáját idézte.
Két hónapnyi Atkins diéta és a tévéshopok AB King Pro nevű sztárjának napi intenzitású használata után ismét normális a vérnyomásom, 77.2 kilót nyomtam a vasárnapi mérlegelésen (a cél 75-76) és a derékbőségem 93 centiméterre zsugorodott. Életem Értelme pedig valamelyik este azt nyöszörögte, hogy megint szúrnak a bordáim.
Mindezt a nyilvánvaló exhibicionizmusom kívül az érdeklődő-irigykedők és az utókor kedvéért teszem közzé, de ígérem ennyire szemérmetlenül diétás-fitnesz-énbloggal legközelebb csak akkor jelentkezem, ha a 300 című film folytatásának statisztaválogatásán megfeleltem.
Szeretem a kacsasültet. Talán jobban is, mint a csirkét, és mióta Atkins doktor útmutatásai alapján táplálkozunk, fokozottan figyelek, hogy az egyébként egyhangúvá váló húst-hússal étrendet minél változatosabbá tegyem.
A minap a Pack’N Fresh nevű kínai illetőségű élelmiszer áruházban (körülbelül feleannyiért lehet bevásárolni, mint a szokásos hipermarketekben) egészben mélyfagyasztott kacsára bukkantam, nevetséges 16 dolláros áron. Noha még sosem sütöttem magam egész kacsát, gondoltam nem lehet ördöngösség, úgyhogy előre összefolyt a számban a nyál, ahogyan vizualizáltam a ropogós kacsapecsenyét.
Ma reggel kivettem a mélyhűtőből, hogy kiolvadjon, estére befűszerezhessem és holnap – Labour Day – ünnepi lakomává váljék.
Miután kibontottam a vákumzacskóból, ez a kép fogadott:
Igen, rámnézett a kacsa. Nekem pedig eddig eszembe sem jutott, hogy a zacskóra nyomott “Egész Kacsa” felirat ennyire egész állatot jelenthet. Kissé el vagyok bizonytalanodva – még sosem volt dolgom ilyen leplezetlenül csak halott jószággal. Kénytelen voltam Krisztit előpiszkálni, hátha ő nagyobb mestere a trancsírozásnak, ám egyelőre csak a bután bámulók számát növeltem kettőről, háromra.
Ráksi
"Nagyon jó visszatekintés. Köszönöm. Miként köszönöm a MAGUS-t és Ynevet is. "
Demeter Zoltán
"Nagyon régi és nem aktuális téma, de - szeparációs szorongás (szepiszorit életben nem ..."
Sics
"Sics megjegyzése (én később ismertem meg Nyulat, már a M*-os korszaka vége felé/után): legjobb ..."
dock3r
"Szia Csanád, Igaz közel 20 év telt el úgy, hogy nem foglakoztam különösebben a ..."
Janos
"Még ezek után jönnek azt hiszem más finomságok. Pl. a Dzsadok romák, mert ..."
Powered by WordPress & Theme by Anders Norén