Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Új-Zéland Page 21 of 25

Röviden

Egyveleg lesz ez most a javából, de egyszerűen nincs időm kifejtősen írni, van amiről meg nem is érdemes.

Érdekes adatra bukkantam a minap, kiderült, hogy az új-zélandi költségvetés erőteljes többletben van: jelenleg 7 millárd dollárral (924 milliárd forint aktuális árfolyamon). A jövő évre azonban már csak 5.8 milliárd, míg a 2008-2009 fiskális évre már csak 3.6 milliárd dolláros többletet terveznek.
Érdekes helyzet, szó se róla, a főnököm reakcióját hallgatni még érdekesebb volt:

– Az államnak nem az a dolga, hogy pénzt csináljon, valamit elrontottak a költségvetésben.

Mindenesetre most látszik, hogy a különböző pártok gazdaságfilozófiája mennyiben tud különbözni: a kormányon lévő Labour Party inkább ráülne a pénzre, tartalékolna az ínségesebb időkre, és a szociális juttatásokra fordítaná. Nem, nem tervezik segélyként szétosztani, sem a nyugdíjakat emelni, inkább az oktatásra és egészségügyre költenének.
A jobboldal ezzel szemben markáns adócsökkentésért kardoskodik, amivel szerintük megállítható lenne a gazdasági növekedés lassulása (ebben az évben 1.5% a GDP bővülés, igaz jövőre már 3.7%-ot jósolnak.).
No igen, legalább vannak érthető és megkülönböztethető, markáns álláspontok, van miről vitázni, társadalmi párbeszédet folytatni.

Társadalmi párbeszédről szólván: a Waterfront Stadium elbukott a kormány minden erőlködése ellenére és az én legnagyobb örömömre. Az aucklandi polgárok nem szerették az öteletet, amit a nyilvánosságra került vizuális koncepciók láttán nem is nagyon csodálok. Akárkivel beszéltem, mind egyetértettünk: ha valami olyan építészeti csodáról, egy új új-zélandi jelképről lenne szó, mint amilyen a Sydney Operaház Ausztráliában, akkor a közvélemény egyöntetűen támogatná. Ebből a ronda, drága plasztikbehemótból nem kért senki sem. Hála a magasságos, működő demokráciának, az emberek véleménye számít a világnak ezen a táján. A kormány erőltette, az Auckland City Council (Városháza) a főpolgármesterrel az élen megszavazta, ám az Auckland Regional Council (nevezzük megyei közgyűlésnek, bár ez inkább csak párhuzam) megvétózta a tervet. Amennyire tudni lehet, az Eden Parkban található, már meglévő stadiumot fogják kibővíteni és felújítani, az új stadiumra szánt összeg negyven százalékából.

És jöjjenek a személyes vonatkozású hírek:

Végre felkészítettük a Mazdát eladásra – van rajta friss WOF, regisztráció, minden -, aztán úgy alakult, hogy mégsem adjuk el még egy kicsit. Egy a múlt héten érkezett magyar turista fiú vevő lett volna rá, de amikor odakerült a sor, hogy visszavennénk-e egy hónap múlva, amikor befejezi a túrázást, jobbat gondoltunk. Az utolsó napokban, nyilván – mert nem lesz ideje – csak sokkal olcsóbban tudná eladni. Így azt találtuk ki, hogy nem el, hanem bérbeadjuk neki az autót.
Win-win szituáció, mindenki jól jár. Persze azonnal felmerült bennem, hogy itt az ideje, hogy teljes biztosítást kössek az kocsira, így egyikünknek sem kell attól tartania, hogy mi történik, ha véletlenül összetöri.
Berobogtam tehát tegnap az AA-be (a helyi autóklub), hogy megkössem a teljeskörű biztosítást, aztán kicsit csalódottan távoztam: csak úgy hajlandóak megkötni, ha már van új-zélandi jogosítványom. A megszerzését egészen eddig halogattam: miután Magyarország – illetve az én régi magyar jogosítványom típusa – nincs rajta az elfogadható vezetői engedélyek listáján, kénytelen vagyok teljesen előről vizsgázni; elméleti és gyakorlati tesztet is kell tennem.
Anyhow, tudtam én, hogy előbb-utóbb nem úszom meg a kérdést, de jobb szerettem volna, ha mindezt békében, az irodai hajtás, meg az IELTS vizsga után tudom sorrakeríteni. Így azután nincs mese, szombaton délelőtt jogosítványt szerzek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy lehetne magyar jogosítvánnyal is biztosítani, ám a turista kondíciók annyival rosszabbak, hogy nem is érdemes foglalkozni vele: a díj kétszeres, és az éves összeg hetvenöt százalékát előre ki kell fizetni.

