Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Month: January 2007

Középföldén járva

4140 kilométer; 3000 dollár; 691 fénykép; 10 nap és egy új szerelem: Queenstown. Nem tudom a világ legszebb városa e, mert nem láttam mindet, de az biztos, hogy mindnél szebb, ahol eddig jártam.
Egyelőre még mindig eufórikus állapotban vagyunk – a részletes beszámoló várat magára, hogy picit üllepedjen a csoda. Folyamatos perception overload volt az út: 10 nap semmiképp sem elég, csak ízelítőt kaptunk és már tudjuk, hová érdemes menni legközelebb hosszabb időre.

Megjártuk a Déli Alpokat gleccsereit és fjordjait, lábat áztattunk a Tasmán tengerben meg a Csendes Óceánban. Aranyat mostunk Shantytownban, jadét gyűjtöttünk a Buller folyóban, fókákkal barátkoztunk és bálnákat követtünk Kaikourában.
Megnéztük az Anduin folyót, Rohan mezein kocsikáztunk és úgy általában keresztül-kasul bejártuk Középföldét.
Életem legtökéletesebb nyaralása, legcsodálatosabb 10 napja volt. És már azt is tudjuk, amint lehetőségünk nyílik, Queenstownba költözünk.

Az Óperenciás tengeren is túl…





















Déli Sziget

Először is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, amiért a commentekre nem válaszoltam az elmúlt napokban. Nem ignorancia ez, egyszerűen csak roppant keveset vagyok gépközelben: így a szabadság alatt nem vonz a számítógép.

Ami viszont fontos: minden előzetes riadalom ellenére (márhogy tudniillik hónapokkal korábban le kellett volna foglalni) megvan a kompjegyünk.
A családi tanács ugyanis Déli Szigeti nyaralás mellett döntött: amolyan dzsippes, sátorozós, marlboroman stílusú túrázásra készülünk.
December utolsó napjaiban megszálltuk a Kathmandu üzleteit – sátrat, hálózsákokat, meg számtalan más felszerelési tárgyat vettünk, ismét csak az 50%-os árengedményeknek hódolva. Így is sikerült jókora összeget elkölteni, viszont akárhogyan is számolunk, még mindig jobban kijövünk, mintha hotelszobákban töltenénk a következő tíz napot: a főszezonban előre foglalás nélkül aranyárban mérik a szobákat.
A sátrat tegnap próbából felvertük itthon, sokat elmond a kert és a sátor méreteiről, hogy alig sikerült megfelelő méretű placcot találnunk hozzá. Ne hátizsákos világjáráshoz való, pillekönnyű darabot képzeljetek, de a Bighornba belefér – én pedig egyre vénülő fejjel már igenis adok a kényelemre.
Ma még rohangászós, bevásárlós, csomagolós napunk lesz, aztán holnap hajnalban indulunk.
A terveink egyelőre meglehetősen kiforratlanok, ami biztos:
Csütörtök reggel azért indulunk nagyon korán, mert Wellingtonba szeretnénk érni még a délután folyamán (a leküzdendő 650 kmre 10 órányi autózást számoltam) : én ugyan tavaly február-március folyamán hetente ott töltöttem két napot, viszont Kriszti még nem járt a fővárosban. Szerencsénkre a Te Papa (az új-zélandi nemzeti múzeum) csütörtökön este kilencig nyitva tart, így még oda is el tudunk látogatni.
A kompunk péntek hajnali két órakkor indul Wellingtonból, hogy aztán szolíd négy és fél órányi hajókázás után, reggel fél hatkor érkezzünk meg Pictonban. Onnan további másfél óra Nelson – Réka szerint Új Zéland legszebb városkája. Itt tábort verünk legalább másfél napra.
Innen kezdve meglehetősen képlékenyek az elképzeléseink – talán estére kikristályosodnak valamelyest, de nem szándékozunk kőbe vésett útvonaltervet készíteni, ebben a túrában pont a végtelen szabadság és a kalkulálható esetlegesség a legszebb.
Azt tudjuk, hogy Kaikoura-ba mindenképpen elmegyünk bálnanézőbe, ott lehet delfinekkel is úszni, amit ki nem hagynék a világ minden kincséért.
Alexandra felkeresése is bizonyos: itt felépítették egy aranyásó falu replicáját, még ma is lehet aranyat mosni, ügyetlenebb/lustább/kevésbbé szerencsés látogatók számára pedig néhány karátos aranyrögöket árusítanak fillérekért a helyi boltban.
A továbbiakban: Mount Cook, a gleccserek, a Végzet hegyének megtekintése, és Milford Sound.
Előre láthatólag január 14-én érkezünk haza – én ugye másnap már dolgozok…

Ez tehát most jó hosszú időre az utolsó bejegyzésem: ha adódik esetleg beköszönök még út közben, de erre azért mérget nem vennék.
Most tehát búcsúzom, de azt megígérhetem, hogy hosszú, képes beszámolóval jelentkezem majd, ha visszaérkeztünk.
Kalandra fel!

Boldog Új Évet

A szilveszteri bulit ezúttal Rékáék szervezték, aztán, mint annyi agyonszervezett esemény, ebből sem lett semmi úgy, ahogyan eredetileg elképzeltük.
Had szögezzem le mindjárt, így is jó éreztük magunkat, ha egy kicsit öregesen, hajnali fél háromkor be is rekesztettük az ünneplést, tekintettel a nagy mennyiségben elfogyasztott eperpálinkára.
Az őskoncepció Coramondel, beachen sátorzás, és tengerparti babgulyás főzés volt, ám előbb a sátorhely foglalással akadtak problémák, aztán Réka találta ki, hogy így a hetedik hónap vége felé mégsem kockáztatja meg a sátorban alvást.
A szolidabb második verzió szerint Rékáéknál otthon lett volna az ünneplés, Takapuna beach, és babgulyás főzés.
A meghívottak nagy száma miatt aztán Jocóékhoz, Birkeheadbe száműztük a magunkat, hogy végül nem is olyan sokan, főképp magyarok társaságában köszöntsön ránk az új esztendő.

Azért a babgulyás főzés nem maradt el így sem.

Page 3 of 3

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: