Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Politika

A baloldali emberek…

Már régebben elhatároztam, hogy nem politizálok a blogban.
Magyarországtól túl távol vagyok ahhoz, hogy meg tudjam érdemben ítélni a történteket, Új Zélandon meg még nem vagyok annyira otthon. Szóval leszögeztem magamban, hogy távol tartom magam a politikától – legalábbis itt -, most mégsem tudom megállni, mert gyönyörű gyöngyszemre bukkantam a Kiwiblogon.


A közzétett képhez tartozó kérdés: melyik ország, melyik pártjának képviselőjelöltjét ábrázolja.
Nem is a válasz a legérdekesebb – bár számunkra talán pikáns -, hogy Hajnal Ban-ról, egy magyar származású ügyvédről van szó, aki a konzervatív Ausztrál Nemzeti Párt képviselőjelöltje, hanem a kérdést követő commentek között leltem pár egészen szívet melengető példányt.
Hogyaszondja:

“Pretty easy really. Better looking people always joing a right wing party, while those who are more homely belong to the labour party.”

(Roppant egyszerű. A szebb külsejű emberek mindig a jobb oldalhoz csatlakoznak, míg az igénytelenek a munkás párthoz.)

“just very obvious that she is not a socialist –
the socialists tend to have a chip off the shoulder, comfortable shoes and butt ugly.”

(teljesen egyértelmű, hogy nem lehet szocialista –
a szocialisták általában közönségesek, kényelmes cipőjük és ronda seggük van.)


“Very true. Left-wingers tend to be very ugly people.”

(Nagyon igaz. A baloldaliak általában nagyon ronda emberek.)

“And they smell too…”

(És büdösek is…)

Nem akarom elhallgatni persze, hogy vannak másféle megnyilvánulások is, de a fenti vonulat roppant szembeszökő.
Ronda, közönséges nagyseggű vagy nemzetáruló, pufajkás gyilkos?
Bizony, jól példázza a két konzervatív, jobb oldali gondolkodásmód különbségét és színvonalát.

S ha már a politikánál tartunk: az ihatesocialism blog (gyűlölöm a szocializmust) érdeklődés hiánya miatt a jövő hónaptól beszünteti működését. Az oldal gazdája azonban szívesen a megfelelő ember rendelkezésére bocsátja.
Valami azt súgja, ilyen hír Magyarországról egy darabig nem érkezik sajnos.

Magyarok és Október 23.

Legszívesebben a Bulvár-t is betettem volna a Labelek közé, egyszerűen nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.
Hölgyeim és Uraim. Megszakítjuk tudósításunkat a hétvégi túráról. Breaking News következik:

Az Aucklandi Magyar Klub rendes havi találkozóját ezúttal vasárnap (október 22.-én) tartotta, értelemszerűen 56-os megemlékezéssel egybekötve.
Az esemény azonban mintegy megelőlegezte az Budapesten kialakult helyzetet: természetesen nem sikerült békésen, méltósággal ünnepelni.

Történt ugyanis, hogy egy 60 év körüli úr, inkább a televíziós közvetítésre volt kíváncsi, mint a helyi ünnepségre, így addig hangosította a készüléket, míg az elnyomta a rendezvény idegesítő zajait (himnusz, beszédek, ilyesmik). Többeket is zavart ugyan ez az eljárás, míg azután egy hölgy vette a bátorságot, és megkérlelte az urat, halkítaná le a tévékészüléket, ha már itt nagyobbrészt nem arra kíváncsiak. Vesztére tette.
A mi tévéfüggő jószágunk felhergelte magát a kérésen, jó magyar szokás szerint személyes sértésnek fogván fel a dolgot, s igazi kuruc virtussal a falhoz lökte az őt inzultáló hölgyet, nyilván, hogy nagyobb nyomatékot adjon jogos felháborodásának.
A kialakult konfliktust egy felszentelt pap gondolta kezelni, ám isten szolgája sem járt sokkal jobban: a már addig is emelt hangú diskurzus ordítozássá fajult, mígnem előkerült a bicska is.
Hogy a bicskázó urat a kialakult szituáció forgatagában, a kérést beterjesztő hölgy fia mikor vágta pofán, már sosem fog kiderülni – mindenesetre a közjátéknak a helyi rendőrség felbukkanása és intézkedése vetett véget.

Egy darabig gondolkodtam, hogy miféle vitriollal fogom kommentálni a történteket, megjegyezve mindenfélét a magyarság megosztottságáról, összefüggésben szittya eredetünkkel, de aztán letettem róla. Maradok inkább döbbent csendben.

Választások

Olvasom a magyar sajtót – illetve, ami on-line elérhető belőle – egyszerre örülök, és szégyenkezem. Örülök a baloldal várható győzelmének, de ezt javarészt elnyomja a szégyenérzet, amiért még mindig ilyen megalázó, méltatlan módon folyik a kampány, s úgy általában a politikai élet Magyarországon.
Az orbáni, fideszes politikának hazudott valami – amely innen nézve nem tűnik egyébnek ostoba, vak gyűlölködésnél, a hatalom mindenáron akarásánál – nem undorít elég polgárt. Sokakat, de nem eleget – hogy volt plebejus miniszterelnökünk szavaival éljek.
Baloldali, liberális elkötelezettségem sem nyomja el azt a meggyőződésemet, hogy szükség van egy ország parlamentjében a konzervatív értékeket képviselő jobboldalra. Olyasmi ez, amivel a magyar politikai élet jó rég óta nem rendelkezik – s ennek fő okozója éppen Orbán.
Most, amikor valami halvány remény mutatkozna, hogy az MDF elindul azon az úton, amelynek a végén egy elfogadható jobbközép pártá alakulhatna, Orbán még megpróbálja magával rántani: olyan lehetetlen taktikázásra kényszeríteni, amivel megint csak nem lehet más a célja, mintsem hogy hiteltelenítse, csírájában fojtsa meg az ígéretesnek induló újraszerveződést.
Szomorú ez, szomorúan magyar – dögöljön meg a szomszéd tehene is hozzáállás.
Nincs politikai kultúra Magyarországon – ebben sok elemző egyetért. Sokan különböző okokra vezetik vissza és különböző tünetekkel támasztják alá. A tünetek felsorolásához hozzátenném a magamét is:
A világ civilizáltabb felén sorra valósítják meg az elektronikus – internetes – szavazás lehetőségét. Nemcsak azért szenzációs ez, mert haladás a korral, de egyszerűbbé is teszi, s talán hozzásegít ahhoz, hogy mind többen éljenek választási jogaikkal.
Gyanítom, Magyarországon még jó sokáig nem lesz erre lehetőség. No nem a technikai adottságok hiányoznak, hanem az a bizonyos politikai kultúra. Rossz belegondolni, hogy mekkora elánnal ordítana csalást a Fidesz, ha lehetőség nyílna otthon, egy számítógép mellől leadni a voksokat, ahol persze mégsem ülhet minden választópolgár mellett egy bizottság ellenőrizni az etika betartását.
S persze magamban be kell ismernem: a lehetőség talán valóban csalásra bujtatna.
Mégis, úgy hiszem, ameddig a politikai erők, az ország vezetői nem képesek tisztán és etikusan játszani, amíg harcnak élik meg a választásokat, ahol minden megengedett; amíg egy-egy vereséget nemzetkatasztrófának aposztrofálnak; amíg nem tudják emelt fővel viselni az esetleges kedvezőtlen végeredményt, addig nem várhatnak választópolgáraiktól sem mást.
Nyugodt szívvel akkor várhatunk majd választást és kampányt, akkor mondhatjuk, hogy a magyar demokrácia felnőtt és érett, ha az elektronikus szavazás egyetlen feltétele a technikai körülmények megteremtése lesz.

Page 7 of 7

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: