Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Page 10 of 54

Nyáreleji délutánok

Olykor sikerül lopni egy-egy félórát a délutánból, s ilyenkor egy közeli öbölben – Island Bay – üldögélek a parton. Hétköznap hét után egy lélek sem jár arra rajtam kívül: csend, egyedüllét és a naplemente…

 

Viktocracy

The end of the rule of law in Hungary

We can no longer speak of democracy in Hungary. I’m not exaggerating. In fact, reading through some of my earlier posts about what I expected if Viktor Orbán wins the elections, I realize that I was too optimistic. Not in my wildest imagination could I have predicted what has been happening in the last few months. The rapid passage of bills submitted by individual members and thus not requiring any preparation or public discussion was followed by filling all the so-called independent posts with Fidesz  men. The government’s accounting activities are supervised by a party hack, the president is the puppet of the prime minister and stupid to boot, the budgetary council is on the verge of extinction. Individuals’ savings have been illegally seized, the constitution has been changed six times, laws have been tailored to suit members of the inner circle, the constitutional court has been castrated, and smear campaigns are launched against people who criticize Orbán and his government. One could go on and on. […]

Read more on Eva Balogh’s blog

Hyundai Haka

 

Főleg a mindenapokról

Mindenféle dolgok peregnek az életemben – a legkülönösebb mégis, hogy a percepció mennyit változott, mert a pergő események ellenére is inkább nyugodt, kényelmes boldog időszaknak élem meg; hiába a sok történés, hiába, hogy sok szempontból teljesen ismeretlen, szokatlan eseményhorizont felé tartok.
A nyelvi magamra hagyatottság egyre fokozódik – ezzel kapcsolatban komoly fenntartásaim és aggodalmaim is voltak még néhány hónappal ezelőtt –, olykor napok telnek el úgy, hogy egy-két mondatnál többet nem beszélek magyarul. Hiába élek öt éve angol nyelvi környezetben, azért a kommunikációm egy szignifikáns részét (mondjuk 40%-át) a magyar nyelv tette ki: magyarul beszéltem itthon a magánéletemben, és a barátaim többségével is. Ezen változtatott gyökeresen MeiMei megjelenése, valamint, hogy János gyakorlatilag csak aludni jár haza – arra hivatkozva, hogy privacy-t akar biztosítani nekünk. Ám sok esetben akkor is maradunk az angolnál MeiMei-re való tekintettel, ha itthon van, vagy ha egyéb barátok tűnnek fel. Eleinte roppant szokatlan volt ez a helyzet, ám minden félelmemre rácáfolva inkább izgalmasnak bizonyult: egymás kultúrájának felfedezése, megismerése és megértése hosszú-hosszú beszélgetéseket eredményez, és csak most döbbentem rá, mennyire hiányzott ez az életemből az elmúlt években.
A mandarin tanulásra majd később részletesen is kitérek, most legyen elég annyi, hogy a nyelvtan pofonegyszerűnek tűnik, a hangok nagy része – ellentétben az angol anyanyelvű tanuló társaktól – ismerős és könnyen megtanulható, úgy annyira, hogy a tanárunk a második órán meg is kérdezte, hogy tanultam-e régebben mandarint. A rettegett hangsúlyozás (négy különböző hanglejtés) sem tűnik megtanulhatatlannak, mindössze a pinyin átírás logikája idegen néha (miért ejtjük q-t csi-nek vagy az x-t sí-nek), és az is vicces, hogy  a Pekingből származó tanárnő másképp ejt szavakat, mint MeiMei, pedig hát a mandarin lenne a közös nyelv Kínában.

A céges politikai viharok felkorbácsolódásának következtében a januárra ígért előléptetésem hivatalosan is megtörtént a múlt héten: több hatalommal és nagyobb felelősséggel jár az új titulus, ám hogy ez financiálisan jelent-e valamit, még nem derült ki.

János továbbra is küzd a munkaerőpiacon, ezúttal azonban a hozzáállása és attitűdje példaértékű: napi rendszerességgel pályázza az állásajánlatok tucatjait – sajnos egyelőre csak az első-másodkörös interjúzásig jutott. A turista-vízum és a kiwi tapasztalat hiánya súlyos akadályként fekszik az útjában. Nincsenek kétségeim, hogy előbb-utóbb sikerrel jár, de az biztos, hogy az öt évvel ezelőtti aranykor, amikor hetek alatt megkaptam az első állásajánlataimat, már végérvényesen a múlté, és inkább Pappito sok hónapos és megterhelő állásvadászatára kell készülnünk.

Mindeközben jól telepakoltam a hétvégéimet mindenféle tennivalókkal a ház körül, tegnap Pepe segítségével a makrancoskodó bejárati ajtót és a dolgozószoba megfáradt zárszerkezetét reparáltuk meg, ma a kert rendbetételének akartam nekiállni – ám ezt a tervemet az időjárás keresztülhúzni látszik –, de szerepel a listán még némi festés, valamint a kisszoba kiürítése az ehhez kapcsolódó raktárbérléssel, mert a könyvespolc rendszer megcsináltatásával végül csak kicsúsztam az időből: egyetlen szóba-jöhető asztalos cég sem tudta karácsony előttre elvállalni a megépítését.

Ehelyütt kérnék elnézést mindenkitől, aki az elmúlt napokban/hetekben írt nekem: válaszolásra csillagozva fekszenek a levelek a postaládában, de egyszerűen nem találtam rá időt, hogy érdemben foglalkozzak velük.

Bábel

A tegnap esti multikulturális gyöngyszem, ahogyan egy fekete hajzuhatag alól, pajkosan előadták nekem:

– Nǐ shì hòu liǎnpí, you get kikapsz…*

*Szemtelen vagy, kikapsz…

A “kikapsz” magyar kifejezésre nem találtam adekvált angol megfelelőt, ezért magyarul honosodott meg közöttünk. A hòu liǎnpí (szemtelen) már az én mandarin tanulmányaimnak csírái, de annyira tetszik neki, hogy megtanultam, hogy a megfelelő helyzetben habozás nélkül mandarinul mondja, hiszen úgy is értem.

Kezdem érteni, hogy miképp alakultak ki a pidgin nyelvek 🙂

Most pedig elmegyek a nyelviskolába mandarint tanulni. Zàijiàn

Öt év

November van, tavasz… Gyönyörű az idő, és mindazok ellenére – vagyis ezekkel együtt – ami történt, maradéktalanul boldog és elégedett vagyok. Öt éve érkeztem Új-Zélandra, és nagyjából eljutottam oda, ahová szerettem volna: itt az idő egy kicsit megpihenni és élvezni, mielőtt újabb célokat, kihívásokat tűznék magam elé.
Én hajlamos vagyok arra, hogy tovább és tovább hajtsam magam, hogy mind újabb határköveket jelöljek ki, hogy majd ha…
Rá kellett ébrednem, a sokadik “majdhán” is túl vagyok, hátra lehet dőlni kicsit, jóleső érzéssel tekinteni vissza a megtett útra, felszabadultan örülni a jelennek, és nem kell a jövőt tervezgetni percre precízen.
Nyilván lesz tovább, nyilván lesznek új tervek és új meghódítandó magaslatai az életnek: elkezdtem mandarinul tanulni, talán néhány év múlva elmegyek megint világot látni, pár év Shanghajban esetleg, ki tudja.
Most azonban süt a nap, a hétvégén kirándulni lehet Piha beachre és a barátokkal single malt whisky inni szombat este. És jön az egész családom decemberben, velük majd ismét bejárjuk a Zátony legszebb pontjait.
Enjoy and have fun. Good times.

A Hobbit marad – életveszélyes fenyegetéseket kapnak a szakszervezeti vezetők.

No kéremszépen. A Hobbit marad, itt forgatják mindkét részt Új-Zélandon. Ez nekünk, adófizetőknek további 15 millió dollárunkba (filmenként plusz 7 és fél millió adókedvezmény) kerül, ha nem számítjuk azt a 10 milliót, amivel a promóciós költségvetéshez járulunk, igaz azzal a feltétellel, hogy a Hobbit marketingkampányában Új-Zéland turisztikai reklámjának is hangsúlyos szerepet kell kapnia.
Az üzlet nem olyan rossz köszönhetően a miniszterelnökünknek , még annak fényében sem, hogy a pénzbeli előnyökön kívül a Warner Brothers kapott egy törvényt is, ami megakadályozza, hogy a filmiparban dolgozó egyéni vállalkozók (contractor) státusza megváltozzon a szerződés időtartama alatt. Jelen pillanatban ugyanis, hiába egyéni vállalkozó valaki, ha csak egyetlen cégnek dolgozik, különféle átlagos feltételek teljesülése folytán a Munkaügyi Bírósághoz fordulhat, ahol simán kimondják az alkalmazotti voltát és onnan kezdve, teljesen mindegy, hogy mi szerepelt a szerződésben, jár neki az alkalmazottak kedvezménye: fizetett szabadság, betegszabadság, meg a háborodás tudja még mi minden.
A tegnap a parlament elé terjesztett törvénymódosítás ezt a státuszváltoztatási lehetőséget szünteti meg a filmiparban dolgozók számára.

Természetesen a szakszervezeti vezetők hőbörögnek, hogy itt a modern kori rabszolgaság, meg a multik gyarmatosítják szegény Új-Zélandot és ez tűrhetetlen. Noha eddig szent meggyőződésem volt, hogy a Warner állt az egész ügy hátterében, mert még szakszervezeti vezetőkről is nehezemre esik ekkora fokú, párját-ritkító hülyeséget feltételezni néha feltámadnak a kétségeim, és pillanatokra képes vagyok elhinni, hogy mégis lehetséges: ezt tényleg maguktól főzték ki. Az emberi hülyeség határtalan, ez az egyetlen fix pont a világegyetemben, aminél fogva a földet ki lehet mozdítani helyéről talán még Arkhimédészt is kielégítené.
Ha ez tényleg a filmes szakszervezetek magánszáma volt, akkor igazán csak gratulálni tudok hozzá: ennél sokkal jobban nemigen bánhattak volna el magukkal; most persze magyarázkodnak és hazudoznak össze vissza (ti.: ők csak barátságosan tárgyalni akartak), illetve tele a média, hogy kénytelenek voltak rendőri védelemért folyamodni illetve testőröket szerződtetni, mert százszámra kapják a halálos fenyegetéseket, hogy mik vannak, amikor csak a jót akarták.
Ezen meglepődni persze szintén érdemes, ki láthatta azt előre ugye, hogy ez a pici világ-bojkott így megharagítja ezeket a természetüknél fogva kapkodó és hirtelen kiwiket. Hát hisz végül is mit veszíthettünk volna? Az ország filmiparát? Oszt-poszt ha 20 ezren ha élnek belőle. Esetleg egy kis maradandó károsodás az országimázson, az meg elbírja ugye. A félmilliárd amerikai dollárról már ne is ejtsünk szót, kicsire ne adjunk…
Barmok.
Most szépen el kell hagyni az országot, lám-lám… Ha más nem is, ez legalább egy pozitív hozadéka volt az izmozásuknak.

Page 10 of 54

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: