Csanad | 赛纳德

A múlt héten kihirdették az általános választások időpontját: november 8-án kell a kicsit több mint 3 millió egy százezer kiwi szavazóknak az urnák elé járulnia. Új-Zéland államformája alkotmányos monarchia, írott alkotmány nélkül (erre majd bővebben kitérek egy másik bejegyzésben), ugyanakkor parlamentáris demokrácia, ahol a kormány és ezzel az ország vezetője a mindenkori miniszterelnök (jelenleg Helen Clark). A választások a Westminster rendszer szerint zajlanak, akárcsak Magyarországon. A választóknak két szavazatot kell leadniuk, egyet az általuk preferált pártra, egyet pedig a választókerületük (ebből hetven van a Zátonyon, hatvanhárom általános, és hét maori) parlamenti képviselőjére. A parlamentben elméletileg 120 képviselő kap helyet, a hetven egyéni képviselőn kívül 50-et osztanak szét a pártlistára leadott szavazatok alapján. Azért írom, hogy elméletileg, mert ha egy párt több egyéni képviselőt juttat a parlamentbe, mint amennyi a pártlistás szavazás arányában megilletné, akkor – a parlament regnálásának idejére – a képviselők száma kibővül. A pártok parlamentbe jutási küszöbe 5%, ahogyan Magyarországon is, ennek ellenére sokkal több kis párt van jelen a kiwi politikai életben, mert az egyéniben bejutott képviselők ugyanúgy a pártjuk politikáját képviselik és koalíció képesek, akkor is, ha pártjuk nem kapta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-ot.

Jelenleg egy balközép, Labour (Munkáspárt) vezette koalíció adja a kormányt már a harmadik ciklus óta (Új-Zélandon három évente vannak parlamenti választások), ahol a koalíciós partnerek a New Zealand First párt – kissé populista, gazdasági téren nacionalista, némiképp bevándorló ellenes (elsősorban az ázsiai bevándorlást ellenzik) –, illetve az elméletileg a politikailag középre pozicionált (valójában neo-liberális és keresztény-demokrata) United Future párt.
Kilenc év kormányzás után meglehetősen fáradtnak tűnő koalíciónak meglehetősen rosszul jött a New Zealand First elnökét, a jelenlegi külügyminisztert, Winston Peters-t övező, frissen kirobbant botrány. A helyzetet súlyosbítja az idei évben tapasztalható gazdasági megtorpanás is, amihez persze a Labour kormányzatnak viszonylag kevés köze van, elsősorban az amerikai hitelválság begyűrűzése érezteti magát – az európainál jóval jelentősebben. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt kilenc év során Új-Zéland gazdasága szárnyalt, rendre eszement költségvetési többletet termelt, amit aztán a kormány infrastrukturális beruházásokra, illetve az addig nem létező nyugdíjalap létrehozására fordított.
Eközben, az elmúlt ciklus alatt, az ellenzék fő erejét adó National (Nemzeti) Párt – jobb-közép, gazdasági tekintetben hangsúlyosan liberális, piac és privatizáció párti, minden egyéb szempontból konzervatív – egy karizmatikus, fiatal elnököt választott John Key személyében, akit nem lehet a 90-es évek (a National kormányzás évei) súlyos melléfogásaival vádolni.
A Zátony további megkerülhetetlen politikai erői: az ACT (végletekig liberális, piac-darwinista párt egy pénzügyi zsenivel, Sir Roger Owen Douglas-al, aki a 80-as években gazdaságilag újrateremtette Új-Zélandot, és az addigi mezőgazdasági hátországból a globális piacon versenyző, sikeres országgá transzformálta); a Zöldek, Új-Zéland harmadik legnagyobb politikai ereje (pont olyanok, mint a nevük is mutatja) és a Maori Párt, akik Új-Zéland őslakosai érdekeit képviselik tűzön-vízen át (bármelyik oldalra koalíció képesek, ha további jogokat és előnyöket harcolhatnak ki a maorik számára).

Az aktuális közvélemény kutatások a National 18%-os előnyét mutatják, ugyanakkor igencsak kérdéses, hogy tudnak-e kormányt alakítani: a koalíció kötésben hagyományosan a Labour mutatkozik erősebbnek. Mégis, a legvalószínűbb, hogy a következő kormányunk erős, jobb-közép kormány lesz, ahol a National Párt mellett az ACT, a United Future esetleg a Maori Párt vagy akár a Zöldek is szerepet kaphatnak.

Noha nincs már két hónap sem hátra, még mindig negyedmillióan nem regisztrálták magukat a szavazásra. Ez azért érdekes, mert regisztráció elmulasztása bűncselekménynek számít: az első elkövetéskor 100 dolláros pénzbüntetést von maga után, minden további esetben már kétszáz dollárt fizethet a gazember; igaz, például 2005-ben senkit sem büntettek meg. A regisztráció határideje október 8-án jár le, akik azután regisztrálnak csak sokkal körülményesebben tudnak majd a szavazáson részt venni.
A regisztráció egyébként roppant egyszerű: lehet a postán egy formanyomtatvány kitöltésével, online az interneten, ingyenes telefonszám felhívásával vagy egyszerűen SMS-ben is.
Mióta Új-Zélandon élünk minden évben többször is küldtek postán formanyomtatványt a regisztrációhoz, erről a jó szokásukról persze csak az után szoktak le, hogy megkaptuk a letelepedési engedélyt, így nemcsak jogunk, de kötelességünk is lett. A törvénytelenség elkerülése végett mi végül az online megoldást választottuk – az egész procedúra nem tart két percig sem – a neven és a lakcímen kívül kérnek még egy telefonos elérhetőséget, és ezzel vége is.
Nemcsak (a tizennyolc évnél idősebb) új-zélandi állampolgárok jogosultak választani, hanem mindazok a letelepedési engedéllyel rendelkezők is, akik a szavazást megelőző egy éven keresztül itt éltek. Ugyanakkor nem választhatnak, akik: legalább három évnél hosszabb börtönbüntetésüket töltik; azok a rezidensek, akik az elmúlt egy évben egyáltalán nem tartózkodtak az országban, illetve azok az állampolgárok, akik az elmúlt három évben egyszer sem tartózkodtak az országban.
Nekem okos döntésnek tűnik, hogy valóban csak azok választhassanak, akik ténylegesen itt élnek: az esetlegesen évtizedek óta máshol boldoguló polgártársaknak nincs közük az aktuális politikai kurzushoz, elvégre nem a saját bőrüket viszik a vásárra.
(És igen, bár az első évben még fenyegetőztem vele, én sem megyek szavazni a magyar választásokon – pedig jogom lenne rá –, annak ellenére, hogy véleményem persze van, mert próbálom követni valamelyest a magyar belpolitikai cirkuszt, de mégiscsak, úgy érzem, nem lenne fair, ha olyasmibe szólnék bele, aminek nem vagyok napi szinten részese.)
A választói címjegyzékbe regisztrációval ellentétben a szavazás már nem kötelező, ennek ellenére, a legutóbbi alkalommal (2005-ben) több, mint 80%-a szavazott a választásra jogosultaknak.