Nerdeknek a röviden: a hír igaz, az Apple IPhone jövőre megjelenik a piacon. See öccse Ausztráliában él, és hivatalos IPod tesztelő (néha lenyűgöz, micsoda munkák vannak). Mióta tudom ezt, azóta piszkálom See-t, hogy járjon utána, mi igaz az IPhone körüli híresztelésekből. Tegnap végre nem felejtette el és megkérdezte, öccse pedig biztosított arról, hogy már működő prototípus is létezik, hamarosan gyártásba kerül.
Arra azért kíváncsi leszek, hozzánk Új Zélandra mikor jut el.

Közbiztonság

Már régen terveztem erről kicsit bővebben írni, de a szubjektív tapasztalataimon kívül a szerettem volna utána járni a hivatalos statisztikáknak is.

Kezdjük talán azzal, hogy a közhiedelem szerint Új Zéland egyike a legbékésebb, legbiztonságosabb az országoknak; lakói egyszerű, törvénytartó, becsületes emberek.
Ez a megállapítás nyilván nagyon sokáig tökéletesen megállta a helyét, azonban a hetvenes évektől kezdve – miután megnyílt a kapu a bevándorlók előtt – a helyzet némiképp árnyalódott.
Had szögezzem le mindjárt, saját szubjektív élményeim és a statisztikák átböngészése után is úgy vélem: Új Zéland még mindig a világ egyik legbiztonságosabb helye, ám ez nem jelenti azt, hogy boldog együgyűségben, paradicsomi állapotok uralkodnak.
Sok frissen betelepülő és turista abban a hitben él, hogy nyitva hagyható házak, autók; boldog-békés vadkempingezés várja, ahol legfeljebb a kíváncsi oposszumoktól kell tartania.
Nincs ez így, és azt gondolom, lassan tudatosítani kellene a nagyvilággal: igenis, a minimális önvédelmi reflexekre szükség van.
Nézzük a mindennapi élet szubjektumait: itt létünk alatt mindössze négy olyan bűncselekményre emlékszem, amit felkapott volna a média.

Egy huszas éveiben járó, európai turista lány egyedül túrázott és autóstoppal közlekedett szerte a szigeten; tavaly év vége felé megerőszakolták és megölték. A tettes rekordgyorsasággal meglett – zavart maori férfi, aki nem nagyon tudott magyarázatot adni tettére.
Már idén év elején kavart nagy vihart, amikor egy bőröndbe csomagolt kínai hullát fogtak ki az öbölből. Pár hétig az üggyel volt tele a sajtó, aztán meglettek a tettesek: a kínai közösség két tagja egy pénzügyi-elszámolási vitát gondolt eképpen megoldani.
Néhány héttel ezelőtt elfogták Új Zéland legnagyobb pénzügyi csalóját: egy kiwi villanyszerelő hamisított magának mintegy százhúsz személyi azonosságot (nem személyi igazolványt, mert az itt nincs), és némi trükközéssel 120 nyugdíjat folyósított magának, kétheti rendszerességgel mintegy 50 ezer dollárnyit. Az ügy pikantériája, hogy mindezt két és fél éven keresztül sikeresen folytatta, a lebukása után a rendőrség nem győzött magyarázkodni, hogy-hogy ilyen sokáig nem csípték el.
Két hete pedig egy holland nászutas pár járt rosszul Far North-i vadkempingezésük alkalmával: két férfi kirabolta őket, és a fiatal nőt megerőszakolták. Az ügy óriási felzúdulást keltett: a Sensible Sentencing Trust nevű civil szervezet a halálbüntetés visszaállításáért szállt síkra ezügyben. Mellesleg a két tettest 12 nap alatt elfogták.

Ezek persze szönyű hírek (mint minden erőszakos bűncselekményről szóló), két dolog miatt emeltem ki őket: egyfelől nincs minden nap hasonló híradás, ha valami komoly eset történik, az még mindig meglepi a kiwiket, és hetekig a közbeszéd tárgya. Másfelől a két eset is jól példázza, hogy az áldozatok nem mérték fel a lehetséges veszélyeket: a világ nagyobbik részében senkinek eszébe sem jutna nyitott autóban vadkempingezni egy kihalt erdőszélen, vagy fiatal lányként egyedül végigstoppolni egy országot.

Saját személyes tapasztalatom is van: két esetet tudok felhozni. János barátom gyakran nyitva felejtette az autóját (esetleg bezárta a kulcsát is, de ez más történet) egész éjszakára. Az autó kint állt az utcán, s egy ízben reggelre kilopták belőle az akkumlátort. Bosszantó, százdolláros kár, de megintcsak a saját figyelmetlenséget tudom felhozni. Végül nem egészen egy hete, Annamari autójára fújtak fekete sprével valami grafitit (szerencsére a mindenütt kapható, 6 dolláros kerozinnal letisztítható).

Mindent összevéve a napi életben a biztonságérzet uralkodik, erőszaknak, balhénak még nyomát sem láttam, és soha fel nem merült bennem, hogy valahol félnem kellene. A rendőrség sok helyütt jelen van, de végtelen udvariasak és segítőkészek: nekik valahogy nyomban elhiszem a jelszavukat “Safer communities together” (Együtt a biztonságosabb közösségért).
[Számokban: több mint 400 rendőrörs, összesen mintegy 10,300 rendőrrel.]

Persze mi alapvetően jó környéken élünk, hallottam hírét, hogy Dél-Auckland egyes negyedei inkább gettókra hasonlítanak, mint bármi egyébre. A maorik többsége él ott, ezért, hogy őszinte legyek, nem tudom mennyi a tapasztalat és mennyi az előítélet Dél-Auckland ilyetén megítélésében. Mindenesetre van híres aucklandi geng is, Black Power néven ismert, elsősorban maorikból álló motorosbanda. See megígérte, hogy megmutatja a területüket, székházukat és a befolyási övezetüket jelző grafitiket, amint ez megtörténik, fotókkal dokumentálom majd.

Nézzük akkor a statisztikai adatokat. Biztosan lesz akinek segítenek eligazodni, miután nem ismerem a hasonló számokat Magyarországról, inkább nem is fűzök hozzá kommentárt:
Az adatok frissek, a 2005-2006-os évre vonatkoznak.

Ismerté vált bűnügyek 10,000 főre vetítve, kategóriánként:
  • Erőszakos bűncselekmények
    (gyilkosság, rablás, garázdaság, stb): 123
    Felderítési arány: 81.3%
  • Szexuális bűncselekmények
    (zaklatás, nemi erőszak, pedofilia, stb): 8.4
    Felderítési arány: 60.2%
  • Drog és Közösségellenes bűncselekmények
    (drog, családon belüli erőszak, szerencsejáték, stb): 132
    Felderítési arány: 92.2%
  • Csalással, lopással kapcsolatos bűncselekmények
    (betörés, lopás, csalás, stb): 585.7
    Felderítési arány: 23.3%
  • Ingatlannal kapcsolatos bűncselekmények
    (ingatlan megrongálása, veszélyeztetése, stb): 114.7
    Felderítési arány: 32%
  • Közigazgatással kapcsolatos bűncselekmények
    (rasszizmus, bevándorlás, igazságszolgáltatás akadályozása, stb): 28.5
    Felderítési arány:92.6%
Összesítve: 10,000 lakosra 1,035.9 bűncselekmény jut, átlagosan 44.2% felderítési aránnyal.

Találtam még egy nagyon beszédes statisztikát, amely az USA-val, Ausztráliával, Kanadával és Angliával hasonlítja össze az erőszakos bűncselekmények számait. Ez a felmérés ugyan csak a 2000. évig bezárólag dolgozza fel az adatokat, de arányaiban nyilván megállja a helyét most is. Íme a summázata:
Új Zéland közbiztonsága nagyjából Ausztrálival van egy szinten. Az Egyesült Államoknál négyszer, Angliánál 13%-al biztonságosabb Kiwiország, míg Kanadában majdnem kétszer annyi erőszakos bűncselekményt követnek el, mint Új Zélandon.

Konklúzió helyett következzék egy hamisítatlan kiwi vicc, amit a minap olvastam:

Az aucklandi Blues (rugby csapat) menedzsere szétküldi megfigyelőit a világban, hogy találjanak olyan új játékosokat, akik segítségével megnyerhetik az idei Super XIV (rugby bajnokság). Egyik megfigyelője Irakból jelentkezik, hogy talált egy igazi tehetséget. Az edző Irakba repül, és lenyűgözi a fiatal jobbszélső játéka, azonnal leszerződtetik a Blueshoz.

Két héttel később a Blues 30-30-ra áll hazai pályán a Crusaders ellen, és már csak 20 perc van hátra a mérkőzésből. Az edző beküldi a fiatal iraki játékost; a fickó lehengerlő: 6 try-t (gólt) ér el, ezzel a Blues megnyeri a meccset.

Miután lejönnek a pályáról, azonnal felhívja az anyját, hogy beszámoljon az első meccséről:
– Szia, anya. Képzeld mi történt. Húsz percet játszottam 30-30-as állásnál, hat gólt szereztem, és megnyertük a meccset. Mindenki imád engem: a rajongók, a játékostársaim, a média.
– Csodás – válaszolja az anyja. – Akkor had mondjam el, hogy telt az én napom. Amíg te ilyen szenzációsan érezted magad, apádat meglőtték az utcán, a húgodat és engem megtámadtak és molesztáltak; az öcséd pedig csatlakozott egy utcai bandához.
– Mit mondhatnék, anya? – válaszol idegesen a fiatal játékos. – Nagyon sajnálom.
– Nagyon sajnálod?! – kiáltja felindultan az anyja. – Te tehetsz az egészről, hiszen te akartál mindenáron Dél-Aucklandbe költözni.

Mi lesz veled Hobbit?

Elszomorodtam kicsit, amikor ma megláttam a hírt: úgy tűnik mégsem Peter Jackson rendezi a Hobbitot (vagy inkább Babót kellene mondanom?).
Amennyire sikerült kisilabizálnom, Peter Jacksonnek és cégének a Wingnut Films-nek elszámolási vitája akadt a forgalmazó New Line Cinema/MGM párossal. A három film mintegy 3 milliárd USA dollár bevételt termelt eddig, s a jelek szerint az amerikaiak megpróbáltak ebből nagyobb részt megtartani, mint járt volna nekik.
A Hobbit film köztudatba dobása inkább egyfajta zsarolásnak tekinthető: ezzel utaltak finoman arra, ha Jackson eláll a pertől, hamarosan újabb sikerprodukció főszereplője lehet.
A számítás nem vált be: Új Zéland hatodik legbefolyásosabb embere megkötötte magát; amíg az előző három milliárd sorsa nem rendeződik megnyugtatóan, nem tárgyal új produkcióról.

“This is simple common sense – you cannot be in a relationship with a film studio, making a complex, expensive movie and dealing with all the pressures and responsibilities that come with the job, while an unresolved lawsuit exists.”

magyarul:

“Józan paraszti ésszel belátható: nem üzletelsz egy filmstúdióval, készítesz drága, bonyolult filmet, miközben hatalmas felelősséggel jár ez a munka, amíg lezáratlan pereskedésben álltok.”

Ezt persze meg tudom érteni. Ennek ellenére szomorúsággal tölt el az ügy: egyfelől szerettem Peter Jacksont – a Gyűrűk Ura filmmel csodálatos dolgot tett le az asztalra -, másfelől reménykedtem, hogy a Hobbit forgatása is itt Új Zélandon lesz, és közelről megnézhetem.
A hírek szerint Sam Raimit kérték fel rendezőnek (apámmal ellentétben nem vagyok filmesztéta, így nem merek munkássága kapcsán fejtegetésbe bonyolódni), és a forgatási helyszín még nincs meghatározva, de kétlem, hogy bármilyen filmstúdió be merné tenni a lábát ezügyben Új Zélandra, Peter Jackson megkerülésével. Nekünk ez nem egyszerűen mozi, de nemzeti ügy is egyben.

Az ötven legbefolyásosabb ember Új Zélandon

Érdekes listára bukkantam a minap, Jeremy Greenbrook-Held blogjában, az Aucklander At Large-ban. Jeremy közreadta a Listener által készített, Új Zéland ötven legnagyobb befolyással bíró polgárának listáját.
A lista több szempontból is érdekes – bár mint arra David Farrar rámutat, nyilván szubjektív és nem feltétlenül az abszolút valóságot tükrözi. Azért szeretnék néhány – számomra – igazán meglepő nevet kiemelni.

Nyilván nem meglepő – bár akár az is lehetne -, hogy a lista első helyén Helen Clark áll, Új Zéland miniszterelnöke.

A második Graeme Hart milliárdos, az ország leggazdagabb embere. Róla jópofa tudni, hogy klasszikus amerikai sikersztorival büszkélkedhet: 16 évesen abbahagyta tanulmányait, karoszéria lakatoskodott és tilosban parkoló autókat elszállító tehergépkocsi vezető volt. Aztán 32 éves korára elvégezte az egyetemet, alapított egy kis vállalkozást, és sikeres befektetéseinek köszönhetően nemcsak Új Zéland, de a térség egyik leggazdagabb emberévé vált.

A lista egyik meglepetése számomra Sam Morgan, a TradeMe alapítója.


A TradeMe az E-bay egyszerű másolata, mégis roppant sikerre tett szert, mostanra elválaszthatatlan része az új-zélandi életnek. Mindenki TradeMe-zik, és ezt most tessék úgy érteni, ahogyan mondom: MINDENKI.
Sam Morgan 25 évesen alapította a céget, és 30 évesen (ez év elején) adta el egy Fairfax nevű ausztrál médiacég óriásnak, 700 millió dollárért. Ez persze valóban szép summa, de még mindig nem világos számomra, mivel érdemelte ki a 4. helyezést a listán – amely nem pénzről, hanem hatalomról szól.

Hatodik Peter Jackson, a Gyűrűk Ura rendezője. Aranyosnak tűnhet ugyan, de való igaz, elsősorban neki köszönhetően fedezte fel magának a világ Új Zélandot az elmúlt években, s ennek tulajdonítják az utóbbi öt-hat év látványos (bár mostanra kifulladni tűnő) gazdasági fellendülését.

Hetedik helyen Tumu Te Heuheu, a maorik legfőbb főnöke található, akit az ENSZ Oktatással, Tudománnyal és Kultúrával foglalkozó szervezetének is az elnökévé választottak a nyáron.


Szégyen, gyalázat, valamiért én azt hittem, Sir Edmund Hillary már meghalt. Közben nem, köszöni szépen jól van és a lista 19. helyén tanyázik, no meg fiatalkori arcképe díszíti az 5 dolláros bankjegyet. Csodálatos, mi mindenre elég a Himalája megmászása…:)

Végül pedig: jól jellemzi Új Zéland rugbyhez fűződő viszonyát, hogy az ötvenes lista közepén, pontosabban a 23. helyen, Graham Henry, a nemzeti válogatott (All Blacks) edzője található.

Mindegy végülis, hogy mennyire pontos ez az összeállítás, az biztos, hogy roppant érdekes, és meg merem kockáztatni: az újdonsült (vagy reménybeli) kiwik számára kötelező, oly sok mindent elmond az országról és az itt uralkodó viszonyokról.

IELTS

Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy egyetlen hónapnyi felkészítő után nekivágjak a vizsgának, főképp azért, mert egészen tegnapig úgy tudtam: ha nem sikerül, három hónapot kell várni, amíg újra megpróbálhatom. (Tegnap kiderült, ezt a szabályt a minap eltörölték, ezentúl két hetente lehet kísérletezni, ha az emberfia bírja pénzzel.)
Mindenesetre úgy döntöttem, még egy hónapot szánok a felkészülésre, ráadásul most kedvesemmel együtt veszünk részt a délutáni órákon, ami azért sem rossz, mert így legalább látom hétköznap is. Máskülönben ez nem fordulna elő: ő éjszaka dolgozik (hogy a délutáni angolon részt tudjon venni), tehát ha nem együtt koptatnánk a padot, pont egy percet sem találkoznánk.

Had oszlassam el azt a közkeletű tévhitet mindjárt, márhogy az IELTS felkészítőn angolul tanítanának. Erről ugyanis szó sincs. Ezen a kurzuson kifejezetten a vizsgára, annak sajátos metodikájára fókuszálunk – az angol nyelvtudást eleve feltételezik.
Ez persze meglepett előszörre – bár mostanra azért látom az értelmét -, ahogyan nyilván meglephette némely új tanulótársunkat is. A csoportban egyébiránt kedvesemmel képviseljük a kaukázusi emberfajt, már ha a brazil lányt leszámítjuk. Van még egy szomáliai, szénfekete szépség, a többiek ázsok: koreai és kínai diákok vegyesen.
(Az előző csoportomban mindössze két taiwani akadt, a többiek javarészt Európából érkeztek.)
Mostani társaim kifejezetten jól hatnak az önbizalmamra: ha nekik sikerül kellő pontszámot összegyűjteni, nekünk csak formalitás lehet a vizsga.
Kedvencem a magát önhatalmúlag Eriknek elkeresztelő kínai fiú, aki valószínűleg semmit sem ért a körülötte folyó eseményekből, s mindjárt a bemutatkozás procedúrája után – inkább kézzel-lábbal, mint szóban – mentségéül hozta fel, hogy fél fülére süket, ezért nem is hallja, amit neki mondanak, vagy tőle kérdeznek.
Ian, a skót tanárunk némileg értetlenül állt az eset előtt, aztán megvonta a vállát: mindenki arra dobja ki a pénzét, amire akarja.
EunMi, akit páromul osztottak be, koreai családanya. Ő nem hivatkozik semmire, egyszerűen csak nem tud angolul, ezt viszont bájosan csinálja. Nyilván számára a legnagyobb csalódás, hogy nem tanulunk szavakat meg nyelvtant – az eddigi kommunikációnkból az derült ki, ő erre számított.
Azt, hogy a többiek mennyire bírják a nyelvet, egyelőre roppant nehéz felmérni: a mandarin hanglejtés, a csipogó fejhang számomra kezelhetetlen, minden elismerésem a pókerarcú skóté, aki hajlandó századszor is visszakérdezni, ha nem ért valamit. Ez mondjuk csöppet szaggatottá teszi az óra menetét, viszont nekünk is lehetőséget teremt, hogy aklimatizálódjunk a fejfájdító kínai akcentushoz, amivel azért a mindennapok forgatagában sokkal többet találkozom, mint szeretnék.

Vevőszolgálat

Csak hogy világos legyen, a bunkóság teljesen internacionális – az adott reakciók már kultúránként és országonként különböznek.
Az alábbi levélváltás a minap került a nyilvánosságra, előbb csak e-mail formájában terjedt, aztán persze megjelent a kiwiblogon – innen pedig egyenes út vezetett a napi elektronikus és nyomtatott sajtóba.

Csak az érthetőség kedvéért: egy fiatal pár a jövő áprilisi esküvőjét tervezve a The Great Marquee Company nevű cégtől akart óriási esküvői sátrat bérelni. Aztán, mielőtt megrendelték volna, elsétáltak és megnézték a referenciának kínált példányt. Innen jöjjön a levelezés maga:

From: Steve Hausman
To: ‘Events Team’
Sent: Wednesday, November 15, 2006 4:06 PM
Subject: RE: Quote #00002417; from The Great Marquee Company Ltd.

Hi Klaus

Paula and I went and viewed your marquee setup at Devonport the other weekend and unfortunately we did not like it.

So this is just to let you know we will not require your services on 7 April 2007.

Thanks for your assistance and we are sorry that it turned out this way although we are glad we looked at the marquee prior to booking as that would have been a huge disappointment.

Regards

Steve Hausman

magyarul:

Üdv Klaus

Paula és én elmentünk Devonportba megtekinteni az általatok felállított sátrat a múlt hétvégén, és sajnos nem tetszett nekünk.

Mindezt azért közöljük, hogy tudassuk, nem fogjuk igénybevenni a szolgáltatásotokat 2007 április 7-én.

Az együttműködést köszönjük, és nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, noha örülünk, hogy megnéztük a sátrat mielőtt megrendeltük, különben nagy csalódást okozott volna.

Tisztelettel

Steve Hausman

erre a válasz, egész hihetetlen:

From: Events Team [mailto: [email protected]]
Sent: Wednesday, 15 November 2006 6:30 p.m.
To: Steve Hausman
Subject: Thank You From The Great Marquee Company

Hi Steve,

Thanks for your reply. Your wedding sounded cheap, nasty and tacky anyway, so we only ever considered you time wasters.

Our marquees are for upper class clients which unfortunately you are not. Why don’t you stay within your class level and buy something from payless plastics instead.

Kindest Regards
Katrina
Office Manager
The Great Marquee Company

magyarul:

Üdv Steve

Köszönjük a válaszodat. Az esküvőtök amúgy is olcsónak, undoknak és ízléstelennek tűnt, és abban is biztosak voltunk, hogy csak az időnket vesztegetitek.

A sátraink a felsőbb osztálynak valók, amihez sajnos ti nem tartoztok. Miért nem maradtok inkább a saját szinteteken és vásároltak valami olcsó műanyagot.

A legmélyebb tisztelettel
Katrina

Az ügy pikantériája, hogy az eset teljesen felháborította – megjegyzem teljes joggal – a közvéleményt; az érintett új-zélandi szakmai szervezet a cég kizárását fontolgatja. Amennyiben nem csalnak az ösztöneim, az ilyenfajta viselkedést nem lehet elvinni szárazon a világnak ezen a felén: nagyobb összegű fogadást mernék kötni, hogy a The Great Marquee Company ezzel a levéllel mintegy be is fejezte földi pályafutását.

Nagytalpú, kaporszakálú…

Hétvégén mégsem lesz Rotorua.
Pedig olyan szépen elterveztük, leszerveztük.
Délután azonban a Bighorn ékszíjai elszakadtak, természetesen csak miután elértem az autópályát. Az ékszíjak elszakadásában az a csodálatos, hogy egycsapásra megszűnik a fékszervó, kormányszervó és bonuszként a hűtés is.
Az autót lehetett fékezni: például ha két lábbal, erőből tapostam a féket miközben 40 km/órás sebességgel haladtam, akkor 50 méteren belül sikerült megállni.
Általában nem vagyok félős, különösen kocsiban nem – tényleg, mi annak az esélye, hogy kétszer haljon meg az ember autóbalesetben? -, de a hazafeléút féórája alatt úgy féltettem a tyúkszaros életemet, mint még soha.
Holnapra tehát szabadnapot vettem ki, irány a szervíz, de ezzel egyidőben életbelépett a helyi Novák Csomag, a hétvégére szánt pénzt nyilván felemészti a javítási költség, a megtakarításainkból pedig nem vagyok hajlandó úri huncutságokat finanszírozni.

Page 21 of 25

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: