Tegnap először 18 perc alatt (17:32) úsztam az 500 métert. Ne tessenek röhögni, tavaly november megállás nélkül, egyhuzamban le sem tudtam úszni ennyit. Az első 350 méteres edzés után (november 27) – amikor minden hossz (25 méter) után megálltam pihenni – jutottam el odáig, hogy minden reggel úszom 1 kilométert mellúszásban, kétszer 500 méteres etapban.
Mostanra a táv már nem okoz gondot, de tegnap nagyon kimerültnek éreztem magam a második ötszáz végén, amit nem is értettem, amíg meg nem néztem az időt. Érdekes, hogy még mindig nem tudom kontrollálni a sebességemet, mert nem akartam gyorsabban úszni, csak így jött ki, úgy túnik, hogy amikor elkezdtem fáradni, ahelyett, hogy visszavettem volna a tempóból inkább rákapcsoltam, hogy minél hamarabb letudjam a távot.
A metabolizmusommal viszont csudát tett a napi úszás: mérték nélkül tudok enni megint úgy, hogy egy grammot sem hízok.
Amikor a National Párt 2008-ban megígérte, hogy az egész országot beüvegszálazzák, hogy legyen végre tisztességes internet, majd kiugrottam a gatyámból. Akkoriban jó ha a 10/5Mbps sebesség jött a korhadó ADSL-en, igencsak lehetett érezni, hogy egy provincián élünk, egy távoli zátonyon. Először persze a Nationalnak meg kellett nyernie azt a választást (meg persze betartani a választási ígéretet, de ebben azért itt elég jók a pártok), aztán beindult a gépezet és jöttek a várakozás évei. Mi elköltöztünk, az új helyen (ami már a múlté ugye) lett ADSL+2 a maga majd 20Mbps sebességgével, én meg pár havonta megnéztem, hogy mit mondanak, mikor lesz nálunk üvegszál. Nagyon sokáig még dátum sem volt, majd valamikor 2013-14 tájékán láttam először az igéretet: “Fibre broadband is coming to your place late 2016”.
2015-ben aztán felköltöztünk a Hibiscous Coastra és fejlesztési térkép szerint megint visszazuhantam a Nirvánába, nem volt még a dátuma sem, hogy mikor lesz üvegszálas net. Lett viszont VDSL, ami már a használható 50/20Mbps-t tudta, korlátlan adatforgalommal meg vonalas telefonnal 100 dollárt kértek érte egy hónapra.
Másfél évvel később, amikor beköltöztünk az új házba – ez volt (nem is olyan) late 2016, az AskForBetter már mondott dátumot: 2018 decemberét ígérték. A költözés 2 év csúszást is jelentett egyben – így jár az ember, ha a suburbiába vágyik.
Az építkezés közben kifejezettem ügyeltem, hogy eleve úgy tervezzem és vitelezzék ki a telekommunikációs kábelezést már az utcától kezdve, hogy az kész legyen az üvegszállra, mert az évek során számtalan horror storyt hallottam, hogy milyen barbár módokon húzták be a fel nem készített házakba a zöld fényt: felört kocsibeállók, földfelszínen tekergőző deszkakerítéshez kábelkötözött üvegszálak szegélyezték a sok Patel meg Anad útját. ( – És akkor majd befúrúnk itt a konyhaajtó mellett, jó? A konyha falán pont jó lesz a modem, meg ott már úgy is vannak konnektorok.)
Ahogy egyre közeledett a kitűzött cél, úgy lettem egyre izgatottabb, nemcsak azért mert istenverte geek vagyok, hanem mert végre lehet teljes értékű home office, nem kell csak azért irodába menni, mert valamit nem bír el az itthoni hálózat.
Idén télen aztán (asszem július körül), megjelentek a Chorus (ez az infrastruktúra szolgáltató) legényei és szorgosan túrtak vagy két hétig az utcában, mondjuk sokkal kisebb hercehurcával jártak, mint amire számítottam. Szerintük már szeptemberrel elkészülnek a mindennel is, volt is bennem reménykedés, hogy nem kell decemberig várnom, ám az AskForBetter továbbra is decembert írt, hiába néztem meg minden nap.
Aztán múlt hét szerdán egyszer csak egy ízléses levelezőlapon tudatták velem, hogy megjött a 21. század és megrendelhetem az UltraFast szélessávomat. Nosza, azonnal felhívtam a telkómat (2degrees), hogy én most azonnal megrendelem, és láss csodát, nem hajtottak el, hogy várjak még decemberig, hanem tényleg van, állnak a szolgálatomra. Meg is egyeztünk, hogy küldik a Chorus legényeit, ezek majd kijönnek felmérni a terepet pénteken (a múlt hét péntekéről beszélünk) aztán ha minden klappol, akkor majd ma kijönnek és behúzzák az üvegszálat a házba a következő héten.
Péntek délelőtt nem jöttek, de Bhavin Patel küldött egy SMS-t, hogy majd kettőkor. Nyilván ezzel el lett b*va a napom, de hát kicsire nem adunk, az üvegszálért mindent; nem basztam le, és milyen jól is tettem. Mondjuk mióta tudtam, hogy jönnek, számtalan vészforgatókönyvet lejátszottam a fejemben, hogy miképpen akadályozzam meg, hogy szétromboljanak mindent az új házban, ha időközben kiderül, hogy mégsem a megfelelő módon kábelezztük be az udvart meg az épületet.
Kettő után kicsivel nem is egy, hanem két Bhavin Patel érkezett, szimatoltak egy darabig az utcán, én előzékenyen megmutattam nekik, hogy hol van az üvegszálház elhelyezve az utcában, hol van az én telekom dobozom a kertben és hol van a garázsban a modem helye (persze nem modem, ne kössetek belém, Optical Network Terminal a becsületes neve, az esetemben ez Nokia Model 200).
Legnagyobb meglepetésemre nem köszönték szépen, hogy akkor jövő szerdán jönnek szerelni, hanem rögtön neki is áltak. Három órányit szöszmötöltek, viszonylag kevés károkozás mellett – mint kiderült, minden, amit az építkezéskor csináltunk az fasza volt –, ebből a három órából nagyjából egyet vitt el az, hogy még nálam is tömpébb és ügyetlenebb ujjai voltak a két Bhavin Patelnek, ami megnehezítette, hogy az üvegszál két végét hegmentesen egymáshoz forrasszák a varázsmasinájukkal, de végül felvillant az optikai kapcsolatot jelentő naracsszínű led, már csak a modemem felprogramozása maradt. Erre megint elment egy óra, mert nem engedték, hogy én csináljam, ők viszont nem értettek a Fritz!Boxhoz. Végül aztán felhívták a szolgáltatómat, és végigcsinálták ugyanazokat a lépéseket, amik végicsinálására már egy órája megpróbáltam rávenni őket és lőn nagysebességű internet. Tiszta 21. század.
A gyors reagálás és a viszonylagos kicsi károkozás (a kertben egy pici tuját azért ki kellett taposniuk a telekom aknám mellett) ellenére sem tudtam 10 pontosra értékelni a gyakorlatot, mert én bizony az internetek Rolls Royce-át rendeltem meg: 900Mbps letöltés, 400 Mbps feltöltés, mindezt 110 rénes dollárokért havonta (figyeloda, havi tíz dollárral kerül többe, mint amit eddig fizettem a DSL-ért), ezzel szemben mindösszesen 100 Mbps jött le, miközben azért a 400 körül Mbps feltöltés megvolt.
Egészen máig halogattam, hogy a szolgáltatómat felhívjam – picit reménykedtem, hátha maguktól észreveszik, vagy megjavul magától –, mert hát ha eddig kibírtam 50 Mbps-el, akkor a duplájával nem ég a ház, de ma délelőtt nekiduráltam magam, és a technikai asszisztenciával történt két perces telefonbeszélgetés után helyreállt a világ rendje. Helló, 21. század.
Utóirat: most olvasom csak magamnál, hogy 2007-ben még arra jutottam, hogy nem kell nekem az ADSL+2 24 Mbps letöltési sebessége, hiszen úgysem tudnám kihasználni. Muhahha.
Ezt a videót a helyi Facebook csoportban találtam és elég szépen bemutatja a környéket (kerületet?), ahol lakunk.
Nem mellesleg egy kicsit frissítettem is a blog kinézetét, mert manapság már mindenki mobilról internetezik. Sziasztok 🙂
– Tegye a kettes számú iktatóba azt a szart, Novák – morogta a vénember és elémlökött egy dossziét, amiben takarosan összefűzött, mátrixnyomtatóval nyomtatott kézirat volt. – Computerre már futja neki, de a fogalmazása egy jobb általános iskolában se menne el.
A második napom volt a megbodogult Május 1 úti irodaházban, a Galaktika szerkesztősége az emeleten volt és Trethon Judit még nem érkezett meg – kettesben voltunk. Az egyes számú iktatót se tudtam hol van, nemhogy a kettes számút. Bizonytalanul pislogtam a szerény méretű szobában, de három íróasztalon meg egy pár viszonylag új könyvespolcon kívül más nem volt – és semmi olyan, ami egy kicsit is iktatóra emlékeztetett volna.
A vénember megelégelte a teszetoszaságomat és a vesszőből fonott szemeteskosárra mutatott:
– Na dobja már ki – aztán elgondolkodva rámnézett. – Maga ír, Novák?
Kicsit megszeppenten makogtam valamit, hogy igen – mintha szégyenkezni kellene miatta – de még nem küldtem sehová se, csak a barátok olvassák, ám a vénember ingerülten leintett.
– Computere van?
– Igen – feleltem.
– Ne írjon computerrel, Novák. Kérje el az anyja írógépét. Akkor ötször is meggondolja, hogy leír-e egy mondatot. Ha befejezte amin dolgozik, odaadhatja Trethonnak – de csak géppel írva, különben az is a kettes számú iktatóban végzi – intett a szemetes felé.
Disclaimer: Ez a szösszenet először a tumblerem jelent meg.
