Csanad | 赛纳德

Igazándiból még régebben, ott kellene felvenni a fonalat, hogy 2012 őszén Magyarországon voltunk, de akkor kimaradna az előzmény, hogy milyen cirkusszal járt megszerezni MeiMeinek a schengeni vízumot. Természetesen az interneten elérhető információ nem készít fel a várható komplikációkra, mint ahogy a magyar külügy nem volt felkészülve arra az anomáliára, hogy egy magyar állampolgárnak lehet olyan felesége, aki sem nem magyar állampolgár, sem nem annak az államnak a polgára, ahol élnek. A történethez hozzá tartozik, hogy Új-Zélandon nincs hivatalos magyar külképviselet, két tiszteletbeli konzulunk hősies erőfeszítésének köszönhető mindössze, hogy van némi kapcsolatunk Magyarországgal.

Vízumügyben nem hozzájuk fordultam, hanem felhívtam a Canberrában székelő legközelebbi magyar konzulátust. Ott először Kínába, Pekingbe akarták küldeni Meit, hogy ott kérjen vízumot. Ez annyira irracionális ajánlatnak tűnt, hogy komolyan nem is foglalkoztunk vele – nekem nem lett volna erre áldozható extra szabadságom, MeiMei-nek egyedül kellett volna a féléves Lilyvel repülni egy napot és ott ki tudja mennyi időt várni. Igazándiból nem is tudom, hogy mi történt volna, ha nincs más opció, valószínűleg nem mentünk volna, legalábbis nem úgy és nem akkor.

Néhány újabb telefonos egyeztetés a konzulátussal, és felcsillant a reménye, hogy elég lesz Canberrába elmenni. A magyar konzulátuson igazán aranyosak és segítőkészek a népek, egyetlen szavam sem lehet. Tényleg, ha az egész ország olyan lenne, mint ők, sokkal kevesebb indok lenne a kivándorlásra, és sokkal meggyőzőbbek, mint bármilyen gyerehaza marhaság. Szóval nem rajtuk múlik, de mégis, a legjobb szándék ellenére is, azért mégiscsak Magyarországgal és annak minden hamisítatlan vonzatával volt dolgunk. Júniusban ott tartottunk tehát, hogy nem 11 ezer kilométert kell repülnünk a vízumért, hanem csak kétezer-kétszázat, és mondjuk két nap szabadsággal megúszom. Azért morogtam és dörmögtem, mert ha az ember hozzászokott a működő és polgár-centrikus államigazgatáshoz, akkor a legjobb indulat mellett is nehezen nyeli le a bürokrácia kibaszásait. Mindenesetre az eredeti, pekingi verziónál annyival jobb volt, hogy szinte hálát éreztem, de persze meg kellett várni, amíg a konzulátus egyeztet a magyar külüggyel, én közben kértem ausztrál vízumot, feltételes módban szabadságot, és elkezdtünk repülőjegyre és szállásra vadászni.

Próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak: még úgysem voltam Canberrába; jó lesz főpróbának, hogy miként bírja Lily a repülőt, de azért – miután végül megegyeztünk a konzullal mindenben: dátumokban, meg, hogy miféle dokumentációt kell vinni – amikor a beszélgetés legvégén megjegyezte, hogy megpróbálhatjuk esetleg felhívni a svájci nagykövetséget, mert július 1-től (2012) Magyarországra irányuló schengeni vízumot Új-Zélandon a wellingtoni svájci nagykövetség állít ki, erősen reménykedni kezdtem. A konzul úr nem fűzött hozzá nagy reményeket, én viszont szinte biztos voltam benne, hogy sínen vagyunk.  Augusztust elején voltunk ekkor. A svájci követséget felhívva visszakerültünk a saját valóságunkba (abból az abszurd párhuzamos univerzumból, ahol a hivatalos opció szerint Pekingben kell vízumot kérni, ha az ember Aucklandből Budapestre akar utazni) és egy kedves hölgy nagyon megörült nekünk, mint első magyar ügyfeleknek. Hogy, hogynem, a svájci követségnek elég volt elpostázni az útlevelet, egy magyarázó levelet és némi dokumentációt, és három nappal később már vissza is érkezett az útlevél a beragasztott schengeni vízummal. Ingyen.
Itt szeretném feltenni a költői kérdést, hogy vajon a magyar külügy miért nem teszi lehetővé, hogy postai úton történő  ügyintézést?

Nem tudom ugyan, hogy  hányan lehetnek hasonló helyzetben, de azért röviden összefoglalom:

Új-Zélandi állampolgárnak nem kell schengeni vízumot kérnie, ha 90 napnál rövidebb időt kíván a térségben tölteni, sőt…
A kevésbé szerencsés országok állampolgárai számára az a szabály, hogy attól az országtól kell schengeni vízumot kérni, ahová mennek – de ez a vízum az egész schengeni övezetre érvényes. Ha egy európai út kapcsán több országot is érintenek, akkor attól az országtól kell kérni, ahol a legtöbb időt töltik.
Hogy miért nem lehet más országtól schengeni vízumot igényelni, ha az adott országnak nincs képviselete a kérelmező lakhelyén – mint a mi esetünkben –, az nemcsak rejtély, de illogikus is. Mindenesetre, ahogy fentebb már említettem, 2012 július 1-től,  a wellingtoni svájci nagykövetség ad ki magyar schengeni vízumot Új-Zélandon.

Az utazás egyébként nagyjából eseménytelenül és fájdalommentesen telt, ami figyelembe véve, hogy egy kilenc hónapos lánygyermekkel tettünk meg a több, mint 24 órát a levegőben, még úgy is várakozás felülinek számít, hogy több gyakorló szülő  is megnyugtatott, hogy amíg ilyen picik, addig nincs túl sok gond velük. Egy évvel később, Hong Kongba repülvén már nem volt pici baba: s noha csak feleannyit kellett repülnie, mégis pokollá tette az Air New Zealand vonatkozó járata utasainak életét.

Erről azonban majd a később.