Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Turizmus

Középföldén járva

4140 kilométer; 3000 dollár; 691 fénykép; 10 nap és egy új szerelem: Queenstown. Nem tudom a világ legszebb városa e, mert nem láttam mindet, de az biztos, hogy mindnél szebb, ahol eddig jártam.
Egyelőre még mindig eufórikus állapotban vagyunk – a részletes beszámoló várat magára, hogy picit üllepedjen a csoda. Folyamatos perception overload volt az út: 10 nap semmiképp sem elég, csak ízelítőt kaptunk és már tudjuk, hová érdemes menni legközelebb hosszabb időre.

Megjártuk a Déli Alpokat gleccsereit és fjordjait, lábat áztattunk a Tasmán tengerben meg a Csendes Óceánban. Aranyat mostunk Shantytownban, jadét gyűjtöttünk a Buller folyóban, fókákkal barátkoztunk és bálnákat követtünk Kaikourában.
Megnéztük az Anduin folyót, Rohan mezein kocsikáztunk és úgy általában keresztül-kasul bejártuk Középföldét.
Életem legtökéletesebb nyaralása, legcsodálatosabb 10 napja volt. És már azt is tudjuk, amint lehetőségünk nyílik, Queenstownba költözünk.

Az Óperenciás tengeren is túl…





















Déli Sziget

Először is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, amiért a commentekre nem válaszoltam az elmúlt napokban. Nem ignorancia ez, egyszerűen csak roppant keveset vagyok gépközelben: így a szabadság alatt nem vonz a számítógép.

Ami viszont fontos: minden előzetes riadalom ellenére (márhogy tudniillik hónapokkal korábban le kellett volna foglalni) megvan a kompjegyünk.
A családi tanács ugyanis Déli Szigeti nyaralás mellett döntött: amolyan dzsippes, sátorozós, marlboroman stílusú túrázásra készülünk.
December utolsó napjaiban megszálltuk a Kathmandu üzleteit – sátrat, hálózsákokat, meg számtalan más felszerelési tárgyat vettünk, ismét csak az 50%-os árengedményeknek hódolva. Így is sikerült jókora összeget elkölteni, viszont akárhogyan is számolunk, még mindig jobban kijövünk, mintha hotelszobákban töltenénk a következő tíz napot: a főszezonban előre foglalás nélkül aranyárban mérik a szobákat.
A sátrat tegnap próbából felvertük itthon, sokat elmond a kert és a sátor méreteiről, hogy alig sikerült megfelelő méretű placcot találnunk hozzá. Ne hátizsákos világjáráshoz való, pillekönnyű darabot képzeljetek, de a Bighornba belefér – én pedig egyre vénülő fejjel már igenis adok a kényelemre.
Ma még rohangászós, bevásárlós, csomagolós napunk lesz, aztán holnap hajnalban indulunk.
A terveink egyelőre meglehetősen kiforratlanok, ami biztos:
Csütörtök reggel azért indulunk nagyon korán, mert Wellingtonba szeretnénk érni még a délután folyamán (a leküzdendő 650 kmre 10 órányi autózást számoltam) : én ugyan tavaly február-március folyamán hetente ott töltöttem két napot, viszont Kriszti még nem járt a fővárosban. Szerencsénkre a Te Papa (az új-zélandi nemzeti múzeum) csütörtökön este kilencig nyitva tart, így még oda is el tudunk látogatni.
A kompunk péntek hajnali két órakkor indul Wellingtonból, hogy aztán szolíd négy és fél órányi hajókázás után, reggel fél hatkor érkezzünk meg Pictonban. Onnan további másfél óra Nelson – Réka szerint Új Zéland legszebb városkája. Itt tábort verünk legalább másfél napra.
Innen kezdve meglehetősen képlékenyek az elképzeléseink – talán estére kikristályosodnak valamelyest, de nem szándékozunk kőbe vésett útvonaltervet készíteni, ebben a túrában pont a végtelen szabadság és a kalkulálható esetlegesség a legszebb.
Azt tudjuk, hogy Kaikoura-ba mindenképpen elmegyünk bálnanézőbe, ott lehet delfinekkel is úszni, amit ki nem hagynék a világ minden kincséért.
Alexandra felkeresése is bizonyos: itt felépítették egy aranyásó falu replicáját, még ma is lehet aranyat mosni, ügyetlenebb/lustább/kevésbbé szerencsés látogatók számára pedig néhány karátos aranyrögöket árusítanak fillérekért a helyi boltban.
A továbbiakban: Mount Cook, a gleccserek, a Végzet hegyének megtekintése, és Milford Sound.
Előre láthatólag január 14-én érkezünk haza – én ugye másnap már dolgozok…

Ez tehát most jó hosszú időre az utolsó bejegyzésem: ha adódik esetleg beköszönök még út közben, de erre azért mérget nem vennék.
Most tehát búcsúzom, de azt megígérhetem, hogy hosszú, képes beszámolóval jelentkezem majd, ha visszaérkeztünk.
Kalandra fel!

Puccs-turizmus

Feltalálta már valaki a puccs-turizmust? Ha nem, ezúttal szeretném szabadalmi oltalom alá helyezni. A puccs-turizmus alapvetően a katasztrófa-turizmus egyik vállfaja lehetne – tudjuk, amikor a köznapi szürkeségtől megcsömörlött WASP elmegy kézközelből emberi szenvedéseket és nyomort nézni – ám filozófiája gyökereiben különbözik. Míg a katasztrófa-turista ronda lidércként mások balszerencséjében lubickol, addig a puccs-turistát a mély empátiával átérzett szánakozáson kívül egyszerű anyagi megfontolások vezetik: gyönyörű helyeken, féláron nyaralni.
A puccs-turizmus nem egészen az én találmányom, őseredete a kilencvenes évek eleje-közepére nyúlik vissza, amikor egy kedves barátom – igaz nem szándékosan – már megvalósította. Valahogyan belekerült a sors egyik szürrealisztikus hajtányába, és éveken keresztül nem sikerült úgy szabadságra mennie, hogy ne valami lázadás, katonai puccs, esetleg polgárháború kellős közepén találja magát.
Thaiföldi katonai hatalomátvétel, Mexikói indiánlázadás, délszláv háború – és ezek csak amik hirtelen az eszembe jutnak. Akkoriban minden politikai elemzőnél jobban előrejelezhettük a világpolitika várható változásait, semmi más dolgunk nem akadt, mint megkérdezni Julist, hová készül nyaralni/telelni. Utólag sajnálom, hogy ezt a jövőbe látó lehetőségünket nem használtam tőzsdei spekulációra – mostanra második Soros György lehetnék.
Akkor még nem tudtuk, hogy egy dekáddal később én ezt majd újra feltalálom hála az aktuálpolitikának, és erről majd annyira híressé válok, hogy egész egyetemeket nevez el rólam a hálás utókor, így hajtva fejet géniuszom előtt…
Most, a kezdetekkor – amikor mindezek a csodálatos eredmények még a jövő ködébe veszve alig-alig látszanak – inkább szerényen felvázolom az elképzelésemet.

A puccs-turizmus célpontja Ausztrálázsia, azon belül is a csendes-óceáni szigetvilág, valamint Thaiföld, Indonézia és környéke. (A demokratikus ostobaságok levetkőzésének ezt a módját még Afrikában is preferálják, célállomásnak még sem ajánlanám: ott könnyen fehérembernek nézik az európait.) A csendes-óceáni térség lakói külösen vonzódnak a katonai hatalomátvételhez, a hadseregek vezetői időről időre kipróbálják milyen érzés diktátornak lenni. A dolognak az a pikantériája, hogy legtöbbször tényleges ellenállás, vér és említésre méltó károk nélkül ragadják magukhoz a hatalmat.
Ezeken a szigeteken a fő bevételi forrás a turizmus – ez fontos szem előtt tartanunk, amikor továbblépünk az elméletemben. Az örök nyarat és paradicsomi állapotokat évente több millió hagyományos turista keresi fel, erre ugye országnyi iparágak épülnek.
Igen ám, de amint a tányérsapkás urak megbolondulnak és pár tucat tank segítségével szertekergetik a parlamentnek nevezett bohócszínházat, a hagyományos turista megriad, és az istennek sem hajlandó a drága bőrét kockára tenni. Mit lehessen tudni, ugye, esetleg a demokráciából nem egyet, hanem kettőt-hármat is visszalép a polinéz lakosság, és az mindjárt az emberevés rizikóját is magában rejti.
A katasztrófa-turista viszont fineszes, a világsajtót tanulmányozva már rég kifigurázta, hogy ezek a katonai puccsok ártalmatlanok javarészt: pár kordonért, meg néhány lelakott tankért igazán nem érdemes annyit utazni.
No ekkor kerülünk a képbe mi, puccs-turisták. A pálmafás Kék Lagunák konganak az ürességtől, a fizetővendégek kiszolgálására berendezkedett benszülöttek idegességükben a banánháncs szoknyájukat tépdesik, viszont a repülőjegy árak hirtelen a felére zuhannak, a hotelek árai még ennél is jobban, majd hetvenszázalékot.

Mindennek különös hangsúlyt az épp Fiji Szigeteken kialakuló helyzet ad. Miképp a tegnapi New Zealand Heraldból megtudhattuk, az ottani miniszterelnök engedve a nyomásnak, leállította a katonai vezetők ellen folytatott eljárásokat. Fijit már jelenleg is a katonák irányítják ezekszerint, igaz, egyelőre a demokrácia álcája alatt. Ha ismerjük a tényt, hogy az elmúlt húsz évben négy katona puccs volt, az utolsó éppen 2000-ben, akkor még csak merésznek sem kell lenni, hogy fogadjunk rá: a kialakult krízis bizony puccsot sejtet előre.
Figyelni kell a híreket tehát erősen, aznap amikor ezt bejelentik, le lehet foglalni – a már fentebb említett kedvezményes árakon -, az idei nyaralást. Amíg a fővárostól távol marad az ember, katonának nyomát se látja – legfeljebb az olcsó árakból és a feltűnően kevés nyaralóból érzékelheti, hogy a világ egy cseppet ismét kifordult a helyéből.

Page 3 of 3

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: