Van abban valami egészen undorító, mégis szinte komikus, ahogyan Frank Bainimarama, Fiji diktátora eljárt: mintegy feltárván a diktátorság jellemrajzát.
Bainimaramát – aki az előző, 2000-ben bekövetkezett katonai hatalomátvétel végül meghiúsította – egy rövid ideig még hősként is ünnepelték annak idején. A tavaly decemberi puccs – amelyet már ő vezetetett – egyik okaként azt hozta fel, hogy a kormány amnesztiát kívánt hirdetni az akkori puccsistáknak, ami azonban nem fogadható el, és ellenkezik az egyetemes igazságérzettel.
És akkor figyeljük a képmutatás iskolapéldáját: egyik első intézkedése, az időközben “átmeneti” miniszterelnökké avanzsált diktátortól, hogy teljes és minden következménytől mentes immunitást garantált az általa vezetett puccsban résztvevők számára.
Az általa “visszaállított” demokráciának már csak hab a tetején, hogy legközelebb öt év múlva lehetséges a választások kiírása, és hogy az emberi jogokért folyó protestálást a közönséges izgatásnak tekinti. Lehet persze a jogsérelmek miatt panaszkodni, de csupán az általa delegált Emberi Jogi Bizottság tagjainál, a sajtó vagy a média bevonása már súlyos következményekkel jár.
Persze a Fiji probléma nem újkeletű és ahogyan az előző, úgy a mostani puccs sem old meg semmit. A pár tucatnyi szigetből álló ország 1970-ben lett független a brit gyarmatbirodalomtól. Nem egészen egymillió lakójának fele benszülött melanéz/polinéz, míg a legnagyobb kisebbség (a teljes lakosság 44%) indiai, akik a brit uralom alatt települtek be.
És itt van a kutya elásva: az indiai kisebbség mind gazdaságilag, mind politikailag erősebb – a szabad választásokon rendre többségbe kerülnek a parlamentben és ők adják a politikai elitet. A nyolcvanas évek végének puccsai és az utánuk kidogozott új alkotmány megpróbálta a melanéz többséget bebetonozni az államhatalomba, ám ez sem segített (sőt az ennek kapcsán megindult indiai kivándorlás sem). 1997-ben újabb alkotmányt fogadtak el, hogy aztán 1999-ben ismét elsöprő győzelmet arassanak az indiai erők. A kialakult helyzet azóta is állandó robbanásveszéllyel fenyeget: jól példázza ezt a 2000-es, és a legutóbbi 2006 decemberi erőszakos hatalomátvétel.
Az igazat megvallva nem tudom mi a megoldás Fijin, sőt úgy általában nem tudom mi lenne a megoldás amikor az etnikai különbségek évszázados sérelmekkel párosulnak. Könnyű innen azt mondani, hogy nyugalom, meg béke, és kérem viselkedjünk kultúrember módjára. Ez jól láthatóan nem szokott sikerülni – sehol sem…
Illetve, mintha nálunk Új Zélandon sikerült volna átvágni a gordiuszi csomót. Noha a kiwi-maori viszony lehetne épp annyi problémával terhelt, mint a melanéz-indiai vagy az erdélyi-román, a felek közös erőfeszítéssel és a többség okos kompromisszumkészségével el tudta kerülni a gyűlölködést és kirekesztést.
